Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a szarajevói Magyar Polgárok Egyesülete

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a szarajevói Magyar Polgárok Egyesülete

A jubileumot több napos rendezvénysorozattal ünnepli a bosznia-hercegovinai magyar közösség. Pénteken Siflis Gordán Klára Magyarok a Miljacka partján – Irma asszony története című filmje az ünnepi eseménysorozat részeként került bemutatásra.

Nagy érdeklődés övezte a helyi magyar közösséget bemutató dokumentumfilmet. Az eseményen az is kiderült, hogy a Szarajevóban élő magyar közösség tagjai közül sokan rendelkeznek vajdasági gyökerekkel.

Szabó-Mehić Kornélia, tag, Magyar Polgárok Egyesülete, Szarajevó, Bosznia-Hercegovina: „A magyar egyesület a második otthonunk. Amikor összejövünk, magyarul beszélünk, ez nagyon sokat jelent számunkra. A lányunk is beszél magyarul, ő itt született, de arra törekedtem, hogy az első naptól kezdve mind a két nyelvet elsajátítsa, és nem csak a nyelvet, a kultúrát is, mert ahogy Irma is mondta, nem nehéz Szarajevóban magyarnak lenni.”

A film betekintést nyújt a ’90-es évek Szarajevójába, valamint az ott élő magyar közösség és az ottani egyesület életébe, működésébe. A film két év kutatómunkájának eredménye, amelyet a nemzetpolitikai államtitkárság Kőrösi Csoma Sándor program Szarajevóban tevékenykedő ösztöndíjasainak írásai ihlettek.

Hírdetés

Siflis Gordán Klára, szerkesztő, riporter, rendező: „Nem csak a Szarajevóban élő magyar diaszpórát kellene szerintem megmutatni, hanem az összes külhoni magyart, és a diaszpórában élő külhoni magyarokat. A szarajevóiak talán most azért kiemeltek, fontosak, mert a két ország között is egy jó együttműködés van, Bosznia és Magyarország között, valamint kötődés van a vajdaságiak és a Szarajevóban élő magyarság között. Azt gondolom, hogy az a 30 év, amit itt a szarajevói magyar közösség, egyesület a legnehezebb, háborús időszakban végig élt, és megmaradt magyarként, egy biztosíték arra, hogy itt továbbra is lesz magyar közösség, magyar egyesület, és tovább él a magyar kultúra és magyar történelem.”

A jubileumi eseményen vajdasági vendégek is jelen voltak. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet évek óta szoros kapcsolatot ápol a Szarajevóban tevékenykedő magyar közösséggel – mondta Kormányos Katona Gyöngyi, az intézet igazgatója.

„A dokumentumfilmben is elhangzott, hogy már a legkisebbekkel is foglalkoznak, és mi is igyekszünk magyar könyveket eljuttatni Banja Lukára, illetve különösen Szarajevóba. Tehát gyermekkönyveket is, vagy azokat a kiadványokat, amelyek a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben is megjelennek, mert ezáltal nem csak a vajdasági magyar közösséget népszerűsítjük, hanem a vajdasági magyar kultúra mellett erősítjük a Boszniában, így a Szarajevóban élő magyar közösségeket is.”

Az eseménysorozat ma kultúrműsorral folytatódik a Boszniai Kulturális Központban, ahol a Kárpát-medence különböző részeiről érkező vendégek lépnek majd fel.

Forrás: PannonRTV

The post Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a szarajevói Magyar Polgárok Egyesülete appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »