Felvételeket tettek közzé az Egyesült Királyságban kiképzett ukrán katonákról

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma (MoD) megosztotta azokat a felvételeket, amelyeken ukrán katonák vesznek részt az Egyesült Királyságban tartott kiképzési gyakorlatokon – írja a Sky News nyomán az Index.

A múlt héten a MoD arról számolt be, hogy az ukrán katonák első évfolyama – akik közül sokan nem rendelkeznek korábbi katonai tapasztalattal – megérkezett az Egyesült Királyságba harci kiképzésre.

Az első néhány száz újonc Nagy-Britannia különböző helyszínein részesül oktatásban annak a programnak az első szakaszában, amelynek célja, hogy akár 10 000 ukrán katonát képezzenek ki fegyverkezelésre, harctéri elsősegélynyújtásra és járőrözési taktikára. Ez része az Ukrajnának nyújtott szélesebb körű támogatási csomagnak, amely 2,3 milliárd font értékű páncéltörő fegyvereket, rakétarendszereket és egyéb hardvert tartalmaz.

Hírdetés

A brit hadsereg világszínvonalú szakértelmét felhasználva segítünk Ukrajnának újjáépíteni az erőit és növelni az ellenállását, miközben megvédik országuk szuverenitását és a saját jövőjük megválasztásához való jogukat – mondta Ben Wallace brit védelmi miniszter.

🎬 Meet the Ukrainian soldiers who took part in training exercises earlier this year, operating armoured vehicles.

The UK-led programme allows Ukrainian Forces to scale-up their resistance as they continue to defend their nation against the Kremlin.

🇺🇦 #StandWithUkraine 🇺🇦 pic.twitter.com/J6N9xlNCI8

— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) July 12, 2022


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »