Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a szabadkai Népszínház magyar társulata

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a szabadkai Népszínház magyar társulata

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a szabadkai Népszínház magyar társulata, ennek alkalmából pedig rendhagyó bemutatóval, és rendhagyó évaddal készülnek – hangsúlyozta Kovács Nemes Andor művészeti vezető a szabadkai Pannon televízió Közügyek című műsorában.

Mint mondta, az idei első bemutató a legrangosabb vajdasági színházi elismerés, a Pataki-gyűrű átadásával esik egybe, így maga a gála lesz a szokásosnál látványosabb.

„Rengeteg meglepetésvendéggel várjuk majd a nagyérdeműt” – húzta alá.

Hírdetés

Hozzátette, hogy a délvidéki magyar színjátszás napja alkalmából több napos rendezvényt szerveznek október 25. és 30. között. Ennek keretében a Zentai Magyar Kamaraszínház és az Újvidéki Színház is vendégszerepel, valamint felolvasószínház keretében színpadra állítják a vajdasági drámapályázat két legjobb alkotását.

Jövőre a szerb és a magyar társulat is beköltözhet a színház új épületébe, amelyet tizennyolc évvel ezelőtt bontottak le, és azóta építenek újjá.

MTI

Borítókép: Wikipedia

The post Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a szabadkai Népszínház magyar társulata appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »