Ferenc pápa április 28. és 30. között Magyarországra látogat. Az apostoli út mottója: „Krisztus a jövőnk! ”Az Új Ember Könyvkiadó a Szentatya érkezésére készülve adta ki a kötetet, amely a 2016. december 7. és 2017. október 25. között elmondott, a keresztény reményről szóló harmincnyolc katekézist tartalmazza. A beszédeket Tőzsér Endre piarista szerzetes fordította magyar nyelvre.
A Reményünk alapja Isten irántunk érzett szeretete címmel tartott katekézisében Ferenc pápa Szent Pált idézi: „A remény nem csal meg!” (Róm 5,5). Kiemeli: a keresztény remény alapja az, „aminél hűségesebb és biztosabb semmi más nem lehet, ez pedig az a szeretet, amelyet Isten valamennyiünk iránt érez”. Ez a mi bizonyosságunk gyökere, a remény gyökere. Ezt a bizonyosságot, hogy Isten akkor is szeret engem, ha nehéz helyzetbe kerülök, sőt még akkor is, ha rosszat cselekszem, senki nem veheti el tőlünk. Imádságként kell ismételgetnem: „Isten szeret engem. Biztos vagyok abban, hogy Isten szeret engem.” A keresztény ember legnagyobb dicsekvése, hogy olyan Isten a mi Atyánk, „aki nem személyválogató, aki senkit nem rekeszt ki, hanem minden ember előtt megnyitja otthonát, kezdve a legkisebbektől és a legtávolabb lévőktől, hogy az ő gyermekeiként megtanuljuk vigasztalni és támogatni egymást” (2017. február 15.).
A Lélekben már látjuk az új eget és új földet című hitoktatásában a Szentatya reményünk tartalmán elmélkedve kifejti: a keresztény ember nem a világon kívül él, fel tudja ismerni saját életében és környezetében a rossz, az önzés és a bűn jegyeit. Szolidáris a szenvedőkkel, a sírókkal, a kirekesztettekkel, de a keresztény azt is megtanulta, hogy mindezt a húsvét szemüvegén keresztül, a feltámadt Krisztus szemével nézze. „A reményben élve tudjuk, hogy az Úr véglegesen be akarja gyógyítani irgalmával sérült, megalázott szívünket, és mindazt, amit istentelenségében az ember elrontott, és hogy ily módon az Úr új, az ő szeretetében végre kiengesztelődött világot és emberiséget hozott létre.” A Szentatya hozzáteszi: mégis gyakran hajlamosak vagyunk mi, keresztények a csüggedésre, pesszimizmusra, sokszor érezzük úgy, hogy már nincs mit kérnünk, nincs miben reménykednünk. Ám a Szentlélek ismételten a segítségünkre siet, „reményünk lélegzetvétele, aki elevenen tartja szívünk vajúdó nyögését és várakozását” (2017. február 22.).
A Mária a legnagyobb sötétségben is állhatatos volt címmel Ferenc pápa Szűz Mária lelke gyönyörű vonásának nevezi, hogy nem olyan asszony, „aki elcsügged az élet bizonytalanságai között, különösen nem, amikor úgy tűnik, semmi sem megy a rendes kerékvágásban. De nem is olyan nő, aki erélyesen tiltakozik, aki kikel a sors ellen, melyet a gyakran ellenséges arcát mutató élet hoz magával. Ezzel szemben olyan nő, aki figyel – ne felejtsétek el, hogy a remény és az odafigyelés mindig szoros kapcsolatban állnak!” Ferenc pápa leszögezi: Jézus keresztre feszítésekor Mária élete a legnagyobb sötétség küszöbéhez érkezett. A Szűzanya koromsötétben, „állt”, de „állt” ott. „Nem távozott el onnan. Mária ott van, hűségesen jelen van, valahányszor égő gyertyára van szükség egy kilátástalan, komor helyzetben.” Az Egyház első napján pedig ott találjuk őt, „a remény anyját az oly esendő tanítványok közösségében: az egyik megtagadta, sokan elmenekültek, mindannyian féltek. De ő egyszerűen ott állt, a legmegszokottabb módon, mintha csak a legtermészetesebb dolog lenne: a kezdeti Egyházban, melyet beragyogott a feltámadás fénye, de visszafogott a világban megteendő első lépésektől való rettegés miatt. Ezért mindnyájan anyánkként szeretjük. Nem vagyunk árvák: van anyánk a mennyben, Isten szent anyja” (május 10.)
Az Isten mindig lelket önt belém címmel megtartott katekézisében Ferenc pápa Jézus és az emmauszi tanítványok találkozását elemzi. Leszögezi: a két vándor pusztán emberi reményt táplált, amely most szertefoszlott. „Az a Golgotára vonszolt kereszt a legbeszédesebb jele volt a nem várt vereségnek.” A Szentatya állítja: egy kicsit mindannyian olyanok vagyunk, mint ez a két tanítvány. „Hányszor töltött el remény életünkben, hányszor éreztük, hogy csak egy lépés választ el a boldogságtól, de aztán ismét a padlón találtuk magunkat. Jézus azonban minden reményvesztett, orrát lógató emberrel együtt jár, és mellette lépegetve, tapintatosan, képes ismét visszaadni reményét.” Isten mindig velünk jár, ott halad oldalunkon, a legfájóbb időszakokban is, „a legpocsékabb időkben is, az Úr akkor is ott van. Ez a mi reményünk. Haladjunk előre ezzel a reménnyel! Mert ő mellettünk van, és velünk halad, mindig” (2017. május 24.).
Az Amíg remélek, élek című katekézisében Ferenc pápa felhívja a figyelmünket: a Szentlélek erejével bővelkedünk a reményben, azáltal, hogy tanúságot tesz bennünk arról, hogy Isten gyermekei és örökösei vagyunk. „Az, aki saját egyetlen Fiát nekünk adta, hogyan ne adna nekünk minden mást vele együtt?” Ezért nem csal meg, mert a Szentlélek az, aki bensőnkben előrehajt mindig. Ezért nem csal meg a remény. Ám a Szentatya szerint ennél többről van szó: a Szentlélek nemcsak remélni tesz képessé, „hanem arra is, hogy a remény magvetői legyünk”, arra is, hogy mi is „paraklétoszok” legyünk, vagyis testvéreink vigasztalói és védelmezői, a remény magvetői. Ferenc pápa elismeri: egy keresztény képes keserűséget árasztani, zavart kelteni, de ez nem keresztény magatartás. Aki ezt teszi, nem jó keresztény. „Árassz reményt: a remény olaját, a remény illatát, és ne a kesergés és reményvesztettség ecetét!” (2017. május 31.)
A tavasz emberei vagyunk című katekézisben a Szentatya tényként állapítja meg, hogy rengeteg fájdalom, szenvedés van a világban, mégis, „van egy Atya, aki együtt sír velünk, van egy Atya, aki a végtelen irgalom könnyeit hullajtja gyermekeiért. Olyan atyánk van, aki képes sírni, aki együtt sír velünk. Olyan atyánk van, aki vár minket, hogy megvigasztalhasson, hiszen ismeri szenvedéseinket, és egy másféle jövőt készített számunkra. Ez a keresztény remény nagy távlata, amely átfogja létezésünk minden egyes napját, és minduntalan fel akar emelni bennünket.” A kérdés, hogy a tavasz emberei vagyunk-e, akik várják a termést, a napot, „aki Jézus Krisztus”, vagy pedig az ősz emberei, akik mindig „lógó orral” járnak és „savanyú arcúak”. A jövőt még nem ismerjük, de tudjuk, hogy az élet legnagyobb kegyelme Jézus Krisztus: „ő Isten ölelése, aki utunk végén vár ránk, de aki már most kísér és vigasztal bennünket utunkon” (2017. augusztus 23.)
A könyvhöz Veres András szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke írt ajánlást. A főpásztor megállapítja: a szűnni nem akaró háború idején még inkább szükségünk van a reményre, amely segít felülemelkedni félelmeinken és kétségeinken. „Ferenc pápa – tapasztalhatjuk szavaiból és írásaiból – a krisztusi remény hordozója és hirdetője. Ennek a reménynek tanújaként jön ismét Magyarországra. Talán még fel sem fogtuk, meg sem értettük igazán, mekkora kitüntetés ez nekünk, hogy rövid időn belül másodszor is ellátogat hozzánk Krisztus földi helytartója, a remény embere.”
Ferenc pápa: A remény tanúi és magvetői legyünk!
Magyar Kurír – Új Ember Könyvkiadó, 2023
Szerző: Bodnár Dániel
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
