Felszállt az első gép – elstartolt a Wizz Air Pozsony-Kassa járata

Felszállt az első gép – elstartolt a Wizz Air Pozsony-Kassa járata

Pénteken ünnepélyes keretek között, az első gép felszállásával elindította a Pozsony és Kassa közötti belföldi járatot a Wizz Air. A légitársaság, amely a Közlekedési Minisztérium által kiírt közbeszerzés győzteseként kapta meg a jogot az üzemeltetésre, hetente kilenc alkalommal közlekedteti majd járatait a két város között egy 239 férőhelyes Airbus A321-es repülőgéppel.

Az első reggeli járat Pozsonyból indult Kassára. A visszautat – azaz a Kassa–Pozsony viszonylatot – a kassai repülőtér tájékoztatása szerint 233 utas vette igénybe, ami kiemelkedő, több mint 97 százalékos kihasználtságot jelent.

„Örülök, hogy ma teljesíthettem ígéretemet, és több mint hat év után ismét légi kapcsolat köti össze két legnagyobb városunkat. Ezt egy gyors és biztonságos lehetőségnek tartom arra, hogy eljussunk az ország egyik végéből a másikba”

nyilatkozta Jozef Ráž közlekedési miniszter (Smer-SD).

A repülőtér és a légitársaság álláspontja szerint a Pozsony és Kassa közötti légi híd jelentősen lerövidíti az utazási időt Nyugat- és Kelet-Szlovákia között, ezzel élénkítve az üzleti utazásokat, a családi látogatásokat és a turizmust mindkét irányban.

„A mai, Pozsony és Kassa közötti nyitójárat kulcsfontosságú lépés a belföldi légi összeköttetés javítása felé, és örülünk, hogy részesei lehetünk ennek a fejlődésnek”

Hírdetés

tette hozzá Szabó András, a Wizz Air hálózatfejlesztési menedzsere.

A kevesebb mint egyórás menetidő jelentőségét Thomas Dworschak, a kassai repülőtér igazgatója is kiemelte:

„Az új járat hatalmas előrelépést jelent a szlovákiai mobilitás terén – nemcsak a menedzserek és diákok számára, hanem a családoknak és azoknak az utazóknak is, akik egyszerűen csak egy kényelmes hétvégét szeretnének eltölteni az ország másik felén.”

A járat elindításának Kassa városára, Kassa megyére és egész Kelet-Szlovákiára gyakorolt pozitív hatását Rastislav Trnka megyeelnök és Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere is méltatta.

teraz.sk

Nyitókép forrása: sita/AP Photo/Armando Franca, File


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »