Félőrült neonácik vitatkoznak Orbán szavain

Félőrült neonácik vitatkoznak Orbán szavain

David Duke amerikai szélsőjobbos politikus állt ki Orbán Viktor mellett. A Ku Klux Klán korábbi vezetője, más szóval „Birodalmi Varázslója” a miniszterelnök egy korábbi nyilatkozatát idézte, művészi részletességgel megszerkesztett Twitter-posztjában. Neonáci követői azonban Orbán személyét illetően már jóval szkeptikusabbak.

David Duke amerikai szélsőjobboldali médiaszemélyiség, a Ku Klux Klán korábbi vezetője Twitteren állt ki Orbán Viktor mellett. A republikánus párt egykori képviselője, mára neonáci fajelméletet hirdető Duke egy gondosan megszerkesztett portréfotót közölt a magyar miniszterelnökről, posztjában Orbán arcképe mellé egy, a magyar sajtóban is nagy port felvert interjúrészletet olvasható. A szöveg Orbán tavaly novemberben, a svájci Weltwoche című hetilapból származik. Akkor a miniszterelnök mások mellett egy összeesküvés-elméletre emlékeztető eszmefuttatással is előállt, eszerint az európai baloldal és az amerikai demokraták közös „mesterterve” állhat az unió liberális menekültpolitikája mögött.

Hírdetés

Senki nem vetette fel azt a kérdést, hogy nem sokkal inkább a létezésünkről, kulturális identitásunkról, életmódunkról van-e szó – mondta az interjúban Orbán, majd hozzátette: Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt bizonyosságként beszéljek erről, óhatatlanul felvetődik azonban az, hogy e mögött egyfajta „masterplan” rejlik.

 Vannak szkeptikusabb neonácik is. Orbán zsidó kapcsolataira figyelmeztetnek amerikai antiszemiták  

Ez a gondolatsor tetszett meg Duke-nak, aki még egy szélsőjobbos szimbólumot is posztjába csempészett. Orbán arcképe mellett ugyanis feltűnik egy különös logó, „Zúzd szét a kulturális marxizmust” címmel. Ez a klasszikus baloldali filozófiai irány, a Frankfurti iskola kritikájára épült összeesküvésre utal. A kulturális marxizmusban hívők szerint a Frankfurti iskola követői titkon a nyugati civilizáció elpusztítására törekedtek. A jól átgondolt képszerkesztést látva egyáltalán nem meglepő, hogy Duke csak szűkszavúan kommentálta mesterművét. „Mi tudjuk, kik a felelősök” – fűzte hozzá Orbán szavaihoz az amerikai politikus, aki vélhetően a zsidóságra célzott. Legalábbis az üzenőfalán közölt kommentárok erre utalnak: Duke követői ugyanis nem osztották Orbán iránt táplált rokonszenvét. Csak óvatosan Dr. Duke, Orbán Viktor is a zsidókat szolgálja – írja egyikőjük. „Az utolsó bástya” néven posztoló felhasználó még egy kis montázzsal is bizonyítja igazát: az egyik képen Orbán Viktor éppen kipában, zsidó vallási vezetőkkel találkozik, a másikon pedig a 2013-as budapesti Zsidó Világkongresszuson tart előadást.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »