Fenyegetésnek tekintik az aktivizmust

Fenyegetésnek tekintik az aktivizmust

Az amerikai Demokrata Párt három képviselője nyílt levélben állt ki az Auróra nevű budapesti szórakozóhely mellett, amely számos civil szervezetnek az otthona is egyben.

A józsefvárosi önkormányzat az elmúlt két évben többször is rendelettel záratta be a budapesti szórakozóhelyet, az Aurórát, amely több, kormánytól független civil szervezetnek is otthont ad. Mivel a bíróság mindig arra jutott, hogy a bezáratás törvénysértő volt, az Auróra újra és újra kinyithatott. A polgármester szerint nem a civilek elleni támadásról van szó, hanem a lakók nyugalma miatt kell bezáratni a helyet. Sára Botond az RTL Híradó megkeresésére indoklásképpen annyit mondott, hogy „az egy drogos hely, azt be kell zárni”.

Legutóbb augusztus elején volt kénytelen lelakatolni az ajtaját az Auróra, egy tavalyi határozat új eljárása húzódott el idén nyárig. A Helsinki Bizottság szerint azonban a kerület vezetése mondvacsinált indokokra (például: eldátumozott bérleti szerződés) hivatkozva záratja be rendszeresen a helyet.

Az amerikai nagykövetség már két évvel ezelőtt is tilakozott az Auróra bezáratása ellen, akkor azon a véleményen voltak, hogy csupán arról van szó, hogy a kormánynak nem tetszik az itt működő civilek tevékenysége, ezért akarják a helyet megszüntetni. Ezt a véleményt osztja a Demokrata Párt három képviselője is, akik személyesen jártak Budapesten a nyáron, és hétfőn nyílt levélben álltak ki az Auróra mellett – adta hírul az RTL Híradó.

Hírdetés

Ben Cardin szenátor a híradó szerint például így fogalmazott: „a hatalmon lévők fenyegetésnek tekintik ezt a fajta aktivizmust, és állandó jogi zaklatással kísérlik meg az Auróra bezárását”.

A képviselők megjegyzik, hogy a magyar kormánypártok 2017-ben olyan törvényt fogadtattak el orosz mintára, amely szerint idegen ügynököknek is lehet bélyegezni a külföldről is támogatott civil szervezeteket.

Sára Botond a híradóval közölte: nem fognak reagálni a nyílt levélre.

Amerikai demokrata politikusok nyílt levelet írtak az Auróra ügyében


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »