Fény derült az olajbogyó titkára

Fény derült az olajbogyó titkára

Az olajbogyó fogyasztásának és emberi táplálékká változtatásának eddigi legrégebbi nyomait találták meg az izraeli Haifánál – jelentette a Kolbo című haifai helyi lap

A haifai tengerpartnál, a Karmel-hegy lejtőihez közel, egy elárasztott kőrézkori lelőhelyen bukkantak az olajbogyók emberi fogyasztásra alkalmassá tételének legkorábbi, 6600 éves bizonyítékaira. A Haifai Egyetem, a Technion, a tel-avivi egyetem, a jeruzsálemi Héber Egyetem, a Vulkani Intézet és más kutatóintézetek kutatói erről írt közös tanulmányukat a Scientific Reports című tudományos folyóiratban jelentették meg. Az időpont mintegy 4000 évvel korábbi az eddig megtalált, hasonló leletek koránál – írja a Házipatika.com. 

“A felfedezés teljessé teszi számunkra az olajfa felhasználásának folyamatát – kezdve a fa fűtésre hasznosításától, folytatva mintegy 7000 évvel ezelőtt az olajtermelésen át egészen a mi eredményeinkig, amikor is az olívabogyót már ételként fogyasztották” – nyilatkozta a kutatást vezető Ehud Galili, a Haifai Egyetem Zinman Régészeti Intézetének tudósa.

Hírdetés

Az olajbogyó a mediterrán gazdaság alapvető eleme. A régészeti leletek és az írásos dokumentumok azt mutatják, hogy az ókorban az olívaolajat elterjedten használták élelmiszerként, világításra, kultikus célból, higiéniai és kozmetikai okokból, de az olajbogyó fogyasztásának kezdete továbbra is rejtély. Eddig az olajbogyóevés kezdetét Európában az i.e. első évezred közepére, Egyiptomban pedig a Nagy Sándor hódítása utáni korra gondolták, de az első erről szóló bizonyítékok az i.sz. első évezred első feléből származnak.

A középső rézkőkorszakból származó lelőhely jelenleg mintegy 120 méterre Haifa déli tengerpartjától délre található, a víz alatt mintegy 4 méter mélységben. Ez a terület akkoriban, 6600 évvel ezelőtt még a szárazföldhöz tartozott. Becslések szerint ugyanis abban az időben a tengerszint a mainál körülbelül három méterrel alacsonyabb volt, így a partvonal körülbelül 300-200 méterrel beljebb húzódott mai helyétől, azaz a lelőhely az ősi partvonal közelében lehetett. Lakóhelyeket nem találtak, de 1,5 méter átmérőjű, odahordott kövekből kialakított kerek építményekre bukkantak, amik a kutatók szerint kutakként vagy tároló gödrökként szolgálhattak. A lakóépületek hiányából arra következtettek, hogy egy ősi élelmiszer-előállító ipartelepről lehet szó.

A víz alatti felméréseken két ovális kőszerkezetet találtak, amikben több ezer vízzel telítődött olívabogyó volt, többségük ép, kiváló állapotban. Azonnal világossá vált a szakemberek számára, hogy ezen a helyen nem olívaolajat állítottak elő, mert épen maradtak a magok, amelyek az olaj préselésekor máskülönben összetörnek. Ezen felül a helyszín sem alkalmas az olajgyártásra: a tengerparti magas páratartalomban nem tudták volna tárolni a bogyókat, amelyek hamar megpenészedtek volna.

A tenger közelsége viszont hozzáférést biztosíthat az olajbogyó pácolásához szükséges tengervízhez és a tengeri sóhoz. A kutatóknak a Technion élelmiszer-kutatási laboratóriumával közös kísérletük során sikerült is olajbogyót pácolniuk tengervízben. “A felfedezett lelőhelyen keserűségük enyhítésére többször átmoshatták tengervízzel, majd tengervízbe áztathatták, végül tengeri sóval tartósíthatták az olajbogyókat” – vélekedett Ajelet Fisman, a Technion professzora.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »