Ferenc pápa a Vezetők a békéért civil szervezet tagjaihoz: A háború a gyengeség jele

Ferenc pápa a Vezetők a békéért civil szervezet tagjaihoz: A háború a gyengeség jele

A Leaders pour la Paix (Vezetők a békéért) elnevezésű civil szervezet tagjait fogadta december 2-án a Szentatya a Vatikánban. Hozzájuk szólva hangsúlyozta, hogy a fegyverek használata a konfliktusok megoldására a gyengeség és a törékenység jele. Rámutatott továbbá, hogy a nevelés döntő fontosságú a béketeremtéshez.

Ferenc pápa pénteken találkozott a Leaders pour la Paix (Vezetők a békéért) nem kormányzati szervezet küldöttségével. A szervezetet 2017-ben Jean-Pierre Raffarin volt francia miniszterelnök indította el, hogy tájékoztassa a közvéleményt a nemzetközi válságokról, és elősegítse a békét támogató innovatív kezdeményezéseket. A szervezet elnöki tanácsának tagja Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök is.

Ferenc pápa beszédében megköszönte a Leaders pour la Paix munkáját, és különösen a római Pápai Lateráni Egyetemen tartott „béke vándoriskolát”. Megjegyezte, hogy a kiengesztelődés formái és a közös értékek mellett a békéhez szükség van a „nevelés és a képzés útjaira”. „Rájöttünk, hogy a háború által fenyegetett emberi családot komolyabb veszély fenyegeti: a béke megteremtésére irányuló akarat hiánya.” A béke megteremtése „megköveteli tőlünk, hogy kreatívak legyünk, és ha szükséges, túllépjünk a nemzetközi kapcsolatok szokásos sémáin” – intett a Szentatya. Egyúttal azt kérte, szálljunk szembe azokkal, akik a háborúra támaszkodnak a viták megoldásának eszközeként. Megjegyezte, hogy az emberi életek feláldozása, a szenvedés és a pusztítás nem a háború „mellékhatása”, hanem „nemzetközi bűncselekmény”.

A pápa megerősítette, hogy a fegyverek használata a konfliktusok megoldására „a gyengeség és a törékenység jele”. Ehelyett „a tárgyaláshoz, a közvetítéshez és a kiegyezés megkezdéséhez bátorság kell”. Az a bátorság, hogy „az egyetemes testvériség építőivé váljunk, amely a minden ember törekvésének sokszínűségéből és egységéből merít erőt”.

A Szentatya hangsúlyozta: még nagyobb bátorságra van szükség a közös munkához, hogy megbirkózzunk a legutolsók kihívásával, „akik nem elméleti békét, hanem az élet reményét kérik”. „A béke építése tehát olyan fejlődési folyamatok elindítását és támogatását jelenti, amelyek a szegénység felszámolására, az éhezés leküzdésére, az egészség és az ellátás biztosítására, a közös otthon megóvására, az alapvető jogok előmozdítására és az emberi mobilitás okozta diszkrimináció leküzdésére irányulnak.

Ferenc pápa azzal zárta beszédét, hogy Isten kegyelmét kérte a Vezetők a békéért szervezetre és munkájukra.

Hírdetés

*

A Leaders pour la Paix negyven kiemelkedő nemzetközi közéleti személyt tömörít, köztük volt miniszterelnököket, minisztereket, a civil társadalom vezetőit és Nobel-díjasokat. Tagjai között van Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkár, az Európai Parlament volt elnöke, Hans-Gert Poettering, illetve a 2015-ös Nobel-békedíjas Wided Bouchamaoui.

A Vezetők a békéért civil szervezet tagjai a napokban a Pápai Lateráni Egyetemen tartott Béke Vándoriskola tevékenységében vesznek részt. Küldetésük, hogy valódi békepedagógiát dolgozzanak ki. Ez a misszió egyiptomi, libanoni és vietnámi projekteket is magában foglal, és olyan földrajzi területek felé fordul, ahol az emberi méltóságot folyamatosan megsértik, mint például a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

A Pápai Lateráni Egyetemen szervezett Béke vándoriskola a „A béke főbb kihívásai: diplomácia, fejlődés, ökológia, nemek és vallás” témára összpontosított. Többek között Cesare Pagazzi prelátus, a Vatikáni Nevelési Dikasztérium titkára és Jean-Pierre Rafarrin korábbi francia miniszterelnök szólalt fel. Az esemény főelőadói között volt Alessandra Smerilli nővér, az átfogó emberi fejlődés előmozdításával foglalkozó dikasztérium titkára, aki szombaton egy kerekasztal-beszélgetésen szólt a vallási párbeszéd szerepéről a konfliktusok megoldásában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »