Március 12-én a szentatya a színeváltozás jelenete kapcsán arról elmélkedett, hogy „botrányos módon” Isten egy szegény, egyszerű, hajléktalan embert küldött Messiásként, aki a szeretetből vállalt kereszthalálon át jut el a feltámadásra. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A negyvennapos készületi idő második vasárnapjának evangéliuma Jézus színeváltozását beszéli el (vö. Mt 17,1–9). Jézus félrevonja három apostolát, Pétert, Jakabot és Jánost, felmegy velük egy magas hegyre, és ott történik ez az egyedülálló jelenség: Jézus arca „ragyogni kezdett, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, mint a vakító fény” (Mt 17,2). Ily módon az Úr felragyogtatja önnön személyében azt az isteni dicsőséget, amely hit által megragadható az ő igehirdetésében és csodatetteiben. Színeváltozását a hegyen Mózes és Illés megjelenése kíséri, akik „beszélgettek vele” (Mt 17,3).
A „világosság”, mely ezt a rendkívüli eseményt jellemzi, az esemény célját jelenti: megvilágítja a tanítványok elméjét és szívét, hogy világosan meg tudják érteni, ki az ő mesterük. Hirtelen fénysugár irányul Jézus misztériumára, és megvilágítja az ő egész személyét és egész eseményét.
Most, amikor határozottan elindult Jeruzsálem felé, ahol kereszt általi halálra ítélik majd, Jézus fel akarja készíteni övéit erre a botrányra, a kereszt botrányára, erre a hitük számára túl súlyos botrányra, ugyanakkor meg akarja előre hirdetni feltámadását is, Messiásként, Isten Fiaként nyilvánítva ki magát. Jézus felkészíti őket arra a szomorú és igen fájdalmas időszakra. Jézus ugyanis a várakozásoktól eltérő Messiásnak mutatkozott, másnak, mint ahogy ők a Messiást elképzelték: nem nagyhatalmú és dicsőséges királynak, hanem alázatos és fegyvertelen szolgának mutatkozott; nem olyan úrnak, aki nagy vagyonnal rendelkezik, amit egyébként Isten áldásának tartottak, hanem szegény embernek, aki nem tudja, hova lehajtani fejét; nem számos utóddal büszkélkedő pátriárkának, hanem ház és otthon nélküli nőtlen férfinak. Ez valóban egy fonák isteni kinyilatkoztatás, és ennek a botrányos, feje tetejére állításnak a leginkább zavarba ejtő jele a kereszt. Jézus pontosan a kereszten keresztül jut majd el a dicsőséges feltámadásra, amely végérvényes lesz, nem úgy, mint ez a színeváltozás, amely csak rövid ideig, egy pillanatig tartott.
A Tábor-hegyen színében elváltozott Jézus nem azért akarta megmutatni tanítványainak dicsőségét, hogy elkerültesse velük az áthaladást a kereszten, hanem hogy lássák, hová vezet a kereszt. Aki Krisztussal együtt hal meg, az Krisztussal fel is támad. A kereszt a feltámadás kapuja. Aki Krisztussal együtt harcol, az Krisztussal győz is majd. Ezt a reményteljes üzenetet tartalmazza Jézus keresztje, ez ad erőt mindennapi életünkben. A keresztény kereszt nem egy bútordarab otthonunkban, nem is ékszer, melyet hordoznunk kellene, hanem arra a szeretetre történő utalás, amellyel Jézus feláldozta magát az emberiség megmentéséért a rossztól és a bűntől. Ebben a negyvennapos készületi időszakban áhítattal szemléljük a megfeszített Jézus képét, a feszületet, amely a keresztény hit jelképe, az értünk meghalt és feltámadt Jézus védjegye! Úgy járjuk végig ezt a negyvennapos időszakot, hogy a kereszt megjelölje annak szakaszait, hogy egyre jobban megértsük a bűn súlyosságát és annak az áldozatnak az értékét, amellyel a Megváltó megmentett mindannyiunkat!
Szűz Mária képes volt szemlélni Jézusnak az ő emberségében elrejtett dicsőségét. Ő legyen segítségünkre abban, hogy együtt tudjunk lenni csendes imádságban Jézussal, és hagyjuk megvilágosítani magunkat az ő jelenlététől, hogy a legsötétebb éjszakákban is szívünkben hordozzuk az ő dicsőségének visszfényét.
A szentatya szavai az Angelus után:
Kedves testvéreim! Lélekben közel vagyok Guatemala népéhez, amely most gyászol a Mennybevett Szűz Gyermekotthonban [Refugio Virgen de la Asunción] keletkezett súlyos és szomorú tűzvész miatt, amelynek következtében sok lány meghalt és megsérült. Az Úr fogadja magához az elhunytakat, gyógyítsa meg a sérülteket, vigasztalja meg lesújtott családtagjaikat és az egész nemzetet! Imádkozom – és kérlek, ti is imádkozzatok velem – az összes olyan lányért és fiúért, akik erőszaktól, bántalmazástól, kizsákmányolástól és háborútól szenvednek. Ez egy seb! Ez egy rejtett kiáltás, amelyet mindannyiunknak meg kell hallania, és nem tehetünk úgy továbbra is, mintha nem látnánk, és nem hallanánk!
Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, Rómából és a világ más részeiből érkezett hívők!
Köszöntöm a Freiburgból és Mannheimből, Németországból jött zarándokokat, valamint a Libanonból jött zarándokokat és a Portugáliából érkezett maratonfutókat.
Köszöntöm az egyházközségi csoportokat Gioiosa Ionicából és Pachinóból; a lodi fiatalokat, akik a „hitvallás letételére” készülnek; a diákokat Dalminéből és Busto Arsizióból: igaz, amit a transzparensre írtatok: „Nemet mondunk a leselejtezés kultúrájára!” Köszöntöm a „Goccia dopo goccia” [Cseppek egymás után] ifjúsági kórust Bergamóból.
Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
