Fény derült a Gene Hackman és felesége halálával kapcsolatos részletekre

Fény derült a Gene Hackman és felesége halálával kapcsolatos részletekre

Fény derült a Gene Hackman és felesége halálával kapcsolatos részletekre Kulcsár Péter2025. 03. 08., szo – 08:45

Körvonalazódni látszanak az eddig rejtélyesnek vélt körülmények, amelyek a legendás színész és feleségének halálához vezettek.

Szív-és érrendszeri betegség okozta szövődmények miatt halhatott meg az egyesült államokbeli Santa Fe-i otthonában Gene Hackman; felesége, Betsy Arakawa egy héttel korábban bekövetkezett halálát pedig hantavírus okozta – jelentették be helyi orvosszakértők.

A vizsgálati eredmények szerint a 95 éves színész még egy hétig élhetett egy fedél alatt halott feleségével, azonban ezt, mint arra Heather Jarrell, az orvosszakértői csoport vezetője elmondta, az Alzheimer-kór előrehaladott stádiuma miatt valószínűleg már nem érzékelte.

Hírdetés

A házaspár félig mumifikálódott holttestét február 26-án fedezték fel, és először szén-monoxid mérgezésre gyanakodtak.

Santa Fe megye serije, Adan Mendoza azt mondta, Arakawát utoljára február 11-én látták vásárolni menni, azt követően e-mailekre sem válaszolt. A házaspár telefonhívásait még vizsgálják.

Hackman pacemakere utoljára egy héttel később, február 18-án adott jeleket, mégpedig szabálytalan szívverésről. Jarrell szerint valószínűleg azon a napon halhatott meg.

A házaspár mellett, egy kennelben, egy németjuhász kutyát is holtan találtak, a házaspár három kutyája közül az egyiket.

A hantavírust, amely általában tavasszal vagy nyáron üti fel a fejét, általában egér vagy más rágcsálók ürülékének való kitettséggel lehet elkapni, például padlásokon, pincékben vagy rosszul szellőztetett helyiségekben. A vírus súlyos, néha halállal járó tüdőgyulladást okozhat.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »