Feltöltődés a nagybégányi levendulásban

Feltöltődés a nagybégányi levendulásban

A levendula erős aromás illata eléggé megosztó: vannak, akik imádják, mások meg el sem viselik. Ám egy szép levendulaültetvény látványa szinte mindenkit elvarázsol. Míg korábban a kárpátaljaiak többsége leginkább a tihanyi apátság levendulamezőjéről hallott – szerencsésebb esetben látta –, mára vidékünkön is az egyik legnépszerűbb növények közé küzdötte fel magát ez az illatos lila szépség. Egy-két tő lassan minden háztartásban megakad, ám igazi levendulamezőket csak az elmúlt években sikerült egyeseknek kialakítaniuk. Éppen ezért népszerű a Perecseny-közeli tábla mellett a nagydobronyi, a beregardói vagy éppen a nagybégányi ültetvény. Ezúttal a Mezőkaszonyi Termálfürdő közelében lévő bégányi hegyoldalra látogattunk, ahol a Szabó Nóra által megálmodott Natura Manufactura csodaszép levendulásában töltekeztünk.

Feltöltődés a nagybégányi levendulásban

Mint a fiatal, ambiciózus vállalkozó elmondta, a mostani csoda négy tővel kezdődött, úgy 2015 környékén.

– Tihanyból sikerült szereznem ezeket a töveket, majd elkezdtem szaporítgatni, így lett abból száz, majd ötszáz tő. Tudtam, milyen jó antidepresszív, nyugtató hatása van ennek a dísz-, gyógy- és fűszernövénynek, így megpróbáltam feldolgozni – meséli Nóra, akinek minden egyes mondatából sugárzik a növény iránti szeretete. – Először a virágot zsákokba raktam, illatpárnát készítettem. Aztán komolyan érdeklődni kezdtem a szappanfőzés iránt. Mint ahogy a növény szaporítását, ezt is az interneten kezdtem tanulni, de aztán Budapesten elvégeztem egy tanfolyamot – amiről tanúsítványt is kaptam. Ott mutatták meg igazából a műhelytitkokat is, amit egy YouTube-videóból nem biztos, hogy megismerhetünk. Ez nagyon jó alapot adott nekem a szappankészítéshez, és bátorságot is, hogy saját recepteket dolgozzak ki.

– Hol mutathatta be termékeit?

– 2019-ben részt vettem a Turul Expón. Ott Anicka-Hadady Csilla, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács kézműves szakbizottságának elnöke megkérdezte, nincs-e kedvem csatlakozni hozzájuk. Igent mondtam, s attól kezdődően Natura Manufacturaként működünk, és igencsak változatos termékekkel jelentkeztem. A koronavírus-járvány előtt fesztiválokon, falunapokon kínáltam a termékeimet. Sajnos előbb a Covid, most meg a háború miatt nincsenek ilyen lehetőségek.

– Ám ezt az időszakot sem töltötte tétlenül.

– Így van. Már ezt megelőzően, 2019-ben Tihanyban egy nyolchektáros bio levendulagazdaságba látogattam el. Ott mutatták meg, hogyan használják fel a levendulát, hogyan folyik az illóolajlepárlás, hogyan lesz egy illóolaj biotermék. Azután kezdtünk mi is bioültetvényt létesíteni ezen a területen, amelyet a férjem örökölt. Eredetileg szőlőültetvény volt itt, de mivel egyikünk sem érzett elhivatást a borászat iránt, így 2020-ban inkább levendulát ültettünk a 70 szotekes domboldalra. Jelenleg mindegy hétezer tővel számolunk.

– Milyen fajtákat honosítottak meg?

– Mintegy negyvenféle levendulát különböztetünk meg a világon, de nem mindegyik viseli el ezt a környezetet. Mi egyelőre négyfélét ültettünk. Elsősorban a most éppen teljes pompájában virágzó közönséges levendulát (Lavandula angustifolia), amit francia levendulaként is ismerünk. Ez díszítő értéke mellett sokoldalú felhasználhatósága – gyógy- és fűszernövényként is alkalmazható – miatt is igen kedvelt, a gyógyszerkönyvekben is elismert. Ennek legértékesebb az illóolaja és a hidrolátuma (virágvíz). Így szeretnénk mi is feldolgozni és értékesíteni. Emellett még van angol levendulánk, illetve telepítettünk rózsaszín és fehér levendulát is. Az első töveket Tihanyból rendeltük, a rózsaszínt és a fehéret magyarországi kertészetekből szereztem be, de már valamennyit magam szaporítom.

Hírdetés

– Egyedül készítik az illóolajat is?

– Igen. Tavaly az engem mindenben támogató és nagyon ügyeskezű férjem készített egy lepárlóberendezést és azon pároljuk le.

– Egy ilyen területről mennyi olajat nyerhetnek?

– Még pontosan nem tudjuk, mert élesben most fogjuk kipróbálni. Amit tudunk: egy liter olajhoz mintegy 150-200 kilogramm tiszta virágra van szükség. De a mennyiség függ a napsütéses órák számától, mikor szedjük le a virágot, mikor kerül a lepárlóba. Minél tovább marad a szárán a virág, annál többet veszít az olajtartalmából, a drogból, ami olyan értékessé teszi az illóolajat.

– Hogyan művelik meg ezt az ültetvényt?

– Kapával és kaszával – válaszol mosolyogva beszélgetőtársam. – Csak így kaphatunk biominősítést az illóolajunkra. Ez a növény egyébként is egy aránylag igénytelen növény, nincs különösebb talajigénye, betegsége, viszont meghálálja a vizet. Itt a hegyoldalban nincs öntözési lehetőségünk, ezért is vagyunk még inkább hálásak az égi áldásért, ami mostanában sajnos elmaradt. De a mediterrán éghajlatú országokban sem öntözik, mégis szépen megél…

További tervek…

– Terveink mindig voltak és vannak, most leginkább hosszú távra szólóak, de ezekről inkább a megvalósulásuk fázisában szeretnék majd beszélni. Eddigi elképzeléseinket felülírta a Covid, most meg a háború. Idén sajnos csak egy rövid ideig vált látogathatóvá az ültetvényünk. De így is elégedettek vagyunk, mert voltak érdeklődők, ha nem is annyian, mint békeidőben lettek volna. Itt amellett, hogy mindenki relaxálhat, feltöltődhet a levendulamező látványától, illatától, fotózási lehetőség is van, illetve termékeinket is megvásárolhatják az érdeklődők, virágot szedhetnek. A látvány még egy-két hétig megmaradna, ám ha jó minőségű illóolajat akarunk nyerni, akkor – bármennyire is szeretnénk még tovább gyönyörködni a lila mezőben – meg kell kezdenünk a szüretet.

– Hogyan zajlik ez a munkafolyamat?

– Kézzel, sarlóval szedjük le a virágot, ami azonnal a lepárlóba kerül. Mivel idejében levágjuk, lesz még egy másodvirágzásunk is. Igaz, az már nem ilyen gazdag, és csak a virágaiban gyönyörködhetünk, minőséges illóolaj abból már nem készülhet. Ám le kell azt is szüretelni, hogy a bokrok szépen fejlődhessenek – dekorációnak, illatpárnáknak használjuk majd fel. Tavasszal, március első felében pedig újra szépen vissza kell vágni a bokrokat, hogy a következő évad is látványban és termésben is gazdag legyen.

– A Natura Manufactura közösségi oldala igencsak népszerű…

– Nagyon sok gratulációt kaptam, amiért köszönet mindenkinek. Én nagyon hálás vagyok elsősorban Istennek, hogy ez magadatott nekünk, hogy megcsinálhattuk. És végtelenül hálás vagyok, hogy van egy csodálatos férjem, aki mindenben támogat, és köszönet a családomért, akik szintén mellettem állnak. Lehet, hogy én álmodtam meg ezt a vállalkozást, de hiszem, hogy a közös munka eredményeként válhatott valóra.

Kovács Erzsébet


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »