Felvidéki nyomás alatt Budapest – Így reagáltak a felháborodott felvidéki magyarok a határzárra

Felvidéki nyomás alatt Budapest – Így reagáltak a felháborodott felvidéki magyarok a határzárra

Délután ugyan némileg enyhült a nyomás a magyar-szlovák határátkelőhelyeken, a reggeli több órás várakozás és esetenként akár 10 kilométeres kocsisor azonban vélhetően visszatérő negatív tapasztalat lesz az elkövetkező napokban is.

Mindez a Magyarország részéről egyoldalúan bevezetett teljes határzár következménye, mely felvidéki magyarok tízezreinek okoz komoly problémát. A szlovák-magyar határ mentén több száz kilométer hosszan csak hat határátkelőhely van nyitva (Rajka, Komárom, Párkány, Migléc, Sajószentkirály, Ipolyság, ami messze nem elég.

A magyar rendőrség hallgat

A Körkép.sk hétfőn megkereste a magyar rendőrség illetékeseit is. Affelől érdeklődtünk, hogy milyen szempontok alapján választották ki azt a hat határátkelőt, amelyen keresztül most át lehet jutni Szlovákiából Magyarországra. Szerettük volna tudni azt is, mi miatt döntöttek úgy, hogy a medvei határátkelőt le kell zárni, tekintettel arra, hogy Győr közelsége miatt ez különösen érzékenyen érinti a csallóközi munkavállalókat.

Ugyanez volt a kérdésünk az ország keletebbi részein található határátkelőkre vonatkozóan is (pl. Szlovákgyarmat-Balassagyarmat), tekintve, hogy Magyarország Szlovákiával közös határszakasza kétszer olyan hosszú, mint a magyar-osztrák, de csak feleannyi belépési pont van az előbbin, mint az utóbbin  (az osztrák-magyar határon 10 átlépési pont lett kialakítva).

Kérdéseinkre azonban ma estig nem érkezett válasz.

Dühös felvidéki magyarok

Hírdetés

A felvidéki magyarok körében mindenesetre tömegével fogalmazódtak meg a kétségbeesett, kritikus reakciók, kemény nemtetszésüknek adva hangot a kialakult helyzettel kapcsolatban.

„Turisták mehetnek, drukkerek szintén, bárki kaphat felmentést…akkor mi értelme van az egésznek? Mi pedig itt a Csallóközben, akik a magyar gazdaságnak termelünk, utazzunk naponta 140 km-rel és 2 órával többet, hogy dolgozhassunk. Lehet, velem van probléma, de hol itt az ésszerűség és a logika??“

– írta az egyik felháborodott felvidéki magyar a közösségi oldalon.

„Köszönjük szépen. Én egy Ausztriában dolgozó ingázó vagyok. Több, mint 30 km-re járok dolgozni több mint 30 km-ről. ÉN NEM TUDOM MEGLÁTOGATNI AZ OTTHON HAGYOTT CSALÁDOMAT, DE A FOCISZURKOLÓK 1 teszttel mehetnek!! Mióta szavazatom van. Rátok szavaztam. Ebben megerősített a koronavírus első szakaszának megoldásai, köztük az is, hogy munkáltatói igazolással hazautazhattam a családomhoz. Most ezt elvettétek, amivel nem lenne baj, ha mindenkire érvényes lenne kivétel nélkül. Nos, remélem újragondoljátok ezt a lehetetlen helyzetet és korrigáljátok ezt a hibát!“

– volt olvasható egy másik reakció.

„Medve-Vámosszabadi határátkelő lezárásával megint szétszakítva vagyunk családtagjainktól. 8 napos babával maradhatok egyedül, mivel férjem a lezárás miatt 220 km-t kénytelen napi szinten ingázni, ami anyagilag teljesen megnehezíti a költségvetést“

– így egy újabb, ezúttal kétségbeesett kismama.

Szijjártó szerint változások várhatóak

Közben Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfő délutáni tájékoztatásában egy homályos félmondattal utalt arra, hogy a járványügyi helyzet alakulásától függően a következő időszakban változtatások várhatóak.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »