Történelmi katonai útvonal közelében találtak egy sárgarézből készült sast, a kelet-lengyelországi erdőben. Származását egyelőre még vizsgálják.
A fémkeresővel végzett kutatások nagyon közkedveltek, elsősorban az amatőrök körében. Sok esetben nem is hiábavaló a fáradozásuk, hiszen számos igen értékes lelettel gazdagították már a gyűjteményeket.
A most felfedezett sas mérete 15×19 cm, és hátoldalán S és M monogram található. Mintázatát tekintve: egy koronát viselő sas kardot markolva ül két tüzérségi ágyúgolyón, kétoldalt pedig négy zászló és két-három muskétagolyóból álló „piramis” szegélyezi.
A rézsasra fémtöredékek között leltek, amelyek egy csákóból származnak. A szakértők nem találtak más leletet a környezetében, így nehéz meghatározni a pontos korát és eredetét. Bár a fejfedő a magyar hadi viselethez tartozott, a korban több európai ország átvette – például Lengyelország is. A csákó főleg a 19. és 20. században örvendett nagy népszerűségnek, de egyes országokban már korábban is megjelent.
A kialakítás és a rögzítés módja alapján a tudósok arra következtettek, hogy a lengyel korona hadsereg egyik gyalogsági katonájához tartozhatott a fejfedő, amelynek eredete az 1790-es évek első felére tehető. Ugyanis a korona hadsereg 1795-ig volt életben, Lengyelország harmadik felosztásáig. Ez arra utal, hogy a sasos jelvény a Lengyel-Litván Unió utolsó éveiben készült.
Egyes kutatók szerint a sasok először 1791-ben jelenhettek meg a katonai csákókon, mivel akkor vezettek be új egyenruha szabályokat. Ebből az időszakból csak öt ilyen típusú jelvény maradt fenn, ezek viszont hasonló jellemzőkkel rendelkeznek, mint a most fellelt darab: a sas feje balra fordul, teste jobbra dől, egyenlőtlenül vannak széttárva szárnyai, valamint egy tárgyat szorongat a jobb karmaival.
A lelőhely a mai Lengyelország keleti részén található, Chełm és Lublin közötti térségben. Ez azért is fontos, mert egy történelmi katonai útvonal közelében találták meg a leletet. Ezt az utat az 1792-es alkotmány – melynek értelmében a Lengyel-Litván Unió államformája alkotmányos királyság lett – védelmében vívott háború idején használták.
A másik lehetőség az 1794-es Tdeusz Kościuszko-féle felkelés lehet, amit az Orosz Birodalom ellen vezetett, hogy megakadályozza Lengyelország felosztását. A térség katonai utait ekkor is használták. A szakértők azon dolgoznak, hogy megoldják a sas rejtélyét – foglalta össze a Heritagedaily.com.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »


