Fény az éjszakában: Debrődről is megfigyelhető volt a Lemmon-üstökös Németi Róbert2025. 10. 27., h – 12:24 Debrőd |
A Kassától alig húsz kilométerre fekvő dombok felett szokatlan égi vendég tűnt fel az elmúlt napokban. A C/2025 A6 (Lemmon) üstököst a derült éjszakában két fiatal csillagász, Csabala Tamás, a Mecenzéfi Csillagvizsgáló szakembere, és Szemán Viktor asztrofotós figyelte meg, akik éjszakába nyúlóan dolgoztak a tökéletes felvételeken.
A falu fölötti mezőn csend uralkodik, csak a fényképezőgépek zárjának halk kattanása hallatszik. A horizonton halvány, zöldes fénycsóva dereng – a Lemmon-üstökös, amely október végén közelítette meg legjobban a Földet.
„A C/2025 A6 (Lemmon) üstökös 2025. október 21-én volt földközelben és november 8-án éri el perihéliumát, vagyis a legközelebbi pontját a Naphoz, ettől kezdve már kifelé halad a Naprendszerből”
– magyarázta lapunknak a helyszínen Csabala Tamás, miközben a frissen készült képeket ellenőrzi.
„Egy szabad szemmel is látható üstökös érkezését mindig nagy érdeklődés övezi, úgy a hivatásos csillagászok, mint a laikusok között, mivel nem egy gyakori jelenségről van szó”
– tette hozzá.
Bár több ezer üstökös kering a Nap körül, a legtöbbjük csak távcsövekkel látható, és sok embernek sosem adatik meg, hogy szabad szemmel megpillantsanak egyet is. A fényszennyezés miatt egy falvakból látható objektumot nem biztos, hogy látjuk a városokból is, ugyanez érvényes a Lemmonra is.
„A sötét égbolton halványan, de szabad szemmel is kivehető, viszont csak távcsővel vagy fényképezőgéppel figyelhető meg alaposan. Az üstökös november első feléig kereshető a nyugati égen, de gyorsan halványodik, utána a déli félgömbre távozik”
– mondja a Mecenzéfi Csillagvizsgálóban rendszeres bejárásokat és előadásokat vezető szakember.
Kapcsolódó cikkünk Debrőd |
Augusztus közepén ismét megérkezett, sőt már a tetőzésen is túl van az év egyik leglátványosabb csillagászati jelensége, a Perseidák meteorraj, amelyet a Kassához közeli Debrőd határából is évről évre figyelemmel kísérnek a csillagászat szerelmesei.
Hullócsillagok ezrei szelik át az éjszakai égboltot, látványos fénycsíkokkal ajándékozva meg a kitartó égboltfigyelőket. A meteorraj minden évben augusztus 11–13. között tetőzik, ilyenkor derült időben óránként akár több tucat meteor is látható szabad szemmel.
„Augusztus közepe a csillagászati naptár egyik legjobban várt időszaka, és ezekre a napokra mi is mindig nagy örömmel készülünk. A Perseidák meteorraj minden évben augusztus 11–13. között éri el csúcsát, amikor óránként akár több tucat meteor is átszeli az eget. A 109P/Swift–Tuttle üstökösből származó porszemek a Föld légkörébe érve felizzanak, látványos fénycsóvát hagyva maguk után. Bár tegnap éjjel is gyönyörű példányokat láttunk a Debrőd feletti égbolton, idén kicsit szerencsétlenül jött ki a lépés: épp telihold után vagyunk, ami kissé rontja az éjszakai égbolt megfigyelését“ – közölte lapunkkal Csabala Tamás debrődi lakos, aki amellett, hogy szabadidejének nagy részét a csillagászatnak szenteli, évek óta a mecenzéfi csillagvizsgáló szakembereként is dolgozik.
„Itt mindig szép az égbolt, még akkor is, ha be van borulva“
– mondja viccelődve az egy helyi lakos, miközben épp az egyik fényesen felvillanó meteor irányába mutat. Annak ellenére, hogy több kis- és nagyváros is van a közelben, a település felső határában a fényszennyezés kevésbé észlelhető, így a meteorok gyakran pengeélesen rajzolódnak ki a sötét égbolton. A Perseidák megfigyeléséhez nem kell távcső: elég hanyatt dőlni, és egy csésze meleg tea vagy kávé társaságában türelmesen figyelni. A tegnap esti pásztázás meghozta az eredményét, a bekapcsolódók már kilenc óra után nem sokkal több tucatnyi hullócsillagot figyelhettek meg.
„A legtöbb hullócsillag az éjszaka második felében érkezik, amikor a Föld forgása révén a megfigyelőpont »szembe fordul« a metorrajjal. Ezt az itt egybegyűltek jól tudják, éppen ezért senki sem siet haza. Persze vannak itt kisgyermekes családok is, ők általában hamarabb hazamennek, de a többség marad“ – nyilatkozta az Új Szónak Szemán Viktor, aki a Szepsihez közeli település legismertebb asztrofotósa, de nevét csodálatos felvételeinek köszönhetően nem csak a környékbeliek, hanem határon túli csillagászok és az asztronómia iránt érdeklődők is ismerhetik.
Aki lemaradt a tegnap éjjeli tetőzésről, annak vigaszul az szolgálhat, hogy a csillaghullás – bár már kevésbé intenzíven – de a hónap végéig még jól látható.
„Megfelelő körülmények, vagyis tiszta égbolt mellett továbbra is bőven láthatunk hullócsillagokat. Picit türelmesebbnek kell lenni, de szinte garantált, hogy augusztus végéig még sok fénycsóvát láthatunk az éjjeli égbolton“
– zárta Csabala Tamás.
November elejéig még látni
Az üstökös, amelyet 2025 elején fedeztek fel az arizonai Mount Lemmon Obszervatóriumban, a maga nemében látványos jelenség: hosszú, gázból és porból álló csóvája a Nap hője miatt vált ki a magból. A fényképezőgép érzékeny szenzora sokkal több részletet mutat meg, mint amit az emberi szem képes érzékelni. Szemán Viktor szerint a jó üstökösfotó titka az előkészület:
„A legfontosabb a sötét ég és a stabil állvány. Hosszú záridővel kell dolgozni, de figyelni kell a csillagok elmozdulására is. Aki komolyan veszi, használjon követőmechanikát, amely a Föld forgásához igazítja a kamerát”
– árulta el lapunknak a jó asztrofotó egyik részletét Szemán.
A debrődi mezőn a hideg ellenére különös izgalom vibrál a levegőben. Az éjszaka mélyén, miközben a Tejút ezüst sávja fölöttük húzódik, a két fiatal férfi újra és újra exponál. Minden felvétel egy-egy pillanat az Univerzumból – egy halvány jele annak, hogy a végtelen még mindig tartogat meglepetéseket.
Az üstökös egyébként november első feléig figyelhető meg a nyugati horizont felett napnyugta után, elsősorban sötét, fényszennyezéstől mentes helyekről. Aki szerencsés, még megpillanthatja, mielőtt örökre eltűnik a Naprendszerből.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


