Felvidéki magyarok sikerei az Életmese-díjátadón

Felvidéki magyarok sikerei az Életmese-díjátadón

Ünnepélyes keretek között adták át a Kárpát-medencei Életmese írói pályázat díjait Budapesten, a Kulturális és Innovációs Minisztérium dísztermében, június 30-án. A „Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete által 17. alkalommal meghirdetett pályázat iránt idén is töretlen volt az érdeklődés: a beérkezett több mint háromszáz pályaműből 119 történet került be a 2025-ös Életmese-kötetbe.

A pályázat nagy népszerűségnek örvend az egész Kárpát-medencében, amit az is bizonyít, hogy az életmesék nagy része Magyarországról, a Felvidékről és Erdélyből, illetve Délvidékről, Kárpátaljáról, valamint Angliából és az Egyesült Államokból érkezett.

Fotó: Hankó Balázs Facebook-oldala

A díjátadón Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter beszédében hangsúlyozta: „Ha Európa szívében mi, magyarok nem írnánk tovább az életmeséket, a kormány elköteleződése is hiábavaló lenne a gyermeket vállaló családok mellett”.

Hankó Balázs kiemelte: a magyar kormány minden erejével a családok mellett van, hiszen összetartó családokból lesz összetartó nemzet, amelynek nincsenek határai. A magyar kultúra élő öröksége a generációkon átívelő családtörténetekben rejlik, amelyek megőrzése nemcsak irodalmi, hanem nemzeti ügy is. Mint fogalmazott, „amikor a világban és Európában az abnormalitás tombol, mi a normalitás, a családok mellett vagyunk, és segítjük őket a mindennapokban”.

A pályázat szervezője, a debreceni Mosolyvirág Nagycsaládosok Egyesülete évről évre arra ösztönöz, hogy az igaz, személyes történetek ne csak a családtagok között, hanem a nyilvánosság előtt is megerősítsék a közösségi összetartozást. A díjakat négy korcsoportban osztották ki – a legfiatalabb díjazott mindössze 6, a legidősebb 97 éves volt.

Fotó: Mosolyvirág NADE

A díjátadón Kardosné Gyurkó Katalin, a generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztos, valamint Radnainé Filep Ildikó, az egyesület alelnöke működött közre a díjak és tiszteletpéldányok átadásában.

Radnainé Filep Ildikó beszédében kiemelte: „Az életmese nemcsak emlékezés, hanem küldetés. Az, hogy megírjuk, elolvassuk, továbbadjuk: szelíd ellenállás egy olyan világban, ahol az értékek gyorsan elmosódnak. Ez a pályázat minden évben visszaadja hitünket az emberi méltóságban és a család erejében.”

A 2025. évi első helyezettek:Csápai Lilien, Nagymegyer, Felvidék (10 év alatti kategória),Bukovszky Borbála, Szentpéter, Felvidék (10–14 éves korcsoport),Varga Petra, Noszvaj, Magyarország (14–38 éves korosztály),Majoros Erika, Oldbury, Anglia (38 év felettiek kategóriája).

A pályázaton kiemelkedő munkájukért különdíjat, hűségdíjat, testvér-díjat és családi díjat is kiosztottak. A rendezvényt a népművészet ifjú mesterének jelölt Tar Csilla Eszter citerajátéka, valamint tanítványainak előadása tette még ünnepélyesebbé.

A díjátadó végén a felkészítő pedagógusokat is köszöntötték, elismerve áldozatos munkájukat a pályázók támogatásában és a családi értékek továbbadásában.

A szervezők célja, hogy a következő években is újabb és újabb életmesékkel gazdagítsák a közös Kárpát-medencei örökséget, hiszen – ahogy a pályázat mottója is üzeni – „valós történetekből épül a jövőnk”.

Fotó: Fábián Krisztina

Hírdetés

Az Életmese írói pályázat 2025. évi díjazottjai:

 I. korcsoport – 10 éves kor alattiak (alsósok)     

Csápai Lilien, Nagymegyer, FelvidékTóth Vivien, DebrecenDuborszká Zoé, Nagymegyer, Felvidék

 II. korcsoport – 10-től 14 éves korig (felsősök)

Bukovszky Borbála, Szentpéter, FelvidékBöjthe Noel, Mezőgyán
Ötvös Roxána Katalin, MezőgyánKádár Anna, Marosvásárhely, Erdély
Márföldi Olívia, Nyíregyháza

 III. korcsoport – 14–38 év közöttiek                      

Varga Petra, Noszvaj Albert Katalin, DebrecenBodnárné Pozsonyi Éva, Debrecen

Különdíj Ágh Roland, Alistál, Felvidék

IV. korcsoport – 38 év felettiek

Majoros Erika, Oldbury, AngliaKapa Veronika, Budapest
Pázmándi Péter Loránt, GödöllőJósvai Éva, Debrecen
Szakácsné Kozári Piroska, Pécs

Különdíj – Adorján Gyula, Dunaharaszti
Különdíj – Berecz Krisztina, Budapest
Különdíj – Csóti György, Budapest
Különdíj – Fazekasné Szabján Erika, Ózd
Különdíj – Szolnoki Irma, Gödöllő

Hűségdíjasok:

Áfra Piroska, Hajdúnánás
Bíró József, Nyírbogát
Fábián Krisztina, Abádszalók
Gál Zoltán, Farmos
Kisgyörgy Ágnes, Kézdivásárhely, Erdély
Nagy Bálint Gergő, Dunaszerdahely, Felvidék
Holécziné Tóth Zsuzsa, Piliscsaba

Testvér-díjasok:

Kaskötő Jázmin Anna és Kaskötő János Pál, Hajdúdorog
Jost-Kovács Gellért és Jost Kovács Boldizsár, Budapest

Családi díj
Udvardy Antal – Seprényi Kinga – Udvardy Regina, Debrecen

Generációs emléklap
Bíró család, Kolozsvár, Erdély

 

KCSSZ/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »