Felújítják a vasúti pályát Szentlőrinc és Szigetvár között

Felújítják a vasúti pályát Szentlőrinc és Szigetvár között, október végéig ezen a szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat – tudatta a MÁV Zrt. a honlapján vasárnap reggel.

A közlemény szerint a Nagykanizsa-Pécs vonal Szigetvárt és Szentlőrincet összekötő szakaszán 80 kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség, de a pálya műszaki állapota az elmúlt években annyit romlott, hogy több szakaszon sebességkorlátozást kellett bevezetni, és emiatt rendszeressé váltak a késések.

A pálya komplex rekonstrukciója során többek között cserélik a sínt, a betonaljat, átépül két vasúti átjáró, felhasználnak húszezer tonna zúzott követ, hétezer vasbetonaljat és 174 darab, egyenként 120 méteres új hosszúsínt.

Hírdetés

A beruházás költsége több mint hárommilliárd forint. Tavaly 900 millió forintot költött erre a vonalra a MÁV, és ha lesz rá pénz, folytatják a Nagykanizsa-Pécs vonal felújítását más szakaszokon is – áll a közleményben.

A lezárás ideje alatt, október végéig Szentlőrinc és Szigetvár között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Azt írták: a felújításnak "köszönhetően valamelyest gyorsul és kiszámíthatóbbá válik a vonatközlekedés, illetve jelentősen mérséklődik a késések száma a Nagykanizsa-Pécs vonalon".

A felújított szakaszon novembertől mintegy tíz kilométeren megszűnik a sebességkorlátozás, így ismét 80 kilométer/órás sebességgel haladhatnak majd a vonatok. Szentlőrinc és Szigetvár között kiszámíthatóbbá válik a menetrend. Somogyban a Dráva-menti települések, valamint Baranyában Szentlőrinc és Szigetvár térségében gyorsabban, megbízhatóbban járnak majd a személyvonatok, és a Pécset és Szombathelyt összekötő Pannónia InterRégiók. A Barcs-Szigetvár-Szentlőrinc-Pécs útvonalon menetrend szerint csúcsidőszakban óránként, azon kívül kétóránként közlekednek majd a vonatok – közölte a MÁV Zrt.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »