A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 19 éves Cs. János és a 21 éves B. Jonatán ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők 2015. augusztus 16-án délután Székesfehérváron, a Kaszap István utcában támadtak egy 77 éves helyi nőre, akitől erőszakkal próbálták meg elvenni a táskáját. A sértett a földre esett, azonban a táskát erősen szorította, így abból a gyanúsítottak csak irattartó tárcáját tudták eltulajdonítani, majd azzal a helyszínről elszaladtak.
A helyszínre érkező rendőrök az adatgyűjtést követően 30 percen belül elfogták a két személyt, akiket előállítottak a helyi rendőrkapitányságra. A nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását.
A sértett eltulajdonított iratait hiánytalanul visszakapta.
(Police.hu)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »