A Szlovák Vasutak (ŽSR) tájékoztatása szerint június 30-án, kedden 21 órától megszűnt a vonatok pályasebességére vonatkozó, megelőző jellegű korlátozás azokban a járásokban, ahol azt a rendkívüli hőség miatt vezették be.
Az intézkedést azért oldották fel, mert a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) a következő napokra már egyetlen szlovákiai járásra sem adott ki harmadfokú hőségriasztást, így a sebességkorlátozás fenntartása indokolatlanná vált.
A vasúttársaság ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a nyári hónapokban a megelőző intézkedést ismét bevezethetik minden olyan esetben, amikor a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet harmadfokú figyelmeztetést ad ki rendkívüli hőség miatt az érintett járásokra.
Mint hangsúlyozták,
az intézkedés célja továbbra is a vasúti közlekedés biztonságának és zavartalan működésének garantálása az extrém magas hőmérsékletek idején.
A vasúttársaság egyúttal köszönetet mondott valamennyi személyszállító és árufuvarozó vasúttársaságnak a rendkívüli üzemeltetési helyzet során tanúsított professzionális együttműködésért, valamint az utasoknak türelmükért és megértésükért a megelőző intézkedések időtartama alatt.
Mint közölték: „A felelős együttműködésnek köszönhetően a rendkívüli helyzetet sikerült komolyabb fennakadások nélkül kezelni.”
BN/Felvidék.ma/Zsr.sk
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


