Szeptember 4-én indult vissza a Szentatya mongóliai apostoli látogatásáról Rómába. Szokásához híven ezúttal is alkalmat adott arra, hogy az őt kísérő újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a repülőgépen. Az alábbiakban a teljes beszélgetés fordítását közreadjuk.
Az érintett témák: A pápai utak célja, hogy párbeszédet kezdjen a népekkel, befogadja kultúrájukat, és kísérje a helyi egyházat. Mongólia lehet „harmadik szomszéd”, lehet összekötő kapocs Európa és Ázsia között. A Kínával és a Vietnammal való kapcsolatok. A pápa nem az orosz imperializmust magasztalta, amikor nagy Oroszországról beszélt az orosz fiataloknak, hanem az ország gazdag kulturális örökségére utalt, melyet a fiataloknak fel kell vállalniuk. A Laudato si’ enciklika aktualizálása. Milyen lesz a szinódus, milyen lesz a tájékoztatás róla? Félelmek a szinódustól. A perifériák, külvárosok világa: a nehézségek ellenére jelen kell lenni.
– Matteo Bruni, szentszéki szóvivő:
Jó napot! Jó napot kívánok mindenkinek!
Köszönjük, Szentatya, ezeket az intenzív napokat, melyek során találkozhattunk ezzel a kultúrában gazdag, nagy földön élő kis néppel, ahogyan Ön mondta; és az itteni eleven keresztény közösséggel is, mely buzgó tanúságot tesz hitéről. Az újságírók tájékozódhattak, láthatták ezt a helyet, és van még néhány kérdésük, amit szeretnének feltenni Önnek.
– Ferenc pápa:
Jó napot kívánok mindnyájatoknak, és köszönöm a társaságotokat! Köszönöm a munkát, amit végeztetek. Ennek a népnek a kultúráját, történelmét is meg kell mutatni a médián keresztül. Köszönöm szépen!
– Matteo Bruni:
Az első kérdést egy mongol újságíró, Dambadarjaa úr teszi fel.
– Jargalsaikhan Dambadarjaa (The Defacto Gazete) [angolul]:
Köszönjük szépen, Szentatya, hogy meglátogatta Mongóliát. A kérdésem a következő: mi volt a fő célja ezzel a látogatással, és elégedett-e az elért eredménnyel?
– Ferenc pápa:
Mongólia meglátogatásának az ötlete úgy jött, hogy a kis katolikus közösségre gondoltam. Azért megyek ezekre az utakra, hogy meglátogassam a katolikus közösségeket, és azért is, hogy párbeszédet folytassak a népek történelmével és kultúrájával, egy-egy nép saját misztikájával [szellemiségével]. Fontos, hogy az evangelizációt ne prozelitizmusként [térítésként] fogjuk fel, mert a prozelitizmus mindig korlátoz. Benedek pápa azt mondta, hogy a hit nem térítéssel, hanem vonzással növekszik.
Létezik a kultúra evangelizációja és az evangélium inkulturációja is. Mert a keresztények saját népük kultúrájával is kifejezik értékeiket. És ez szöges ellentéte a vallási gyarmatosításnak. Számomra az utazás célja az volt, hogy megismerjem ezt a népet, párbeszédet kezdjek ezzel a néppel, befogadjam ennek a népnek a kultúráját, és kísérjem az Egyházat az útján e nép körében, mély tisztelettel a nép kultúrája iránt. És elégedett vagyok az eredményekkel.
– Matteo Bruni:
Szentatya, a második kérdést a mongol televíziótól érkezett Markhaakhuu úr teszi fel.
– Ulambadrakh Markhaakhuu (ULS Suld Tv) [angolul]:
A civilizációk közötti konfliktusokat ma csak párbeszéd útján lehet megoldani, ahogyan Ön, Szentatya mondta. Lehet-e Ulánbátor az Európa és Ázsia közötti nemzetközi párbeszéd színhelye?
– Ferenc pápa:
Azt hiszem, igen. Van egy nagyon érdekes dolog nálatok, ami ezt a párbeszédet is elősegíti. Hadd nevezzem a „harmadik szomszéd misztikájának”, mely a „harmadik szomszéd” politikájában késztet előrehaladni benneteket. Gondolj arra, hogy Ulánbátor egy olyan ország fővárosa, amely nagyon messze van a tengertől, és azt mondhatjuk, hogy földetek két nagyhatalom, Oroszország és Kína helyezkedik el. Ezért
nem e kettő iránti megvetésből, hiszen mindkettővel jó kapcsolatot ápoltok, hanem az egyetemesség iránti vágyból, hogy megmutassátok értékeiket az egész világnak, és hogy megismerjétek a többiek értékeit, s ez párbeszédre késztet benneteket. Érdekes, hogy a történelem folyamán más földek felkutatását sokszor összekeverték a gyarmatosítással, vagy elnyomó szándékkal mentek. Ezzel szemben a harmadik szomszéd misztikájával nektek az a filozófiátok, hogy párbeszédre törekedtek. Nekem nagyon tetszett ez a „harmadik szomszéd” kifejezés. Ez az egyik gazdagságotok.
– Matteo Bruni:
Köszönjük, Szentatya. A harmadik kérdést az az EFE-től érkezett Cristina Cabrejasé teszi fel.
– Cristina Cabrejas (EFE):
Jó napot kívánok, Ferenc pápa! Ez a spanyol nyelvű csoport kérdése. Ferenc pápa, tegnap üzenetet küldött a kínai népnek, és arra kérte a katolikusokat, hogy legyenek jó állampolgárok, miután az ország hatóságai nem engedték, hogy a püspökök Mongóliába jöjjenek. Jelenleg milyenek a kapcsolatok Kínával? És van-e valami hír Zuppi bíborosnak az ukrajnai békemisszió érdekében tett pekingi útjáról? Köszönöm!
– Ferenc pápa:
Zuppi bíboros küldetése a béke küldetése, mellyel én bíztam meg. Az volt a terve, hogy ellátogat Moszkvába, Kijevbe, az Egyesült Államokba, és Pekingbe is. Zuppi bíboros az egyetemesség embere, kiválóan alkalmas személy a párbeszédre: az ő élettörténetében ott van a békéért végzett munka Mozambikban, és ezért küldtem őt.
A püspökök kinevezésére van egy bizottság, amely egy ideje együtt dolgozik a kínai kormánnyal és a Vatikánnal: párbeszéd folyik. És vannak katolikus papok vagy katolikus értelmiségiek, akiket meghívnak a kínai egyetemekre tanítani. Ebben az értelemben nyílt diskurzus folyik. Úgy gondolom, tovább kell haladnunk a vallási aspektus tekintetében, hogy jobban megértsük egymást. Hogy a kínai polgárok ne gondolják azt, hogy az Egyház nem fogadja el kultúrájukat és értékeiket, és hogy az Egyház egy másik, idegen hatalomtól függ. Ezen a baráti úton jól jár a Parolin bíboros által vezetett bizottság: jó munkát végeznek, a kínai oldalon is, jó munkát; a kapcsolatok ily módon, úton vannak, mondjuk így. Nagyon tisztelem a kínai népet. Aztán még valamit kérdeztél?
– Matteo Bruni:
Zuppiról, hogy van-e valami hír Zuppi bíboros békemissziójáról.
–Ferenc pápa:
Erről beszéltem az elején. Mehetünk tovább.
– Matteo Bruni:
Köszönjük, Szentatya! A negyedik kérdést Gerry O’Connell teszi fel, aki az America Magazine-tól érkezett:
– Gerard O’Connell (America Magazine):
Szentatya, mivel a Szentszék és Vietnam közötti kapcsolatok meglehetősen pozitívak – az utóbbi időben figyelemre méltó lépést tettek előre –, sok vietnami katolikus kéri, hogy látogassa meg őket, ahogyan Mongóliával is tette. A kérdésem a következő: van-e most lehetőség arra, hogy Vietnamba látogasson, kapott-e erre meghívást a kormánytól? És milyen más utazásokat tervez még? Köszönöm!
– Ferenc pápa:
Vietnamhoz kötődik a párbeszéd egyik legszebb tapasztalata, melyet az Egyház az utóbbi időben szerzett. Azt mondanám, hogy…, nem is tudom, egyfajta rokonszenv van jelen a párbeszédben. Mindkét félben megvolt a jóakarat egymás megértésére és a továbblépés útjainak keresésére. Voltak problémák, de Vietnam esetében úgy látom, hogy előbb-utóbb túljutunk a problémákon. A vietnami elnök nemrég járt nálam, és szabadon beszélgettünk. Nagyon kedvezőnek látom a kapcsolatokat Vietnammal. Évek óta jó munka folyik ezen a téren. Emlékszem – talán négy évvel ezelőtt – a vietnami parlamenti képviselők egy csoportja eljött meglátogatni a pápát: szép párbeszédet folytattunk velük, nagy tiszteletet tanúsítva.
Azt mondanám, hogy Vietnammal nyitott a párbeszéd, hullámvölgyekkel, de nyitott, és lassan haladunk előre. Voltak problémák, de ezeket már megoldottuk.
Aztán az út Vietnamba: ha nem én megyek, akkor biztosan megy majd XXIV. János… Biztos, hogy lesz vietnami út, mert ez az ország megérdemli, hogy előrehaladjunk. Rokonszenvet érzek iránta. Más utazások: Marseille…; és van egy tervbe vett utazás egy kis európai országba, de most még csak vizsgáljuk, hogy meg tudjuk-e valósítani… De megmondom az igazat, számomra most nem olyan könnyű utazni, mint kezdetben. Korlátaim vannak a gyaloglásban, és ez meghatározza a lehetőségeket. De majd meglátjuk.
– Matteo Bruni:
Köszönjük, Szentatya! A következő kérdést az olasz nyelvű csoport képviseletében az ANSA-tól érkezett Fausto Gasparroni teszi fel.
– Fausto Gasparroni (ANSA):
Szentatya, ezt a kérdést az olasz csoport nevében teszem fel. A közelmúltban vitát váltottak ki bizonyos kijelentései, melyeket az orosz katolikus fiatalokhoz intézett beszédében fogalmazott meg a nagy Oroszországról, olyan személyiségek örökségéről, mint Nagy Péter és II. Katalin. Ezek olyan kijelentések, amelyek, mondhatni, nagyon zavarták például az ukránokat, következményekkel jártak diplomáciai területen is, és mintegy az orosz imperializmus magasztalásaként és Putyin politikájának egyfajta jóváhagyásaként értékelték őket. Azt szeretném kérdezni, miért érezte szükségét, hogy ilyen kijelentéseket tegyen, megfontolta-e az időszerűségüket, megismételné-e őket; és meg tudná-e mondani azt is – a tisztánlátás kedvéért –, hogy mit gondol az imperializmusokról, kivált az orosz imperializmusról?
– Ferenc pápa:
Nézzük meg, hol történt a dolog: beszélgetésben az orosz fiatalokkal. A beszélgetés végén adtam nekik egy üzenetet, azt az üzenetet, amelyet mindig elmondok: hogy vállalják fel örökségüket. Ez az első: vegyétek át örökségeteket. Ugyanezt mondom mindenhol. És ezzel a látásmóddal próbálom párbeszédre bírni a nagyszülőket és az unokáikat is: az unokák vegyék át az örökséget. Ezt mondom mindenhol, és ez volt az üzenet. A második lépés, az örökség részletezése: azért nagy Oroszországról beszéltem, mert az orosz örökség nagyon jó, nagyon szép. Gondoljunk az irodalom területére, a zene területére, egészen Dosztojevszkijig, aki érett humanizmusról beszél ma nekünk; átvette ezt a humanizmust, mely a művészetben és az irodalomban kialakult. Ez lenne a második szintje annak, amit az örökségről mondtam. A harmadik, talán nem volt szerencsés, de nagy Oroszországról beszélve, nem is annyira földrajzi, hanem kulturális értelemben, eszembe jutott, amit az iskolában tanultunk: I. Péter, II. Katalin, és előjött ez a harmadik szempont, ami talán nem egészen helyes, nem tudom – mondják meg a történészek –, de ez egy olyan kiegészítés volt, ami azért jutott eszembe, mert az iskolában tanultam. De amit az orosz fiataloknak mondtam, az az, hogy vállalják fel az örökségüket, vegyék át az örökségüket, ami azt jelenti, hogy ne „menjenek máshová megvenni”. A saját örökségüket kell felvállalniuk. És milyen örökséget?
Azután Ön az imperializmust említette. Valójában én nem az imperializmusra gondoltam, amikor azt mondtam, hanem a kultúráról beszéltem, és a kultúra átadása sosem „imperialista”, sosem; hanem mindig párbeszéd, én erről beszéltem. Igaz, hogy vannak imperializmusok, melyek az emberekre akarják erőltetni ideológiájukat. Megállok most ennél: amikor a kultúrát „desztillálják” és ideológiává alakítják, az a méreg. Használják a kultúrát, de ideológiává desztillálva. Ezt
És ezt mindenkinek mondom, az Egyháznak is: az Egyházban néha olyan ideológiák kapnak lábra, amelyek elszakítják az Egyházat attól az élettől, amely a gyökeréből ered és felfelé tart; elszakítják az Egyházat a Szentlélek befolyásától. Egy ideológia képtelen a megtestesülésre, az csak egy eszme. Amikor pedig az ideológia megerősödik és politikát csinálnak belőle, akkor általában diktatúrává válik, képtelenné a párbeszédre, a kultúrákkal való előrehaladásra. Az imperializmusok ezt teszik. Az imperializmus mindig egy ideológia alapján szilárdul meg. Az Egyházban is különbséget kell tennünk tanítás és ideológia között: az igazi tanítás soha, de soha nem ideologikus; Isten szent, hűséges népében gyökerezik; ezzel szemben az ideológia elszakad a valóságtól, elszakad a néptől… Nem tudom, válaszoltam-e.
– Matteo Bruni:
Köszönjük, Szentatya! A következő kérdést a DPA-tól érkezett Robert Messner teszi fel.
– Robert Messner (DPA):
Jó napot kívánok! Nekem a Laudato si’ enciklika aktualizálásával kapcsolatban lenne egy kérdésem. Azt szeretném megkérdezni, hogy az Ön elkötelezettsége a környezetvédelem mellett és az enciklikának ez az aktualizálása felfogható-e úgy, mint szolidaritásvállalás olyan környezetvédelmi aktivista csoportokkal, mint az „Utolsó generáció”, akik látványos tiltakozó akciókat hajtanak végre. Felfogható-e a szolidaritás megnyilvánulásaként, és esetleg van-e ebben az aktualizálásban valamilyen üzenet a fiatal aktivistáknak, a fiataloknak, akik kimennek az utcára? Köszönöm szépen!
– Ferenc pápa:
Általában véve nem lépek ezeknek a szélsőségeseknek a területére. De a fiatalok aggódnak, mert az ő jövőjükről van szó! Egy kiváló olasz tudós, amikor a [Pápai Tudományos] Akadémián egy találkozó volt, tartott egy jó előadást, melyet így fejezett be: „Nem szeretném, ha az unokám, aki tegnap született, harminc év múlva ilyen csúnya világban élne.” A fiatalok a jövőre gondolnak. És ebben az értelemben szeretem, ha jól küzdenek. De ha belép egy ideológia vagy a politikai nyomásgyakorlás, vagy ha azt erre használják, akkor az elfogadhatatlan.
Van hír egy-egy csúcstalálkozóról és néhány olyan dologról, amelyeket még nem oldottak meg, és sürgős megoldásra várnak. Ez a buzdítás nem olyan hosszú, mint a Laudato si’, hanem a Laudato si’ továbbfejlesztése az új dolgok tekintetében. Helyzetelemzést is tartalmaz.
– Matteo Bruni:
Köszönjük! Most az újságírók francia nyelvű csoportja, Etienne Loraillère kérdése következik.
– Etienne Loraillère (KTO Tv):
Jó napot kívánok, Szentatya! Ön egy szinodális Egyházat kíván, Mongóliában és a világban. A szinódus októberi gyűlése már Isten népe munkájának gyümölcse. Hogyan lehet bevonni az összes megkeresztelt embert a világ minden tájáról ebben a szakaszban? Hogyan kerülhető el az ideológiai polarizáció? És a résztvevők beszélhetnek-e, megoszthatják-e nyilvánosan azt, amit megélnek, hogy együtt járhassunk velük? Vagy az egész folyamat titkos lesz? Köszönöm!
– Ferenc pápa:
Ön az ideológiai nyomásgyakorlás elkerüléséről beszélt: ugyanez a helyzet. A szinóduson nincs helye az ideológiának, ez egy másik dinamika. A szinódus párbeszéd, a megkereszteltek között, az Egyház tagjai között, az Egyház életéről, a világgal folytatott párbeszédről, a mai emberiséget érintő problémákról. De ha a résztvevők ideológiai módon gondolkodnak, a szinódusnak vége!
És előre kell haladnunk. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a szinódus nem az én találmányom: Szent VI. Pál volt az, aki a II. Vatikáni Zsinat végén felismerte, hogy a nyugati Egyház elvesztette a szinodális dimenziót. A keleti Egyházban megvan. Ezért létrehozta a Püspöki Szinódus Titkárságát, mely ebben az elmúlt hatvan évben folyamatosan előrehaladva szinodálisan előrevitte a reflexiót. Amikor ötvenedik évfordulója volt Szent VI. Pál e döntésének, kiadtam, aláírtam egy dokumentumot arról, hogy mi a szinódus, és neki köszönhetően mit értünk el. Mostanra tovább fejlődött, tovább érlelődött, és ezért gondoltam, nagyon jó lenne, ha az Egyházban megvalósuló szinodalitásról tartanánk szinódust – ez nem kordivat, ez egy régi dolog, a keleti Egyházban mindig is megvolt. Az a kérdés, hogy miként lehet, keresztényként miként kell megélni a szinodalitást – ahogy már mondtam – anélkül, hogy ideológiákba esnénk. Nem tudom, válaszoltam-e, vagy volt még valami…?
– Etienne Loraillère:
A szinódusi folyamat titkos lesz-e vagy nem?
– Ferenc pápa:
Van egy dolog, amit meg kell őriznünk: a szinódus légköre. Ez nem egy televíziós műsor, ahol mindenről beszél az ember. Nem. Ez egy vallásos program, egy vallásos eszmecsere. Gondoljunk csak arra, hogy a szinóduson a felszólalók egyenként három-négy percet beszélnek, és utána három-négy perc csend van az imádságra. Azután újabb háromperces beszéd, és megint imádság. E nélkül az imádságos lelkület nélkül nincs szinódus. Nélküle politika, parlamentarizmus van.
A titoktartásról: van egy részleg [dikasztérium], melyet az itt lévő Paolo Ruffini vezet, és amely sajtóközleményeket ad majd ki a szinódus előrehaladásáról. Egy szinóduson meg kell őrizni a vallásos légkört és a felszólalók szabadságát. Ezért van egy bizottság, Ruffini elnökletével, amely tájékoztat majd a szinódus folyásáról.
– Matteo Bruni:
A következő kérdést a Vida Nueva munkatársa, Antonio Pelayo teszi fel, akit Ön jól ismer.
– Antonio Pelayo (Vida Nueva):
Szentatya, Ön az imént a szinódusról beszélt, és mindannyian egyetértünk Önnel abban, hogy ez a szinódus nagy kíváncsiságot és érdeklődést vált ki. De sajnos sok kritikát is kivált, melyek katolikus körökből érkeznek: arra a könyvre szeretnék utalni, amelynek előszavát Burke bíboros írta, aki azt mondja, hogy a szinódus Pandora szelencéje, melyből mindenféle csapás szabadul majd rá az Egyházra. Mit gondol erről az álláspontról? Úgy gondolja, hogy a valóság meg fogja cáfolni ezt az álláspontot, vagy ez a szemléletmód erősen befolyásolja majd a szinódust?
– Ferenc pápa:
Nem tudom, mondtam-e már korábban. Néhány hónappal ezelőtt felhívtam egy kármelita kolostort: „Hogy vannak a nővérek, Elöljáró Anya?” – kérdeztem a perjelnőtől, aki válaszolt. Végezetül pedig azt mondta – nem olasz kármelről van szó –: „Szentatya, félünk a szinódustól.” – „Hogyhogy? Akarnak küldeni egy nővért a szinódusra?” – mondtam tréfálkozva. „Nem, attól félünk, hogy megváltoztatja a tanítást.” Ez az, amiről Ön beszél: létezik ez az elképzelés. De ha ezeknek az elképzeléseknek a gyökeréig megyünk, akkor ott ideológiákat találunk. Mindig, amikor az Egyházban valakik meg akarják támadni a közösségre vezető utat, akkor egy ideológiát támadnak.
Védelmeznek egy „tanítást”, idézőjelben, amely desztillált vízhez hasonló tanítás – nem tudnak semmit –, nem az igazi katolikus tanítás, mely a hitvallásban van. Sok esetben az igazi katolikus tanítás megbotránkoztat, ahogyan megbotránkoztató az a gondolat is, hogy Isten testté lett, hogy Isten emberré lett, hogy a Szűzanya megőrizte szüzességét… Ez megbotránkoztat. A katolikus tanítás néha megbotránkoztat. Az ideológiák mind desztillációk, sosem botránkoztatnak meg.
– Matteo Bruni:
Köszönjük, Szentatya! Azt hiszem, jobb, ha itt ismét őrségváltásra kerül sor. Megkérem Cincy Woodent, hogy jöjjön ide a következő kérdésre.
– Cindy WOODEN (CNS):
Jó napot kívánok, Szentatya! Szeretném egy kicsit folytatni francia kollégám kérdését a szinódusról és a tájékoztatásról. Sok világi hívő időt, imát, részvételt áldozott a beszédre, a meghallgatásra. Tudni akarják, mi történik a szinódus, a közgyűlés alatt. Ön beszélt a szerzetesekről tartott szinóduson szerzett tapasztalatairól, melynek során a szinódus bizonyos tagjai azt mondták, hogy „ezt ne tedd bele”, „ezt tedd bele”, „ezt nem lehet mondani”. Mi, újságíróként, ha nem lehetünk jelen legalább a közgyűlésen és a plenáris üléseken, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy amit „zanzaként” kapunk, az igaz? Nincs lehetne, hogy egy kicsit nyitottabbak legyenek az újságírókkal?
– Ferenc pápa:
Nem, a szinódus teljes nyílt, Drága, teljes nyílt! Van egy bizottság Ruffini elnökletével, amely mindennap hírt ad: ennél nyitottabb… nem tudom, ennél nyitottabb… nem tudom. És ami jó, hogy ez a bizottság teljesen tiszteletben fogja tartani mindenki hozzászólását, és megpróbál nem fecsegni, hanem azokat a dolgokat mondja el a szinódus előrehaladásról, amelyek építő jellegűek az Egyház számára. Ha valaki azt akarja, hogy a hírekben ez legyen: „ez csatározott azzal a másikkal ezért vagy azért…”, ez politikai fecsegés. Nem, a bizottságnak van egy nem könnyű feladata, mégpedig az, hogy elmondja: „Ma a reflexió erre haladt, arra haladt”, hogy egyházi szellemiséget, és ne politikai szellemiséget közvetítsen. A parlament más, mint egy szinódus.
Hogyan kell ezt közvetíteni? Ezért az egyházi folyamatot kell közvetíteni. De köszönöm, köszönöm, hogy volt bátorságod ezt elmondani.
– Matteo Bruni:
Köszönjük! A következő kérdést a TG2-t képviselő Enzo Romeo teszi fel. Azután talán le is zárhatjuk.
– Vincenzo Romeo (RAI TG2):
Jó napot kívánok, Szentatya! Ön a perifériák pápája, és a perifériák, különösen Olaszországban és ebben az időszakban, sokat szenvednek. Voltak nagy aggodalomra okot adó epizódjaink, erőszakos és romboló cselekmények. Például Nápoly közelében, ahol egy plébános, Don Patriciello, meg is hívta Önt; aztán Palermóban… Mit lehet tenni? Ön látogatta a nyomornegyedeket Buenos Airesben, tehát van tapasztalata erről. Aztán a miniszterelnökünk is meglátogatta az egyik ilyen külvárost… szóval sokat vitatkoznak róla. Ön szerint mit lehet tenni, mit tehet az Egyház, az állam, mit tehetnek az intézmények, hogy legyőzzük ezt a pusztulást, és a külvárosok valóban az ország részei legyenek?
– Ferenc pápa:
Igen, a perifériákról, a nyomornegyedekről beszélsz… Tovább kell menni, oda kell menni és ott kell dolgozni, ahogy Buenos Airesben tették az ott dolgozó papokkal: egy csapat pap, egy segédpüspökkel az élen, és ott dolgoznak. Nyitottnak kell lennünk erre, a kormányoknak nyitottnak kell lenniük, a világ összes kormányának. De vannak perifériák, melyek tragikusak. Megemlítek egy botrányos perifériát, melyet próbálnak eltussolni: a rohingyákét: a rohingyák szenvednek, nem keresztények, hanem muszlimok, de szenvednek, mert perifériává váltak, elűzték őket. Látnunk kell a különböző típusú perifériákat; és azt is meg kell tanulnunk, hogy
Egy filozófus egyszer olyasmit mondott, ami mélyen megragadott: „A valóságot a perifériákról jobban meg lehet érteni.” A valóságot ott jól lehet érzékelni. Kapcsolatba kell lépnünk a perifériákkal, és a kormányoknak valódi társadalmi igazságosságot, valódi társadalmi igazságosságot kell szolgáltatniuk a különböző társadalmi perifériáknak és az ideológiai perifériáknak is. Menjetek oda, és lépjetek kapcsolatba az emberekkel, mert sokszor az ideológiai perifériák hozzák létre a társadalmi perifériákat. A perifériák világa nem könnyű. Köszönöm!
– Matteo Bruni:
Talán itt be is fejezhetjük, mivel a fedélzeten most felszolgálnak, és egy kis turbulencia is kezdődik. Jó munkát mindenkinek!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
