Fenyegetik a Mi Hazánkat a cigányok – de majd jönnek a betyárok!

Ismét megmutattuk, hogyan lehet eredményeket elérni már ellenzékből is, van értelme az ellenállásnak: Elég volt bejelentenem a felvonulásunkat, országos üggyé tenni a szőnyeg alá söpört törökszentmiklósi terrort, az ügyészség máris megváltoztatta korábbi elképesztő döntését. Ennek része az is, hogy egy újabb cigány párt vezetője fenyegetett meg nyilvánosan, ahelyett, hogy az ilyen bűnözőket ítélné el, sőt mindannyiunkat útblokáddal fenyeget arra az esetre, ha fel merünk vonulni Törökszentmiklóson.

Végre az ügyészség tegnap elrendelte a több támadás után is szabadlábon hagyott vadember letartóztatását, aki azonban a kiérkező rendőrök elől megszökött, és menekülése során két autót is erőszakkal elrabolt, de a rendőrök végül elfogták. Így most újabb bűncselekményeket, 2 rendbeli jármű önkényes elvételének bűntettét is elkövette.

Hírdetés

Végre a helyi jobbikos polgármester is megszólalt, igaz szerinte nem kell az általunk keltett „politikai hangulatkeltés”, de erre sor sem kerülhetett volna, ha tette volna a dolgát, és nem dugja a fejét éveken át gyáva módon a homokba. A felhívásunknak köszönhetően azonban továbbra is özönlenek hozzám a levelek, amelyekből kiderül, hogy a városban, sőt az egész országban elképesztő állapotok vannak, amelyről eddig – rajtunk kívül – sem a politika, sem a média nem beszélt.

Ennek része az is, hogy egy újabb cigány párt vezetője fenyegetett meg nyilvánosan, ahelyett, hogy az ilyen bűnözőket ítélné el, sőt mindannyiunkat útblokáddal fenyeget arra az esetre, ha fel merünk vonulni Törökszentmiklóson. Mindezek után még inkább ott a helyünk május 21-én, 19 órakor! Mutassuk meg, hogy minden magyar felelős minden magyarért, kiállunk egymásért. Gyáva népnek nincs hazája, nekünk viszont volt, van és lesz. Ez a mi hazánk!

Toroczkai László – facebook


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »