Ferenc pápa: béke lehetséges, a háború vereség

Ferenc pápa előre rögzített békeüzenetet olvasott fel a Sanremói Táncdalfesztivál kedd esti nyitóműsorában, amelyben a zenét a béke eszközének nevezte.

Ferenc pápa kijelentette, hogy a „béke lehetséges, a háború vereség”.

A pápa a Vatikánban rögzített videóüzenetet küldött, amelyben rövid beszédet olvasott fel.

A videót a táncdalfesztivált vendégül látó Ariston-színházban vetítették le, és milliók látták televízión és interneten is, mivel a szombatig tartó zenei fesztivált a RAI közszolgálati televízió egyenesben közvetíti.

Hírdetés

„A zene szépség, a zene a béke eszköze. Olyan nyelv, amelyet minden nép beszél különböző módon, mégis úgy, hogy megérinti mindenki szívét. A zene segíti a népek közötti együttélést”

– mondta a pápa. Édesanyját említette, aki gyerekkorában operarészleteket énekelt neki.

A pápa azokról a gyerekekről is beszélt, akik „nem énekelhetnek, nem énekelhetik az életet, sírnak és szenvednek a világ oly sok igazságtalansága, oly sok háborúja, konfliktusa miatt. A háborúk elpusztítják a gyerekeket. Ne felejtsük, a háború mindig vereség”. Ferenc pápa szavait a közönség állva tapsolta meg.

A pápa videóüzenete megelőzte Noa izraeli és Mora Awad palesztin származású, izraeli énekesnő közös fellépését, akik John Lennon Imagine című dalát adták elő.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »