Ferenc pápa előszőt írt két ferences szerzetes könyvéhez a megszentelt életről

Ferenc pápa előszőt írt két ferences szerzetes könyvéhez a megszentelt életről

A Vatikáni Könyvkiadó gondozásában jelent meg május 14-én, pénteken a Mint a só és a kovász – Jegyzetek az Egyháznak a megszentelt életről szóló teológiájához címmel írt új kötet, melyhez Ferenc pápa írt előszót.

A könyv szerzői Valentino Natalini és Ferdinando Campana ferences atyák sorra veszik az Egyház tanítását a megszentelt életről, mint a megszentelődés, a prófécia, a misszió, a liturgia, az eszkatológia, a spiritualitás, az életszentség, a szentháromságos vonatkozás, Szűz Mária és Szent József szerepe.

Az Egyház szép, mert szereti a Jegyese és Ura. A jegyes szeretete teszi termékennyé, széppé és boldoggá – kezdődik a pápa előszava. A három életállapot – szüzesség, szegénység és engedelmesség –, mely a megszentelt életet alkotja és jellemzi, kezdettől fogva megkülönböztette és gazdagította azt. Ezek nincsenek elkülönítve egymástól, sem harcban nem állnak egymással. Három csodás teremtmény, mely kölcsönösen támogatja egymást és egymás szolgálatára állnak.

Ferenc pápa előszavában megjegyzi, hogy az Egyház történelme során, az emberi események sötét időszakában néha visszaélések és félrevezető követelések mutatkoztak. A klerikalizmus, a világias lelkület nem mutatta fel a szolgálat és a hiteles keresztény élet arculatát, hanem kevélységet jeleztek és hatalmat követeltek. Némelykor a tökéletesség jegyében különbek akartak lenni másoknál, alázat és következetes élet nélkül. Néha nagyobb önállóságot igényeltek maguknak a többi életállapothoz képest és elteltek saját műveikkel, iskoláikkal, elfeledkezve arról, hogy mindnyájuknak együtt kell célba jutniuk – írja Ferenc pápa a könyv előszavában.

Hírdetés

Elismeréssel szól a Szentatya a két ferences „négykezes” munkájáról. Egyikük, egy 90 éves ferences szerzetes nem hagyja, hogy becsapják azok a teológiai irányzatok, melyek vagy túl előre szaladnak az időben, vagy éppen lemaradnak tőle. Társa egy fiatalabb ferences, a pápa kedves ismerőse, aki a liturgia, a teológia és a lelkiség szenvedélyes ismerőjeként egyszerre vitt a könyvbe régit és újat is. Hans Urs von Balthasarral vallja a szerző, hogy az Egyházat „egy péteri és egy máriás alapelv” jellemzi. Végül hivatkozik Szent II. János Pál pápára, aki prófétai írásként hagyta az Egyházra a Vita consecrata kezdetű apostoli buzdítását, együtt a papok számára írt Pastores dabo vobis és a világi híveknek ajánlott Christifideles laici kezdetű apostoli buzdításokkal.

„Szeretném, hogy ennek a könyvnek az olvasása segítsen elmélyíteni a hierarchikus Szentegyház misztériumát” – ezzel a kívánsággal zárul Ferenc pápa előszava, melyet a Mint a só és a kovász – Jegyzetek az Egyháznak a megszentelt életről szóló teológiájához címmel a Vatikáni Könyvkiadó gondozásában megjelent új kötethez írt.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »