Felvidéki lelkes statiszták a III. Andrásról szóló darabban

Felvidéki lelkes statiszták a III. Andrásról szóló darabban

Székesfehérvárott a X. Koronázási Szertartásjátékon bemutatott III. András – Az utolsó aranyágacska darabban a Felvidéket Göbő Anna, Csáky Máté, Rády Sarolta és Bodzsár Mária képviselték.

Göbő Anna Kun Erzsébet szerepében, reneszánsz zenészként és apáca szerepekben játszott mint kiemelt statiszta; Csáky Máté V. Istvánt játszotta s főúrként is szerepelt, szöveges szereplőként. Marcsi és Saci kispapok és reneszánsz udvarhölgyek voltak. Imitációként Máté lanton, Saci fuvolán, Anna pedig hegedűn játszott.

„A próbák nagyon fárasztóak voltak, főleg a legelején, amikor még nagyon sokat kellett várni. Ugyanis a jeleneteket külön-külön rakták össze. Így igazából nem is az volt a legfárasztóbb, hogy benne voltunk a próbafolyamatban, hanem maga a várakozás a színfalak mögött, míg ránk kerül a sor. De élveztük minden egyes percét” – nyilatkozta Felvidék.ma kérdésére a sajtóelőadás után Göbő Anna.

Mint elmondta, egyszerre azon vették észre magukat, hogy folyamatában megy le az egész darab, ami már nagyon felemelő érzés volt mindannyiuk számára.
Megtudtuk, Mátéval együtt már ötödik éve vesznek részt a játékokban.

„Amióta a Rákóczi Szövetség és a Vörösmarty Színház, illetve Székesfehérvár együttműködik, mi itt vagyunk. Bevették a Kárpát-medencei diákokat is a darabba, mint statisztákat. Nagyon szeretjük, nem tudjuk elképzelni a nyarainkat enélkül” – mondta Göbő Anna.

Elárulta, hogy sokáig gondolkodott rajta, hogy színész legyen, de végül az óvónői pálya mellett döntött.

A Kárpát-medencei Színjátszó Tábor augusztus 7–19-e között valósult meg a Rákóczi Szövetség szervezésében a Vörösmarty Színházban.

Hírdetés

A Színjátszó Táborba két tucat erdélyi és felvidéki diák érkezett olyan középiskolákból, ahol a színjátszásnak nagy hagyományai vannak. A táborozó diákok részesei a III. András – Az utolsó aranyágacska című koronázási szertartásjáték próbáinak és előadásainak.

A táborozó diákokat augusztus 16-án köszöntötte a székesfehérvári városháza dísztermében Hornung Ágnes családügyi államtitkár, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármesterét örömmel tölti el, hogy határon túli diákok is részt vesznek a darabban, illetve, hogy határon túlról is érkeznek vendégek a székesfehérvári királyi napokra, ami össznemzeti fesztiválként is meg kíván jelenni.

Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója szerint a diákok nagyon sok lelkesedést tettek a darabba. „Rengeteget számít a gyerekeknek ez a fajta lelkes jelenlét. Mi is érezzük belülről azt az erőt, amit ők hoznak és képviselnek” – szögezte le.

Az időjárás miatt nem tudták bemutatni a darabot a tervezett időpontokban, ezért a közönség augusztus 26-27-28-án láthatja majd a III. András – Az utolsó aranyágacska. X. Koronázási Szertartásjátékot.

A Magyar Királyság a XIII. század végére belső viszályai miatt káoszba süllyedt, és kormányozhatatlanná vált. IV. (Kun) Lászlót bérgyilkosok megölik, és nincs utód a királyi családban. Ki lesz az, aki rendet csinál ebben a zűrzavarban? Önjelöltek persze akadnak szerte Európában, de az ország sorsáért aggódó főurak és Lodomér érsek másban látják a remény csillagát. Hazahívják Velencéből II. András halála után született fiának gyermekét. Andrásnak hívják őt is, mint a nagyapját. Nagy tervekkel érkezik. Küldetése: megkísérelni a lehetetlent. Érvényesíteni a jog által szabályozott rendet egy olyan királyságban, amit tömören csak így jellemeznek: az ököljog országa. A Koronázási Szertartásba foglalt Árpád-házi királylegendák lezáró darabja ennek a küldetésnek a megrázó és felemelő története.

(HE, Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »