Berhidai Piusz, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke tart nagyböjti konferenciabeszédeket idén nagyböjtben Budapesten, a Ferenciek terei Alkantarai Szent Péter-templomban (belvárosi ferences templom), A ferences lelkiség pillérei címmel. Első alkalommal március 9-én, nagyböjt első vasárnapján Ambíciók, vágyak és istenkeresés címmel mondott elmélkedést.
Az esemény vesperással kezdődött. Ezt követően a ferences tartományfőnök mutatott be koncelebrált szentmisét.
A szentmise után Berhidai Piusz OFM konferenciabeszédében kifejtette: a mai és a további esték lehetőséget adnak arra, hogy a ferences lelkiségre, Szent Ferenc tapasztalatára úgy tekintsünk, mint amely felkészít bennünket a húsvéti misztériumba való belépésre, végigkísér nagyböjti zarándokutunkon, ugyanakkor segíthetnek abban, hogy reflektáljunk a magunk hivatására:
A tartományfőnök előadásának kezdetén elmondta Szent Ferencnek a megtérése körüli időben, 1204–1205-ben írt imáját:
„Fölséges és dicsőséges Isten,
Ragyogd be szívem sötétségét,
és adj nekem igaz hitet,
biztos reményt és tökéletes szeretetet,
érzéket és értelmet, Uram,
hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat. Ámen!”
Megkerülhetetlen számunkra, ferencesek számára Assisi Szent Ferenc hittapasztalata. Rengeteg írás maradt fenn tőle és róla, imádságok, levelek, életszabályok – mondta Berhidai Piusz OFM. Az este címét illetően kifejtette: megvizsgálva Szent Ferenc hittapasztalatának gyökereit, és reflektálva a magunk hivatására, jó rákérdeznünk a magunk egykori és mai ambícióira, vágyainkra és istenkeresésünkre.
Nagyböjtben különösen indítást, bátorítást kapunk arra, hogy „kapirgáljuk föl a szívünk kérgét”, engedjünk teret Istenre irányuló vágyainknak. Sorsunk egyik nagy próbatétele, hogy a mindennapokban tapasztaljuk meg életünk végességét, korlátait, időben, térben, lehetőségekben, ugyanakkor ezeknek a korlátoknak ellenére nyitva van az életünk a végtelenre. Többet akarunk annál, mint amit behatárolnak ezek a földi korlátok. Ebben pedig modellértékű lehet számunkra Szent Ferenc története, tapasztalata.
Szent Ferenc a saját hivatásának megtalálását így fogalmazza meg élete vége felé a Végrendeletben: „És miután testvéreket adott nekem az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, de Ő, a Legfölségesebb, kinyilatkoztatta nekem, hogy a Szent Evangélium szerint kell élnem.” Hosszú útkeresés után ismerte fel, hogy ez az Úr akarata vele kapcsolatban. Thomas Merton amerikai trappista szerzetes fogalmazta meg a múlt században:
Döbbenetes, hogy Szent Ferenc nem akart mást, mint az evangéliumot élni – mondta Berhidai Piusz. – Ferenc fokozatosan ismerte fel, hogy az a Krisztus-hit, amelyet megismert és amely már az övé, milyen életállapotban tud realizálódni. Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy amikor megéljük a hitünket, legyen medre, amiben valódi tetteket tudunk véghez vinni. Ezt a konkrét medret nevezzük életállapotnak.
Hogyan alakult Ferenc evangéliumi hivatása? A Végrendelet elején így idézi fel a kezdetet: „Az Úr így adta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogy elkezdjem a bűnbánattartást. Míg bűnökben voltam, túlságosan keserű volt számomra a leprások látása, de maga az Úr vezetett el engem közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, az, ami nekem keserűnek tűnt, átváltozott számomra a test és a lélek édességévé. Ezután egy kicsit megálltam, és kijöttem a világból.”
Ferenc tehát kimondja:
„Az Úr adta meg nekem… az Úr adott testvéreket…” Ahhoz, hogy kinőjünk a gyermekhitből, fel kell fedeznünk, hogy Isten a kezdeményező. Lehet rendkívüli istentapasztalatunk, mégis sokkal sorsdöntőbb ennél a belső történés. Ahogyan Ferenc visszaemlékezik: azelőtt is találkozott már leprásokkal – bár lehetőleg kerülte őket –, mégis azon a ponton azt mondja: ami addig keserű volt, átváltozott számára teste és lelke édességévé. Nem ő akarta, így történt. Ez az Úr munkálkodása, amelyre akkor éppen nyitott volt ez az ember – mondta a ferences tartományfőnök.
Rávilágított: az isteni hívás mellett sokféle emberi motiváció is ott lehet bennünk, nagyon egyszerű dolgok. A lényeges az, hogy
Ahhoz, hogy ezt meghalljuk, jó észrevennünk a vágyaink mellett az ambícióinkat. Ami az ambícióink mélyén van, az belénk van teremtve. Akarnunk kell élni, elfogadni az életet, és kibontakoztatni, amit kaptunk Istentől. Keresztényként is, sőt keresztényként még inkább. Belső késztetés, hogy kibontakozzunk. Van akaratunk önállóságra és szabadságra kialakítva.
Berhidai Piusz OFM emlékeztetett rá: az ifjú Ferenc előtt két minta volt. Az egyik, hogy akárcsak az apja, ő is kereskedő, üzletember legyen – amit kiegészített, talán felülírt a provanszi származású édesanyja érzékenysége a hitre, a kultúrára. Ferenc beállt az üzletbe, de hamar unalmasnak találta. A másik minta a lovagi életforma volt számára; dicső lovag szeretett volna lenni. Ezek mellett az ambíciók mellett jelenik meg Isten a maga stílusával – vagyis finoman, de határozottan.
Megszületik Ferencben a vágy valami jobbra, valami többre. Közrejátszhatott ebben életének két fontos története: egy hosszabb betegség és a hadifogság. Életrajzírója, Celanói Péter írja: „Hosszú ideig tartó betegsége után egészen más színben kezdte látni a dolgokat, mint annak előtte.” Vagyis az ifjú Ferenc beleütközik abba, hogy vannak korlátai, a lehetőségei nem korlátlanok a kibontakozásban. Ekkor kezd tere lenni lelkében annak a vágynak, amely a végtelenre irányul.
Több évtizeddel később Szent Bonaventura Az emberi lélek zarándokútja Istenben című művében leírja, hogyan tud eljutni az ember az Istennel való egységre, és ehhez mintának veszi Ferenc történetét: „…erre az isteni szemlélődésre, mely lelki elragadtatásra vezet, csak az alkalmas, aki a vágyak embere. Két módon lobban fel bennünk a vágy: a szív mélyén az imádságban, és az okoskodás fényében, amelyben az elme közvetlenül és teljes erejével a világosság sugaraihoz fordul.”
Ferenc fiatalemberként felismerte, hogy nagyra teremtetett, de vannak korlátok, melyekbe beleütközik, és amelyek megakadályozzák, hogy megvalósítsa mindazt, amit szeretne. Mégis, ezekkel együtt vágyik a nagyobbra, a végtelenre. Így jutott el odáig, hogy igent mondott az evangéliumi életre: ez az, amit akarok.
Amikor hadi dicsőségről ábrándozik, álmában megszólítja egy hang: Ferenc, ki tud neked jobbat nyújtani? Egy úr vagy egy szolga? Egy gazdag vagy egy szegény? Ferenc álmában azt válaszolja: természetesen az úr, aki gazdag. Hát akkor miért hagyod oda az urat a szolgáért, a gazdagot a szegényért? Ferenc ekkor kezdi el igazából keresni Istent és a hivatását. Választ szeretne kapni, hogy mit akar vele az Úr.
Ám ez nem egyik napról a másikra történik.
Ferenc sok időt tölt elszakadva a védettséget jelentő családjától, városától, kilépve a megszokottól, és hallja az evangéliumban új módon azokat a sorokat, amikor Jézus Isten országát hirdetni küldi a tanítványait. Isten megteremti benne, hogy oda tud fordulni a másik felé, nem hagyja magára, még akkor sem, ha látja a nyomorát, amitől elborzad. Ezért emblematikus Ferenc találkozása a leprással.
Berhidai Piusz OFM szerint különösen így nagyböjt kezdetén érdemes végiggondolnunk: hol tartunk hitünkben, spirituális fejlődésünkben, Istennel való kapcsolatunkban; mi az, amit az életben akarunk? Ez nagyon lényeges kérdés.
Ferencben belső öröm és szabadság volt, amikor megtalálta hivatását. Ez az öröm és szabadság van bennünk is, ha megtaláltuk az Istentől nekünk szánt küldetésünket, amelyre feltesszük az életünket – hangsúlyozta a ferences tartományfőnök.
A nagyböjti konferenciabeszédek további időpontjai:
március 16. – Imádkozni és imádsággá válni
március 23. – Testvéri közösség
március 30. – Minoritás
április 6. – Evangelizáció és misszió
Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
