Felvidéki Fizikaverseny, ahol a természettudományok népszerűsítése a cél

Felvidéki Fizikaverseny, ahol a természettudományok népszerűsítése  a cél

Közel ötven nyolcadikos tanuló vett részt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által megrendezett II. Felvidéki Fizikaversenyen. Az Ógyallai Építőipari Szakközépiskolában megtartott országos döntő nem titkolt célja a tantárgy népszerűségének növelése az élményalapú verseny által.

A május 23-ai eseményen Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke köszöntőjében kitért arra, hogy napjainkban kevésbé népszerűek a természettudományi tantárgyak, a  pedagógusjelöltek közül egyre kevesebben választják a matematika, fizika és a kémia szakokat.

„Pedig a társadalom természettudományos műveltségi szintjének emelésével jobban működhetne bármely ország. Hogy legyen versenyképes gazdaságunk, több jó mérnök, a tudományokban bízó, logikusan gondolkodó polgár kell a mindennapokba.

Kedves versenyzők! Ti vagytok a reménységünk! Legyetek mérnökök, kutatók, feltalálók, remek fizikatanárok! Olyanok, mint akik titeket a mai megmérettetésre felkészítettek. Bízunk bennetek, ahogy tanáraitokban is” – szólt üzenetként a versenyzőkhöz.

Mint Majer Anna, az SZMPSZ pályázati koordinátora, a verseny főszervezője a Felvidék.ma megkeresésére elmondta: a Felvidéki Fizikaverseny kétfordulós. Az első forduló feladatlapjának kitöltésére mintegy másfél hónap állt a jelentkezők rendelkezésére. A feladatlap megoldása mellett a forduló része a fizikatörténeti fejezet is. Idén ez Eötvös Lórándhoz kapcsolódott.

A egyéni vetélkedőt az alapiskolák nyolcadikos tanulóinak hirdetik meg a szervezők. Harminc iskolából hatvankét diák kapcsolódott be az idei versenybe. Az első fordulóban kiváló eredmények születtek, 16 tanuló ért el 90 százaléknál jobb eredmény és öt tanuló maximális pontszámot szerzett.

Hírdetés

„A második fordulót némiképp fizikafesztivál jelleggel szerveztük meg, mely nem csupán a feladatlap kitöltésére korlátozódott, programmal is színesítettük az eseményt” – szögezte le Majer Anna. A feladatlap megoldását követően a versenyzők az Ógyallai Csillagvizsgálóban vettek részt csillagászati előadáson, valamint egy foglalkozáson.

A tesztlap számos érdekes feladatot tartalmazott, rejtvényes feladatok mellett kísérleti feladatok is szerepeltek rajta.

Az eredményekkel kapcsolatban kifejtette: az országos döntőben nagyon jó eredmények születtek.

A verseny kezdeményezője az SZMPSZ mellett működő fizikai szakmai csoport. „Gyermekbarát fizikaversenyt szerettünk volna rendezni, amelynek célja a magyar iskolába járó tehetséges diákok érdeklődésének fizika felé irányítása, a fizika tantárgy népszerűsítése” – fogalmazott a koordinátor.

A kérdéseket Majer Anna gyakorló pedagógusokkal együtt állítja össze minden évben. Az országos döntő lebonyolítását az SZMPSZ mellett az Ógyallai Építőipari Szakközépiskola és az Ógyallai Csillagvizsgáló segítette.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »