Anya-lánya hétvégét szerveztek a szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémián február 21–23. között. Szubjektív beszámolót olvashatnak a résztvevőktől.
Ennek a hétvégének története évekkel ezelőtt kezdődött. Mikor a harmadik, azaz a legkisebb vágyakozva és kíváncsian nézte, ahogy egyik testvére és egyik szülője (különböző felállásokban) elmegy egy hétvégére a Martineumba, majd hazatérve boldogan mesélnek élményeikről és közben összekacsintanak, hiszen minden részletet nem tudnak elárulni. Hát persze, hogy szeretett volna ő is ebben részesülni. Végre elérte a kívánt életkort, és mentünk is volna a tavalyi évben, de egy váratlan betegség közbeszólt. Ezek után még inkább vártuk az idei lehetőséget.
Beváltotta-e reményeinket ez a hétvége? Talán felül is múlta várakozásainkat? Teljes mértékben!
Tíz anya-lánya páros érkezett a Martineumba, ahol a szerető, figyelmes légkör mellett profi és jól kidolgozott program várt minket. Németh Erika szociális testvér, Gombos Ágnes mentálhigiénés szakember, valamint a szervezők adtak nekünk szakmai hátteret és segítséget a hétvégén. A hangsúly természetesen a kapcsolatunkon volt: kis önismerettel, illetve a másik ismeretével rácsodálkozhattunk hasonlóságainkra vagy épp különbségeinkre, gyakorolhattuk a bizalom játékát és a közös alkotást párunkkal. Beszéltünk és meghallgattunk, nevettünk és elérzékenyültünk. Mindezeket közösségben megélni, tapasztalatainkat „sorstársakkal” megosztani, és a kapott ajándékokra együtt visszatekinteni igazán felemelő volt.
A hétvége során többször volt lehetőségünk kettesben időt tölteni, hiszen például olyan feladatot is kaptunk, hogy egészen meglepő és furcsa helyzetekben készítsünk kettőnkről szelfiket. Emiatt indultunk óriási sétára a városban és a tó körül, ahol aztán nagy nevetések, ötletelések, fotózások után megpihentünk egy meghitt beszélgetésre egy kávézóban.
Nehéz lenne kedvencet választani, de talán a közös festés volt számunkra a hétvége csúcspontja. Egy festőnő volt segítségünkre, aki profi eszközökkel és iránymutatással segített minket hozzá életünk első (és talán nem utolsó) közös festményéhez. A kétórányi aprólékos, összehangolt munka és a csendes egymásra figyelés meghozta gyümölcsét, ami a nappalinkat díszítve még sokáig emlékeztet minket közös élményünkre.
A hétvégét úgy vártuk, mint egy ünnepet vagy nyaralást, és olyan gyorsan el is repült. De az itt szerzett kincsek új lendületet is adtak a mindennapjainkhoz, hogy a továbbiakban is fenntartsuk: „Van időm Rád”!
Szöveg: Viki és Róza
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
