Ferenc pápa a vatikáni karácsonyi koncertről: A szegényekért, a szegényekkel együtt

Ferenc pápa a vatikáni karácsonyi koncertről: A szegényekért, a szegényekkel együtt

A Szentatya köszönetet mondott a vatikáni VI. Pál aulában szervezett hangverseny előadóinak és kezdeményezőinek, akik december 15-én délután a zene örömével ajándékozták meg a rászorulókat. A Szeretetszolgálat Dikasztériuma és több önkéntes szervezet meghívására háromezer hajléktalan, migráns, szegény ember vett részt a VI. Pál teremben tartott koncerten.

Csajkovszkij, Mozart és Rossini muzsikáját játszotta a Római Operaház zenekara és kórusa, kiegészülve a Római Egyházmegye 200 fős énekkarával, Speranza Scappucci és Marco Frisina vezényletével. Ez volt a negyedik alkalom, hogy a szegényeknek szólt a zene a vatikáni audienciateremben, szépséget és karácsonyi hangulatot nyújtva azoknak, akik nem engedhetnék meg maguknak a belépődíjat egy ilyen koncertre, vagy el sem jutnának, mert peremre szorult helyzetük nem teszi lehetővé számukra.

„Könnyebb harmóniát teremteni a hangokkal, mint az emberek között… de ez rátok nem vonatkozik! Ti képesek voltatok harmóniát teremteni magatok között, köszönöm! – fordult tréfásan a Szentatya a zenészekhez, majd háláját fejezte ki, amiért zenéjükkel a találkozás, az osztozás pillanatát ajándékoztak több ezer rászorulónak, akiknek aztán ételt és takarókat is adtak. A testvériségről tettek tanúságot, ez pedig hűen tükrözi karácsony üzenetét.

A mostani koncert a szegényekkel együtt, nemcsak értük van. Ez fontos különbség – mutatott rá beszédében a pápa. Eljutni addig, hogy értük tesszük, de velük együtt, ez teszi kereszténnyé magatartásunkat. Isten értünk jött el, de hogyan? Úgy, hogy velünk együtt lakott, sőt, olyanná vált, mint mi. E misztérium láttán mindig elakad a szavunk. Túl nagy, meghalad minket. És mégis megtapasztalhatjuk akkor, amikor olyan emberrel találkozunk, aki különbözik tőlünk. Amikor az eredetileg neki szóló ajándékunk kölcsönös gesztussá válik, amelyben mi is kapunk, osztozunk egymással, barátok leszünk. Eljutunk oda, hogy érte tettük, de vele együtt.

Hírdetés

Ferenc pápa még egyszer köszönetet mondott a szegényeknek tartott koncert szervezőinek és előadóinak, majd az kérte, hogy imádkozzanak ennek a folyamatnak a sikeréért. Nem elegendő ugyanis a zene, a fények, a karácsonyi díszek. Imádságra van szükség. „Bízzuk Édesanyánk, Mária közbenjárására! Boldog karácsonyt, és kérlek, imádkozzatok értem! Ha pedig valaki közületek nem imádkozik, legalább küldjön jó hullámokat… szükség van rájuk ebben a világban!” – búcsúzott a pápa a zenészektől.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »