Félrebeszélt és terelt, kirúgták a kormányból

Félrebeszélt és terelt, kirúgták a kormányból

Tizenegyszer kellett megkérdeznie a riporternek a szerb kormány munkatársát, hogy ki hívta őt a Koszovóért felelős irodába dolgozni.

Botrányosra sikeredett a szerb N1 televízió tegnap reggeli adása: a meghívott nem más volt, mint Misa Vacics, a Szerb Népi Mozgalom (SNP) 1389 nevű szélsőjobboldali mozgalom egykori vezetője és szóvivője, aki decemberben a kormány Koszovó-ügyi irodájában lett tanácsadó. A kinevezést már akkor megdöbbenéssel fogadták a szerbiai civil szervezetek, hiszen köztudott, hogy Vacicsot már korábban elítélték fegyvertartás és a hivatalos szervek munkájának akadályozása miatt.

A politikus kedden minden bizonnyal félrebeszélési rekordot döntött: a riporternő tizenegyszer tette fel neki a kérdést, hogy kitől kapott meghívást a kormányból, hogy a Koszovóért felelős irodában dolgozzon. Mikor megkapta a kérdést, a politikus kezdetben a saját korábbi érdemeit méltatta, majd jelezte, hogy nem érti a kérdést. Mikor a riporter felvetette, hogy csak nem úgy történt, hogy reggel felkelt, és bement az irodába dolgozni, biztosan kereste valaki korábban, a nacionalista politikus továbbra sem adott egyenes választ. Végül nagy nehezen, a tizenegyedik nekifutásra azt mondta, hogy a koszovói szerbek hívták, „Ők mondták azt, hogy nekik Misa Vacics kell, a szerb állam pedig biztosította nekik Misa Vacicsot”.

Hírdetés

Az ominózus interjú:

A politikus karrierje a kormányban ezután már nem tartott sokáig: öt órával az interjú után elbocsátották. A Koszovóért felelős iroda közleményben jelezte: felmondták a munkaszerződést Vaciccsal, mert a politikus megsértette a munkafegyelmet és a belső szabályokat. Szerintük a politikus az elmúlt két hónapban több ízben is az igazgató beleegyezése, koordinációja és felhatalmazása nélkül használta a saját személyes fellépésére a Koszovóért felelős irodát. Miután az igazgató döntéséről megkérdezték Vacicsot, annyit mondott: azok mozdították el, akik „az albán lobbinak” dolgoznak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »