Február 10–11-én tartották Párizsban a mesterséges intelligencia (MI) szerepét tárgyaló csúcstalálkozót, melyre Ferenc pápa eljuttatta Emmanuel Macron francia elnöknek címzett üzenetét.
A Szentatya már tavaly, a dél-olaszországi Pugliában tartott G7-találkozón rámutatott: garantálni és védelmezni kell az ember lényegi ellenőrző pozícióját a mesterséges intelligencia döntési folyamatai fölött. Ha nincsenek meg ezek a kontrollmechanizmusok, akkor a mesterséges intelligencia (MI) az emberi méltóságot fenyegetheti. A párizsi csúcstalálkozón részt vevő szakértők és aktív politikai szereplők jelenlétét örvendetesnek nevezi az egyházfő.
Az algoritmusok megtéveszthetnek
Ferenc pápa elismerő szavakkal illeti üzenetében egy olyan politikának a támogatását, amely az emberiség védelmét célozza, és megakadályozza, hogy a MI felhasználása leszűkítse a valóságot számok halmazává, előregyártott kategóriákba zárja, és uniformizáló antropológiai, társadalmi-gazdasági és kulturális modelleket kényszerítsen ránk.
Dilexit nos kezdetű enciklikájában a pápa a szív algoritmusáról beszélt Pascal nyomán – akinek születése centenáriumára apostoli levelet is írt.
Csak az emberi szívből értjük meg a létezés értelmét – idézte Pascalt a pápa, majd egy nagy francia filozófus, Jacques Maritain gondolatát: „A szeretet többet ér az intelligenciánál”.
A Dilexit nos enciklikát három részben mutattuk be olvasóinknak, az első részt ITT olvashatják.
Mindenkit meg kell hallgatni az MI körüli vitákban
Az új technológiát a közjó szolgálatába kell állítani. A mesterséges intelligencia hathatós eszközt adhat a tudósok és szakértők kezébe, akik újító és kreatív megoldásokat keresnek bolygónk ökológiai fenntarthatóságára. Ne feledjük azonban, hogy jelenleg a MI-rendszerek működtetése tetemes energiát emészt fel – figyelmeztet a pápa.
Ennek a témának szentelte a tavalyi béke világnapjára írt üzenetét is a Szentatya, amelyben aláhúzza: a MI szabályozásáról szóló vitákban
A párizsi csúcstalálkozó segítse elő egy közérdekű platform létrehozását a MI-val kapcsolatban, hogy minden nemzet megtalálja az új technológiában a fejlődési lehetőséget, a szegénység elleni küzdelem eszközét, továbbá hogy a helyi kultúrák és nyelvek védelmét szolgálja. Csak így tudnak a föld népei hozzájárulni az adatok létrehozásához, melyeket a MI felhasznál majd, így képviselve az egész emberiséget jellemző valódi változatosságot és gazdagságot.
Antiqua et Nova (Régi és új) címmel január 28-án közös útmutatót adott közre a Hittani Dikasztérium, valamint a Kultúra és Nevelés Dikasztériuma a mesterséges intelligencia etikai szempontjairól – tájékoztatta a párizsi csúcs résztvevőit a Szentatya, majd
az emberi kapcsolatokra, a tájékoztatásra és az oktatásra-nevelésre. Az alapkérdés mindazonáltal továbbra is antropológiai jellegű: a technológiai haladás jobbá teszi-e az embert, lelkileg érettebbé válik-e általa, jobban tudatában lesz-e emberi méltóságának, felelősebb, másokra nyitottabb lesz-e, különösen a rászorulók és a gyengék irányában (vö. II. János Pál pápa: Redemptor Hominis 15.). Ne feledjük, hogy legvégső kihívásunk mindig is az ember lesz – zárul Ferenc pápa üzenete a párizsi MI-csúcsra.
Ferenc pápa üzenete angol nyelven, teljes egészében ITT olvasható.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »