A Szentszéki Sajtóközpont március 7-i, péntek esti jelentése szerint folytatódik a Szentatya gyógykezelése, akit február 14-e óta kezelnek a római Agostino Gemelli Klinikán. Péntek reggel Ferenc pápa mintegy húsz percig imádkozott a tizedik emeleti kápolnában, majd napközben többféle munkatevékenységet is végzett. Holnap várható friss orvosi jelentés.
A március 7-i, pénteki napot Ferenc pápa pihenéssel és imádsággal töltötte. A Szentatyát pontosan három hete, február 14-én vittek be a Gemelli-klinikára hörghurutjának a gyógykezelésére. A Szentszéki Sajtóközpont jelentése szerint folytatják az eddigi terápiát, beleértve a légzőszervi fizoterápiát és éjszakánként a nem invazív mechanikus lélegeztetést, mely felváltja a napközbeni, orron keresztül adagolt magas áramlású oxigénellátást.
Péntek reggel a pápa mintegy 20 percen át egyedül imádkozott a Gemelli kórház 10. emeleti betegszobája melletti kis kápolnában, majd a nap folyamán folytatta a munkáját.
Klinikai állapotát az orvosok továbbra is stabilnak tartják, de a kórképe változatlanul összetett. Prognózist továbbra sem adnak ki az orvosok, ellenben március 8-án, szombaton újabb orvosi tájékoztatót szándékoznak adni.
Péntek reggel a Szentszék sajtóirodája bejelentette, hogy Ferenc pápa nyugodtan töltötte az éjszakát és reggel nem sokkal 8 óra után ébredt fel. Matteo Bruni sajtóigazgató rámutatott, hogy tegnap maga a pápa kérte, hogy a Szent Péter téren tartott rózsafüzér ima kezdetén egy hangüzenettelaz imádkozók felé fordulhasson, jelezve, hogy köszöni az imákat, amelyeket az immár 22 napos kórházi tartózkodás során mondtak érte.
Az esti kilenc órai rózsafüzér imádságra immár tizenkettedik alkalommal került sor, amit ezúttal Lazarus Jo Hungszik bíboros, a Klérus Dikasztériumának prefektusa vezetett.
Forrás: ” target=”_blank”>Vatikáni Rádió Facebook-oldala
Fotó: TV2000
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


