Feltúrták fél Borsodot, alig sikerült lopniuk valamit – de erőtartalékok…

Mozgalmas éjszakája volt annak a 20 éves oszlári „férfinek” és tettestársainak, akik úgy vágtak neki Borsodnak, hogy rabolni fognak, ha a fene fenét eszik is. Hiába volt azonban izgalmas a szombat éjjel, a zsákmány igen szegényes lett, ráadásul így is sikerült lebukni másnap reggel; a vasárnapot már őrizetben töltötték.

Az alapvető gondot az jelentette, hogy nem volt átgondolt a terv, az elkövetők valószínűleg megérzésekre, intuícióikra hallgattak.

Először Oszláron megrongáltak egy nyilvános telefont. Mint később bevallották, pénzérméket próbáltak kipasszírozni valahogy a készülékből, de nem jártak sikerrel.

Hírdetés

A következő célpont egy egyházi épület volt. Sikerült a behatolás, de itt sem találtak semmi mozdíthatót, így innen is továbbálltak. Ekkor már két helyszínről érkezett bejelentés, hogy Oszláron „sihederek” járják az utcákat.

Ezek után egy lakatlan házat néztek ki maguknak. A házban, mivel lakatlan volt, nem találtak semmi értékeset, így csak szerszámokat vittek el. Viszont a közeli udvaron találtak egy gépkocsit, amit elkötöttek és meg sem álltak vele Tiszaújvárosig. Tiszaújvárosban feltörtek egy másik autót, loptak is belőle egy táskát, de a táskában csak iratok voltak, aminek annyi hasznát se vették mint a szerszámoknak.

Hajnalban visszahajtottak Oszlárra, de ekkor már valószínűleg nyomukban lehettek a rendőrök, mert az autót egy külvárosi telken hagyták. A nyomozók végül vasárnap hajnalban gyűjtötték be a bandát, mindhárom férfit őrizetbe vették, lopással gyanúsítják őket, pedig a szombat esti mérleg elég vékonyra sikerült: egy szerszámosládával és néhány személyes irattal zárult a portya.

(police.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »