A valenciai egyházmegye papjait, szeminaristáit és oktatóit fogadta audiencián a pápa január 30-án. Isten „sárrá” lett értünk – utalt a késő őszi villámárvízre beszédében a Szentatya, majd arról szólt, hogy a tragédia által sújtott embereknek lobbantsák fel a remény lángját, melynek alapja Krisztus.
Több mint 220 halottat és rengeteg eltűntet hagyott maga után az a villámárvíz, amely október 29-én sújtotta a spanyolországi Valencia tartományt egy száz éve nem tapasztalt hevességű esőzés következtében. Életek törtek derékba, sokan mindenüket elveszítették néhány óra leforgása alatt. „A karácsonyi időszakra Valenciában egyértelműen rányomta a bélyegét a DANA vihar pusztítása, megtapasztalták, hogy Isten »sárrá lett« értünk.
Ez nem megy egyedül, ez egy sűrű sötétség, amit megéltetek és megéltek ma is” – fordult a valenciai papsághoz a pápa. Nagyon sok embertől érkezett önzetlen segítség, odaadó támogatás, ami megmutatta Isten gyöngédségét a spanyolországi tartományban élőknek.
Ferenc pápa szerint éppen az előbb felvázoltakon kell dolgozniuk a papoknak. A DANA vihar nem egy szokatlan jelenség, ami remélhetőleg nem ismétlődik meg, hanem a veszteség és a magány megtapasztalásának kivonata, amit minden ember megél, ezért iránymutatásra és támaszra van szüksége a továbbjutáshoz. Jézus ezt egyértelműen megfogalmazza: „Azért kent fel engem – azért kent fel titeket –, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket” (vö. Iz 61,1; Lk 4,18). Már ebben a kegyelmi évben vagyunk, amit a reménynek akartam szentelni, és ezt ti teljes erejében megélitek majd e szavakon elmélkedve” – utalt a szentév kiemelt üzenetére a pápa.
A mi reménységünknek van neve: Jézus. Az az Isten, aki nem viszolygott a mi sarunktól, és ahelyett, hogy kimentett volna belőle, ő maga sárrá lett értünk.
ahogy Krisztus teszi az eucharisztiában. Kérlek, hogy önzetlenül tegyétek, mert mindent, amitek van, azt ingyen kaptátok. És kérlek, hogy imádkozzatok értem!” – búcsúzott a valenciai papságtól Ferenc pápa.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


