Ferenc pápa: az elvándorlók mindegyike "történelmet, kultúrát, értékeket" hordoz magában

„Ne hagyjátok elrabolni magatoktól a reményt és az élet örömét!” – mondta Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren szavait hallgató mintegy hétezer migránsnak az elvándorlók és menekültek világnapján.

Az egyházfő kijelentette: az elvándorlók mindegyike „történelmet, kultúrát, értékeket” hordoz magában úgy, hogy megtapasztalta a nyomort, elnyomást és félelmet is.

„Jelenlétetek ezen a téren az Istenbe vetett remény jele!”

– fogalmazott Ferenc pápa.

Hírdetés

Az egyházfő a Jakartában és Burkina Fasóban történt terrorista merényletek áldozataiért imádkozott, és azt szorgalmazta, hogy a nemzetközi közösség elkötelezetten építse a békét.

A pápa köszöntőjének elhangzása után a bevándorlók és a menekültek áthaladtak a Szent Péter-bazilika szent kapuján. A bazilikában a számukra bemutatott misén vettek részt.

Az egyházfőnek világnapra szóló üzenete még szeptemberben jelent meg A migránsok és menekültek kihívása, Az irgalmasság evangéliumának válasza címmel.

A Szent Péter téren vasárnap összegyűlt mintegy hétezer migráns és menekült a közép-olaszországi Lazio


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »