Felszínre kerültek a kolozsvári Szent Mihály-templom rejtett titkai

Felszínre kerültek a kolozsvári Szent Mihály-templom rejtett titkai

Nemcsak díszesek, színesek is voltak a kolozsvári Szent Mihály-templom bejáratai a középkorban – számos más érdekesség mellett erre a felfedezésre jutottak a felújítás során a szakemberek. Az általuk feltárt titkokról Szathmári Edina művészettörténész, a kivitelező cég munkatársa számolt be.
Az előadáson többek között kiderült, hogy a kolozsvári Főtér ékessége 150 év alatt épült, de teljes egészében sose készült el. Az uniós pénzből jelenleg is zajló felújítási munkálatok miatt 2018 augusztusában bezárta kapuit a nyilvánosság előtt, fel van állványozva. Az állványok pedig lehetőséget adnak a szakembereknek arra, hogy közelről vegyék szemügyre az impozáns épületet, a látottak alapján következtetéseket vonjanak le történetéről.

Többek között a műemlék különböző periódusairól jutottak értékes információkhoz, a templomot ugyanis az évszázadok során többször átépítették. A legrégebbi része a szentély, a középkorban elsőként készülhetett el, a falak utána épültek a vistai és kolozsmonostori kőbányákból származó kőből.

Hírdetés

Tervezett két tornya közül csupán az északnyugati valósult meg, de a 17. században megsérült, újat kellett építeni. 1703-ban a barokk torony megsérült, a jelenleg látható torony a 19. században épült.

A templom 70 éve esett át nagyszabású felújításon, ekkor szerkezeti problémák miatt a korábbi barokk mennyezetet lebontották, és vasbeton mennyezet került a helyébe.

A 20. századi helyreállításnak ma is isszák a levét a szakemberek, mivel cementalapú fugát használtak a sérülések kezelésére, miközben a templom ennél puhább állagú mészkőből épült. A cement ráadásul nedvesség hatására változtatja térfogatát, ami óriási kárt tett a mészkőben, számos elemet kell pótolni.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »