Felülbírálta az Alkotmánybíróság a Kúria döntését

Ab: a Kúria alkotmányellenesen korlátozta a Fidesz véleménynyilvánítási szabadságát

Alaptörvény-ellenesen korlátozta a Fidesz véleménynyilvánítási szabadságát a Kúria egy választási plakáttal kapcsolatos döntésében – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden közzétett határozatában.

A „Nekünk Magyarország az első!” feliratú, magyar zászlót és Orbán Viktor miniszterelnök nagyméretű fotóját ábrázoló választási plakáttal kapcsolatos kúriai döntést az Ab megsemmisítette.

Az eljárás azért indult, mert egy kérelmező márciusban azzal fordult a választási szervekhez, hogy a plakát alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, a jelölőszervezet támogatására buzdít-e, vagy a kormányzati kommunikáció része. E miatt a kérelmező szerint a plakát sérti a választási eljárásról szóló törvénynek a választás tisztaságára és a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó elveit.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a beadványt, ez ellen azonban a kérelmező a Kúriához fordult jogorvoslatért, a legfelsőbb bírói fórum pedig megváltoztatta az NVB döntését.

A Kúria határozata szerint a Fidesz kifogásolt választási plakátja sérti a választás tisztaságára és a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveket, melyeknek kizárólag olyan kampányeszköz felel meg, amelyből magából egyértelműen és nyilvánvalóan megállapítható, hogy kinek a támogatására ösztönöz.

Hírdetés

A Kúria a plakát kiadóját – a Fideszt – eltiltotta a további jogsértéstől.

A Fidesz a Kúria döntését megtámadta az Ab-n. A kormánypártnak ezzel kapcsolatban április 1-jén kiadott közleménye szerint a Fidesz minden választási plakátján az eddigi kampányokban megszokott gyakorlat szerint, a törvényi előírásoknak megfelelően szerepel impresszum, amelyből kiderül, hogy a Fidesz plakátjáról van szó. Továbbá az is olvasható rajta, hogy „április 8-án kétszer is szavazzon a Fideszre!”. Így egyértelmű, hogy a Fidesz támogatására felszólító választási plakátról van szó – írták.

Az Ab kedden nyilvánosságra hozott határozata szerint a Kúria döntése alkotmányellenesen korlátozza az érintett jelölőszervezet – a Fidesz – véleménynyilvánítási szabadságát, ezért a kúriai döntést megsemmisítette.

Az Ab indoklásában többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy a választási eljárásról szóló törvényben nem szerepel olyan korlátozás, amelyet a Kúria a törvény alapelveiből értelmezés útján kiolvasott, továbbá kampányidőszakban – az azon kívüli időszak szabályaihoz képest – bővül a véleménynyilvánítás lehetősége.

Az Ab indoklásában szerepel az is, hogy bár a választás tisztaságára, a jóhiszemű és a rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveknek kizárólag az olyan plakát felel meg, amelyből magából, egyértelműen és nyilvánvalóan megállapítható, hogy kinek a támogatására ösztönöz, azonban ez a követelmény sokféle formában teljesíthető, például a jelölőszervezet emblémájának feltűnő feltüntetésével, vagy a jelölőszervezet elnöke, jelöltje képmásának felhasználásával. Tehát a plakátnak összességében kell azt az információt közvetítenie, hogy kinek a támogatására ösztönöz.

A határozat előadóbírája Varga Zs. András alkotmánybíró volt. Az Ab teljes ülésén meghozott határozatát a testület mind a 15 tagja támogatta.

Az Ab április 9-ei keltezésű határozata a testület honlapján teljes terjedelmében olvasható.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »