Fényes BLM-győzelem Oregonban: már sem írni, sem olvasni, sem számolni nem kell tudni az érettségihez

Fényes BLM-győzelem Oregonban: már sem írni, sem olvasni, sem számolni nem kell tudni az érettségihez

Kate Brown kormányzó megszüntette azt az eddig meglévő, az állam által támasztott követelményt, miszerint a diákoknak bizonyítani kell az érettségihez, hogy az alapvető írási és számolási készségek birtokában vannak. A kormányzó pénteken elutasította azt, hogy kommentálja, miért is támogatja a fenti alapkövetelmények felfüggesztését – jelentette az OregonLive.

Charles Boyle, a kormányzó kommunikációs helyettese szerint a kormányzó azért írta alá a törvényjavaslatot, mert

Hírdetés

az olvasási, írási és matematikai jártassági követelmények felfüggesztése előnyös lesz Oregon fekete, latin, őslakos, ázsiai, csendes-óceáni, törzsi és színes tanulói számára.

Hozzátette: "Ezeknek a közösségeknek a vezetői újra és újra a méltányos érettségi szabályok mellett érveltek és a kibővített tanulási lehetőségek támogatását szorgalmazták."

A törvényhozók így a 2021-es jogalkotási ülésszakban hagyták jóvá a "tanulási lehetőségek jelentős bővítését a fekete, bennszülött és színesbőrű diákok támogatására". A törvényhozás demokratái többségében támogatták a "hosszútávú jártassági követelmények" megszüntetését az állami érettséginél, míg a republikánusok kritizálták az új törvényt a tanulmányi színvonal csökkenése miatt.

(MTI – PM – Mandiner nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »