Fenséges magyar jószágok segítik a polgárőrök munkáját – képek

Fenséges magyar jószágok segítik a polgárőrök munkáját – képek

Kuvaszkölyköket adott át az Országos Polgárőr Szövetségnek az Agrárminisztérium. Az igazságügyi tárca állatvédelemért felelős kormánybiztosi titkársága pedig arról számolt be, hogy a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány stratégiai partnerségi megállapodást kötött a szövetséggel.

Fel kell hívni a figyelmet a kuvaszokra, ismertté kell tenni őket, mert azt szeretnénk, ha minél többen magyar kutyafajtát választanának, mikor házi kedvencet szeretnének maguknak – jelentette ki V. Németh Zsolt, magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos az Országos Polgárőr Szövetség részére felajánlott három kuvasz kölyök átadásakor, Dunakeszin.

A miniszterelnöki biztos elmondta, hogy az agrártárca célja az, hogy ezek a kutyafajták szeretettek, kedveltek legyenek. A program rávilágít arra, hogy ennek a gyönyörű megjelenésű, méltóságot sugárzó kutyafajtának régi „funkcióját”, az őrző-védő tevékenységet a 21. századi körülmények között is kiválóan lehet alkalmazni – olvasható az Agrárminisztérium közleményében.

V. Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a tárca 2 millió forinttal járult hozzá a kutyák megvásárláshoz és kiképzéséhez. Kitért arra is, hogy a minisztérium több ponton is kapcsolódik ehhez az ágazathoz. Mint tenyésztési hatóság, jóváhagyja a tenyésztési programokat, emellett a Génmegőrzési Stratégia végrehajtásáért is felelős.

Agrárminisztérium/Pelsoczy Csaba
Agrárminisztérium/Pelsőczy Csaba

Hírdetés

A harmadik kapcsolódás pedig a hungarikumok ügye – tette hozzá. Mikor magyar nemzeti értékekről beszélünk, akkor nemcsak az érinthetetlen, üvegbúra alatt őrzött tárgyakra, „vasárnapi” elemekre gondolunk, hanem a magyar életmód védelmére is. Azt szeretnénk, hogy az értékekhez való ragaszkodás az életünk részévé váljon. Mind ételek tekintetében, mind viseletben, vagy jelen esetben, a magyar kutyafajtákban – fejtette ki.

Beszámolt a kuvaszkölykök átadásáról az Igazságügyi Minisztérium állatvédelemért felelős kormánybiztosi titkársága is, tudatva, hogy a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány az Országos Polgárőr Szövetséggel szakmai célokból stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kölcsönös kapcsolatból adódó előnyök és lehetőségek céltudatosabb érvényesítésére, az állatvédelem és a bűnmegelőzés kapcsolatának elmélyítésére, az állatvédelmi ismeretterjesztés hatékonyságának javítására, valamint a felelős állattartás népszerűsítésére.

Agrárminisztérium/Pelsoczy Csaba
Agrárminisztérium/Pelsőczy Csaba

Közleményükben az együttműködésben részt vevők közös céljának nevezték, hogy a környezet és az állatok védelmét szolgáló tevékenységet a polgárőr egyesületek is hatékonyan elláthassák. További céljuk olyan országos kampányok, projektek kidolgozása és lebonyolítása, amelyek az állatvédelmi tevékenységet szolgálják – írták.

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány többi között oktatási anyagokat készít és oktatási programlehetőséget biztosít a polgárőr szervezeteknek, valamint koordinálja a polgárőr egyesületek és állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek együttműködését. Az Országos Polgárőr Szövetség az általa szervezett továbbképzési programokon kiemelt figyelmet fordít az állatok védelmének népszerűsítésére, elősegíti a felelős állattartás népszerűsítését és javaslatot tesz a bűnmegelőzési és bűnfelderítési tevékenység hatékonyságát támogató fejlesztési lehetőségekre – ismertették a megállapodást.

Agrárminisztérium/Pelsoczy Csaba
Agrárminisztérium/Pelsőczy Csaba
Nyitókép: Pelsőczy Csaba

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »