Fenyegető bevándorlás – új sorozat a Betyársereg honlapján

Fenyegető bevándorlás – új sorozat a Betyársereg honlapján

Mostantól hetente jelentkezünk az Európát fenyegető illegális bevándorlás legfontosabb híreivel. A világon 50 millió menekült kering, amelyből Európába jut a legtöbb. Hazánkba csak ebben az évben már 60 ezren érkeztek illegálisan. A kormány terveiben 150 kilométer hosszú kerítés építése szerepel. Ez már nem bevándorlás, ez már népvándorlás és hazánk egyre súlyosabban érintett ebben a kérdésben.

Lássuk, hogy mi a helyzet Nyugat-Európában. A legsúlyosabb helyzet Olaszországban és Franciaországban alakult ki. Naponta ezrek érkeznek az olaszokhoz, akik természetesen nem hálásak a befogadásért. Sokkal inkább agresszívan követelik jogaikat, mondván: ők a demokrácia hazájába érkeztek, Európa miért nem hagyja őket itt, szabadon élni? Ezt kapják a például az olaszok:

Mintegy száz bevándorló tiltakozott Ventimiglia közelében a francia-olasz határon, mert a velük szemben felálló, az utat eltorlaszoló rendőrsorfal nem engedte belépni őket Franciaországba – látható az Euronews videóriportjában.

Sáskaként támadják meg a kamionokat a menekültek Calais-ban

Milánóban machetével támadt a multikulturalizmus

Machetével vágta le egy jegyellenőr kezét egy illegális bevándorló Milánó külvárosában, egy vonatpályaudvaron.

Hírdetés

A pályaudvaron hetek óta gyülekeznek az illegális bevándorlók, akik többnyire az Európai Unió más országaiba akarnak eljutni. A június 13-án történt eset szemtanúinak elmondása szerint a támadás akkor történt, amikor felszólítottak egy a vonatra felszálló csoportot, hogy mutassák fel jegyeiket. A csoport egyik tagja sem vett elő jegyet, ellenben az egyikük egy machetét húzott elő a táskájából, és ott helyben lesújtott az ellenőr kezére.

A szemtanúk elmondása alapján olyan hírek kezdtek terjedni, hogy dél-amerikai bevándorló lehetett a támadó. Ennek azonban mindössze annyi alapja van, hogy a szemtanúk szerint legalább három dél-amerikai volt a csoportban, emiatt a támadást követően a rendőrök megállítottak és őrizetbe vettek gyanúsan viselkedő, dél-amerikainak látszó személyeket. Az elkövető kiléte azonban ismeretlen.

Az esetről a Libero Quotidiano olasz napilap számolt be. A támadás áldozatát 8 órán át műtötték, és az előzetes hírek alapján az orvosok nem tudták megmenteni a kezét, azt a vágás miatt amputálni kellett.

Franciaországban sem jobb a helyzet. Az alábbi videón a befogadott bevándorlók köszönik meg, hogy Európa helyet adott nekik.

És ez még csak a kezdet…. folytatása következik!

(Betyársereg)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »