Felnőttek az újszülött körül, helyes kézmosás. Babaápolás természetesen

Felnőttek az újszülött körül, helyes kézmosás. Babaápolás természetesen

Baktériumok vesznek körül bennünket, és ez természetes. Ha újszülött érkezik a családba, akkor is. Ha szükségtelen fertőtlenítésbe kezdünk a baba miatt, azzal nagyobb gondot okozhatunk, mint amekkorát el akartunk kerülni. Alap esetben elég, ha maradunk az ésszerű higiéniai módszereknél és az alapvető szabályok betartásánál, de mik is ezek? Dr. Lengyel Boglárka gyermekorvos a baba körüli higiénia témáját járja körbe.

Mikor elég az egyszerű kézmosás?

Az újszülöttel foglalkozó felnőtteknek rendszeresen kezet kell mosniuk, hiszen újra és újra felvesszük a babát, közben járunk-kelünk a lakásban: kimegyünk a konyhába, a mosdóban, megfogjuk azokat a felületeket – kilincset, telefonunkat, távirányítókat – amiken jellemzően a legtöbb szennyeződés gyűlik össze. A szappanos kézmosás erre tökéletesen megfelel.

Szappanból is számtalan féle van: folyékony vagy hagyományos tömb, lehet színes, illatos, antibakteriális, pH-semleges.  nagy kérdés, hogy összességében melyik a környezetkímélőbb megoldás. A folyékony szappant már a piacra való bevezetés óta antibakteriális hatásával népszerűsítik nem említve, hogy a hagyományos szappan is tökéletesen alkalmas ugyanerre. A tömbszappanok viszont általában kevesebb vegyi anyagot tartalmaznak, és csomagolásuk hulladékként kevésbé terheli a környezetet.

Mikor kell több ennél?

Fertőtlenítésre és fokozott óvatosságra akkor lehet szükség, ha a felnőttnek valamilyen betegsége van, pl. ajakterpesz, hasmenés, náthás megbetegedés, arcüreggyulladás, torokgyulladás, egyes bőrbetegségek. Ekkor célszerű a fertőtlenítő kézmosás, szájmaszk használata, vagy a gyermektől való távolmaradás is megfontolandó.

A konyhai felületeken lévő kórokozó baktériumok nagyrésze melegvizes, környezet és emberbarát tisztítószerekkel mosható.

Szükségtelen erős, pl. klórtartalmú vagy más fertőtlenítő hatású szereket használni. Megfelelőek a mosódió alapú és illóolajat tartalmazó – különösen pl. teafaolaj vagy narancs, levendulaolaj – ecetet, mosószódát tartalmazó készítmények. Nem győzünk eleget írni egy olcsó és könnyen hozzáférhető szer, az ecet használatáról a háztartásban. Teszteltük és kiderült, hogy az ecet a baktériumok 99,99%-át elpusztítja, itt pedig bemutattuk a hagyományosnak is nevezhető, tisztításra alkalmas egyszerű szereket: mit tud, mire jó, hogyan használjuk az ecetet, a citromsavat, a szódabikarbónát és társaikat.

Melltörlő kendő, mellbimbó fertőtlenítés?

Az anyamell sterilizálása, fertőtlenítése teljesen fölösleges. Nem kell, hogy az anyamell steril legyen, a gyerek szája sem az. Ha az anya mellén fertőző bőrgyulladás tünetei jelennének meg, akkor annak mértékétől függően a szoptatást esetlegesen lehetetlenné teszi. Ha a candida gomba tünetei jelennek meg a gyermek szájában és az anyja mellén, az a megfelelő kezeléssel gyógyítható szoptatás mellett is.

Parfümök, illatok, arckrém

Amikor a gyermeket karba veszi a felnőtt, a felnőtt bőrén lévő arckrémek, parfümök irritálhatják a baba bőrét vagy akár köhögést, tüsszögést válthatnak ki. Ezért nagyon erős illatokat nem célszerű használni a babákat gondozó felnőtteknek. Az, hogy a kezünk és ruhánk tiszta, amikor a kisbabát gondozzuk, foglalkozunk vele, az egyértelmű. Sterilnek semminek nem kell lennie, hiszen nem operációra készülünk.

Hírdetés

Sok múlik a kézmosás részletein

Gyakran panaszkodnak ovis gyermekek arra, hogy viszkető, száraz a bőr a kezükön. Főleg télen, amikor hideg is az idő. Amikor ilyen problémával fordulnak hozzám a szülők, a gyereket megkérem, játsszuk el a kézmosás menetét. Játszásiból a kezébe adom a szappant, játszásiból összedörzsöli a kezeit és a víz alá tartja. Jól működik ez a játék, és gyakran kiderül, hogy a kézmosás menetével van a baj: a szappant a kézfejére dörzsöli, viszont utána nem öblíti le rendesen, csak a tenyerét tartja a víz alá. Aztán a törölközőbe épphogy csak beletapogatja a kezét.

Mi ilyenkor a szárazság oka? Lehet az ipari zsíroldó tartalmú olcsó tömegáru, a folyékony szappan, lehet, hogy ott nem mossa le, ahova fölkente, lehet, hogy nem törölte le a vizet a kezéről, és lehet, hogy utána azonnal kimentek a hidegbe az udvarra játszani, és lapátolta a homokot a homokozóban. Mind-mind olyan irritáló tényező, amely a vékony gyerekbőrön gyulladást idézhet elő, megteremtve a tartós bőrgyulladás, az allergia és az ekcéma alapjait.

Elképzelhető, hogy intenzív fertőtlenítőt tartalmaz a folyékony szappan, amely még hozzájárul a szárító hatáshoz. A gyerekek talán nehezebben használják a tömbszappanokat, de ha sikerülne olyan méretű darabokat a kezükbe adni, amit könnyen tudnak forgatni a markukban, akkor kézmosás sikeresebb és környezetbarátabb lenne, az óvodákban is.

Vannak helyek, ahol a praktikusabban, egyszerűbbnek és gyorsabbnak érzik, hogy kézmosás helyett  egyszerhasználatos törlőkendőket használnak. Ezek amellett, hogy a vegyszerei, az illatanyagai irritálják a bőrt, valójában nem helyettesítik a vízzel történő kéztisztítást. Inkább csak szétkeni a bőrön a szennyeződést, nem beszélve a lapok eldobásából származó környezeti terhelésről.

A kézmosás és a higiénia a bölcsis, óvodas környezetben való tanítása rendkívül fontos, hiszen a gyerekek egymást utánozzák, egymást követik, mintakövetők. Ha egy közösségben a rossz szokások rögzülnek, nehéz lesz vele később mit kezdeni.

Vannak gyerekek, akiket nem zavar, ha koszos, sáros, homokos kézzel kezdenek enni, úgy nyúlnak a ruháikhoz. Ha falra kenik a kecsapot, és a kakaós kezüket az ülőpárnába dörgölik. Ezt nem a gyereknek kell megváltoztatnia, hanem a felnőtteknek kell tenniük valamit. Nem ellene, hanem érte, a gyerekért. Azért, hogy ráeszméljen, hogy vannak alapvető higiéniai szabályok, amelyek nem hóbortok, hanem a természetes emberi élettel összefüggő történések. Alapvető emberi igények. És ez a vegyszermentes tisztaság a környezetünkben és magunkon is.

Miért bízz az ökocímkében?

Ha a hatékonyság mellett számodra is fontos a környezettudatosság is, érdemes az EU ökocímkét (EU Ecolabel) és országonkénti megfelelőit, például a magyar Környezetbarát Termék, német Blauer Engel (Kék Angyal) vagy a skandináv Nordic Ecolabel (Hattyú) minősítést keresned a csomagoláson.

Ezeket az ökocímkéket csak azok a termékek kaphatják meg, amelyeknek kedvezőtlen környezeti hatásaik jelentősen kisebbek, mint a hasonló célt szolgáló termékeké. További előnyük sok más címkével szemben, hogy a kritériumokat jogszabályban rögzítik, és független szakértők folyamatosan ellenőrzik, vagyis a védjegyet nem a gyártó adja magának.

Tudatos Vásárlók top 3 szempont vásárláskor:A „zöld fogyasztás” nem lesz elég a környezeti krízis enyhítésére, a Tudatos Vásárlók Egyesületénél hangsúlyozottan a fogyasztáscsökkentésben látjuk a kiutat.Vásárlóként fontos, hogy felismerjük, ha nem valódi megoldással, csupán greenwashinggal etetnek bennünket. Honnan tudod felismerni, mi zöldre festés és mi nem az?A csomagolási hulladék problémájára önmagában nem elég, ha a csomagolás újrahasznosítható. a szelektív hulladékgyűjtés ugyanis nem elég eredményes Magyarországon. Rendszerszintű megoldásokra van szükség: a zárt újrahasznosítási rendszerek és a hatékony betétdíjas visszaváltórendszerek kialakítása jelenthet választ. .ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm { width: 100%; margin: 0 auto !important; border-style: ridge; border-color: #0C6291; border-radius: 0; border-width: 1px;box-shadow: none;background-color: #FBFEF9; background-position: center center; background-repeat: no-repeat; background-size: cover; max-width: 100%; position: relative; padding-bottom: 60px !important; } #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm label.apm-label-with-bg{ background-size: cover; } #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm span.ays_poll_passed_count{ background-color: #0C6291; color: #FBFEF9; } #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm span.ays_poll_passed_count i{ color: #FBFEF9; } #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm .apm-title-box{ background-color: rgba(255,255,255,0); }#ays-poll-id-644a2398d6594 .ays-poll-btn, #ays-poll-id-644a2398d6594 .answer-percent, #ays-poll-id-644a2398d6594 .answer-percent-res { background-color: #0C6291; color: #FBFEF9; } #ays-poll-id-644a2398d6594 .ays-poll-view-more-button{ border: 1.5px dashed #CCC; } .ays-poll-id-644a2398d6594 .ays-poll-btn, .ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-new-answer-apply{font-size: 17px;padding: 10px 20px;border-radius: 3px;} .ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm * { color: #0C6291; } #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm .apm-title-box h5 { color: #0C6291; text-transform: inherit; font-family: inherit; font-size: 18px;word-break: break-word;word-wrap: break-word; text-align: center; padding:0 10px; } #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm i { color: #0C6291; font-size: 24px; font-style: normal; } #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm i.ays_poll_far{ font-family: ‘Font Awesome 5 Free’; } #ays-poll-id-644a2398d6594 input[type=’radio’], #ays-poll-id-644a2398d6594 .box-apm:not(.ays-minimal-theme) input[type=’checkbox’] { display: none; } #ays-poll-id-644a2398d6594 div.apm-load-message-container{ background-color: #FBFEF9 !important; } #ays-poll-id-644a2398d6594 .ays_question > p { font-size:18px; } #ays-poll-id-644a2398d6594 > .apm-answers > div{ position:relative; /*border-radius:0px;*/ } #ays-poll-id-644a2398d6594 span.ayspoll-answers-votes-count-before-voting{ padding: 10px !important; } #ays-poll-id-644a2398d6594 > .apm-answers > div > label { display:flex; padding:10px; box-shadow:unset; flex-direction:row; align-items:center; border-radius:0px; } #ays-poll-id-644a2398d6594 > .apm-answers > div > label> img { width: 150px; max-width:100%; height:150px; object-fit:cover; } #ays-poll-id-644a2398d6594 > .apm-answers > div > label:hover > img { position: relative; z-index: 2; } #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm .apm-answers i{ font-size:24px; } #ays-poll-id-644a2398d6594 > .apm-answers > div > label > span { font-size:20px; ; bottom; ; border-radius:0px; } #ays-poll-id-644a2398d6594 > .apm-answers > div { margin-bottom: 10px; } #ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-button-box{ ; } .ays-poll-main #ays-poll-id-644a2398d6594 .ays-poll-img { object-fit: cover;height: 100%; } #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm .ays-poll-maker-text-answer-main input,#ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm .ays-poll-maker-text-answer-main textarea{min-width: 150px;max-width: 100%;width: %; } #ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-add-answer input.ays-poll-new-answer-apply-text{ width: 100%;margin-bottom: 0;margin-right: 5px;border-color: #0C6291; padding: 7px;font-size: 14px;color: black;height: 40px; outline: none;display: inline-block; }#ays-poll-id-644a2398d6594 > .apm-answers label{ border:1px solid #444; } #ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll label:not(.ays_label_poll) { background-color: rgba(255,255,255,0); } #ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll label { text-transform: inherit; } .ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-grid .apm-choosing label.apm-label-with-bg span{ background-color: rgba(255,255,255,0); text-transform: inherit; left: 0; } .ays-poll-id-644a2398d6594.ays-shape-theme, .ays-poll-id-644a2398d6594.ays-shape-theme { border-radius: 0 !important;} #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm .apm-grid .apm-choosing label.apm-label-with-bg:hover span, #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg span,#ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-label-with-bg span, #ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll input[type=’radio’]:checked + label,#ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll input[type=’checkbox’]:checked + label #ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll label.ays_enable_hover:hover { background-color: #0C6291; color: #FBFEF9; } #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg > img, #ays-poll-id-644a2398d6594.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-label-with-bg > img { position: relative; z-index: 2; } .ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll label { background-color: rgba(255,255,255,0);} .ays-poll-id-644a2398d6594_addAnswer input{ height: 36px; outline: none; background: transparent; border: 1px solid #0C6291; margin-right: 5px; color: #0C6291 !important; } .ays-poll-id-644a2398d6594 div.ays-image-logo-show{ position: absolute; bottom: -5px; left: 1px; margin: 2px 0 0 0; padding: 2px; width: 100%; height: 65px; text-align: left; } .ays-poll-id-644a2398d6594 .ays-poll-image-logo{ width: 55px; height: 55px; object-fit: cover; } .ays-poll-id-644a2398d6594_addAnswer input::placeholder{ font-style: oblique; color: #9e9e9e; } .ays-poll-id-644a2398d6594_addAnswer input[type=’button’]{ padding: 0 1.44em; margin-right: 0; background: #0C6291; color: #FBFEF9 !important; } .ays-poll-id-644a2398d6594_addAnswer input[type=’button’]:hover { box-shadow: unset; -webkit-filter: opacity(0.7); filter: opacity(0.7); } .ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll label:hover input.apm-new-answer::placeholder { color: rgba(255,255,255,0); } .ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll input.apm-new-answer::placeholder { color: #0C6291; } .ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-grid .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg *,.ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-grid .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-label-with-bg *,.ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll input[type=’radio’]:checked + label *,.ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll input[type=’checkbox’]:checked + label *,.ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll label.ays_enable_hover:hover * { color: #FBFEF9; } .user-form-ays-poll-id-644a2398d6594 input, .user-form-ays-poll-id-644a2398d6594 textarea { background-color: rgba(255,255,255,0); color: #0C6291; border: 1px solid #0C6291; font-size: 16px; font-weight: normal; padding: 5px; } .ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll input[type=’radio’]:checked + label,.ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll input[type=’checkbox’]:checked + label,.ays-poll-id-644a2398d6594.choosing-poll label.ays_enable_hover:hover { background-color: #0C6291; color: #FBFEF9; } .ays-poll-id-644a2398d6594 div.apm-loading-gif .apm-loader svg path, .ays-poll-id-644a2398d6594 div.apm-loading-gif .apm-loader svg rect { fill: #0C6291; } .ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-versus-answer label.apm-simple-label,.ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-versus-answer label.apm-label-with-bg span { background-color: #FBFEF9; border: 1px solid #0C6291;}.ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-versus-answer input[type=’radio’]:checked + label.apm-simple-label span,.ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-versus-answer label.apm-simple-label:hover span,.ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-versus-answer input[type=’radio’]:checked + label.apm-simple-label,.ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-versus-answer label.apm-simple-label:hover,.ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-versus-answer input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg span,.ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-versus-answer label.apm-label-with-bg:hover span { background-color: #0C6291; color: #FBFEF9 ;}.ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-versus.vs-times::after, .ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-versus.vs-default::after { background-color: #FBFEF9; color: #0C6291; border-color: #0C6291; } @media only screen and (max-width: 768px){ #ays-poll-id-644a2398d6594 .ays_question p{ font-size: 16px; } #ays-poll-id-644a2398d6594 > .apm-answers > div > label > span { font-size: 16px; } #ays-poll-id-644a2398d6594{max-width: 100%;} #ays-poll-id-644a2398d6594 > .apm-answers > div > label > img{height: 150px;} .ays-poll-id-644a2398d6594 .ays-poll-btn, .ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-new-answer-apply{ font-size: 17px;line-height: 1;white-space: normal;word-break: break-word; } }.ays-poll-id-644a2398d6594 label.apm-add-answer:hover .apm-new-answer-apply { color: #FBFEF9 !important; } .ays-poll-id-644a2398d6594 label.apm-add-answer .apm-new-answer-apply:hover { background-color: #FBFEF9 !important; color: #0C6291 !important; } .ays-poll-id-644a2398d6594 .apm-info-form input { color: #0C6291 !important; background-color: rgba(255,255,255,0) !important; } var dataCss = { width: ‘100%’, fontSize: ’16px’, padding: ’10px’, borderWidth: ‘2px’, borderStyle: ‘ridge’, borderColor: ‘#0C6291’, background: ‘#FBFEF9’, color: ‘#0C6291’, transition: ‘.3s ease’, }; var hoverCss = { background: ‘#0C6291’, color: ‘#FBFEF9’, borderColor: ‘#FBFEF9’, }; 189Segítettünk vegyszermentesíteni az otthonodat? Miben változtatsz otthoni szokásaidon?

A véleményed segít nekünk abban, hogy megtaláljuk az utat otthonotok zöldítéséhez, ezért kérünk, szánj időt egy kattintásra.

Kevesebb vegyszerre váltok.74 Zöldebb szerekre váltok.106 Nézem a veszélyességi jeleket.5 Én maradok a bolti szereimnél.4

Sokat segítettél, köszönjük!

if(typeof aysPollOptions === ‘undefined’){ var aysPollOptions = []; } aysPollOptions[‘3’] = ‘eyJwb2xsX3ZlcnNpb24iOiIyMS40LjAiLCJwb2xsX2VuYWJsZV9jb3B5X3Byb3RlY3Rpb24iOiJvZmYiLCJtYWluX2NvbG9yIjoiIzBDNjI5MSIsInRleHRfY29sb3IiOiIjMEM2MjkxIiwiaWNvbl9jb2xvciI6IiMwQzYyOTEiLCJiZ19jb2xvciI6IiNGQkZFRjkiLCJhbnN3ZXJfYmdfY29sb3IiOiJyZ2JhKDI1NSwyNTUsMjU1LDApIiwiYW5zd2VyX2JvcmRlcl9zaWRlIjoiYWxsX3NpZGVzIiwidGl0bGVfYmdfY29sb3IiOiJyZ2JhKDI1NSwyNTUsMjU1LDApIiwiaWNvbl9zaXplIjoyNCwid2lkdGgiOjAsImJ0bl90ZXh0IjoiU3phdmF6b2siLCJzZWVfcmVzX2J0bl90ZXh0IjoiTlx1MDBlOXpkIG1lZyBheiBlcmVkbVx1MDBlOW55ZWtldCEiLCJib3JkZXJfc3R5bGUiOiJyaWRnZSIsImJvcmRlcl9yYWRpdXMiOiIwIiwiYm9yZGVyX3dpZHRoIjoiMSIsImJveF9zaGFkb3dfY29sb3IiOiIjMDAwMDAwIiwiZW5hYmxlX2JveF9zaGFkb3ciOiJvZmYiLCJlbmFibGVfYW5zd2VyX3N0eWxlIjoib24iLCJiZ19pbWFnZSI6ZmFsc2UsImluZm9fZm9ybSI6MCwiZmllbGRzIjpbeyJpZCI6MCwibmFtZSI6Ik5hbWUiLCJ0eXBlIjoidGV4dCIsInNsdWciOiJhcG0tbmFtZSIsInB1Ymxpc2hlZCI6MSwic2VuZGdyaWQiOiJuYW1lIn0seyJpZCI6MCwibmFtZSI6IkUtbWFpbCIsInR5cGUiOiJlbWFpbCIsInNsdWciOiJhcG0tZW1haWwiLCJwdWJsaXNoZWQiOjEsInNlbmRncmlkIjoiZW1haWwifV0sInJlcXVpcmVkX2ZpZWxkcyI6W3siaWQiOjAsIm5hbWUiOiJOYW1lIiwidHlwZSI6InRleHQiLCJzbHVnIjoiYXBtLW5hbWUiLCJwdWJsaXNoZWQiOjEsInNlbmRncmlkIjoibmFtZSJ9LHsiaWQiOjAsIm5hbWUiOiJFLW1haWwiLCJ0eXBlIjoiZW1haWwiLCJzbHVnIjoiYXBtLWVtYWlsIiwicHVibGlzaGVkIjoxLCJzZW5kZ3JpZCI6ImVtYWlsIn1dLCJpbmZvX2Zvcm1fdGl0bGUiOiI8aDU+UGxlYXNlIGZpbGwgb3V0IHRoZSBmb3JtOjxcL2g1PlxuIiwiaGlkZV9yZXN1bHRzIjowLCJoaWRlX3Jlc3VsdF9tZXNzYWdlIjoxLCJoaWRlX3Jlc3VsdHNfdGV4dCI6IjxwPlRoYW5rcyBmb3IgeW91ciBhbnN3ZXIhPFwvcD5cbiIsInJlc3VsdF9tZXNzYWdlIjoiPGk+U29rYXQgc2VnXHUwMGVkdGV0dFx1MDBlOWwsIGtcdTAwZjZzelx1MDBmNm5qXHUwMGZjayE8XC9pPiIsImFsbG93X25vdF92b3RlIjowLCJzaG93X3NvY2lhbCI6MCwicG9sbF9zb2NpYWxfYnV0dG9uc19oZWFkaW5nIjoiIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF9sbiI6Im9uIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF9mYiI6Im9uIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF90ciI6Im9uIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF92ayI6Im9mZiIsImxvYWRfZWZmZWN0IjoibG9hZF9naWYiLCJsb2FkX2dpZiI6InBsZ19wcm8xIiwiY3VzdG9tX2xvYWQiOmZhbHNlLCJsaW1pdF91c2VycyI6MSwibGltaXRfdXNlcnNfbWV0aG9kIjoiaXAiLCJsaW1pdGF0aW9uX21lc3NhZ2UiOiI8cD5NXHUwMGUxciBzemF2YXp0XHUwMGUxbCBrb3JcdTAwZTFiYmFuIDopPFwvcD5cbiIsInJlZGlyZWN0X3VybCI6ZmFsc2UsInJlZGlyZWN0aW9uX2RlbGF5IjowLCJ1c2VyX3JvbGUiOiIiLCJlbmFibGVfcmVzdHJpY3Rpb25fcGFzcyI6MCwicmVzdHJpY3Rpb25fcGFzc19tZXNzYWdlIjoiPHA+WW91IGRvblxcJ3QgaGF2ZSBwZXJtaXNzaW9ucyBmb3IgcGFzc2luZyB0aGUgcG9sbDxcL3A+XG4iLCJlbmFibGVfbG9nZ2VkX3VzZXJzIjowLCJlbmFibGVfbG9nZ2VkX3VzZXJzX21lc3NhZ2UiOiI8cD5Zb3UgbXVzdCBzaWduIGluIGZvciBwYXNzaW5nIHRoZSBwb2xsPFwvcD5cbiIsInB1Ymxpc2hlZCI6MSwiZW5hYmxlX3Bhc3NfY291bnQiOiJvbiIsInJlc3VsdF9zb3J0X3R5cGUiOiJub25lIiwiY3JlYXRlX2RhdGUiOiIyMDIyLTA5LTA4IDEwOjIwOjUwIiwicmVkaXJlY3RfdXNlcnMiOjAsInJlZGlyZWN0X2FmdGVyX3ZvdGVfdXJsIjpmYWxzZSwicmVkaXJlY3RfYWZ0ZXJfdm90ZV9kZWxheSI6MCwiYWN0aXZlSW50ZXJ2YWwiOiIyMDIyLTA5LTA4IiwiZGVhY3RpdmVJbnRlcnZhbCI6IjIwMjItMDktMDgiLCJhY3RpdmVJbnRlcnZhbFNlYyI6IiIsImRlYWN0aXZlSW50ZXJ2YWxTZWMiOiIiLCJhY3RpdmVfZGF0ZV9tZXNzYWdlIjoiPHA+VGhlIHBvbGwgaGFzIGV4cGlyZWQhPFwvcD5cbiIsImFjdGl2ZV9kYXRlX21lc3NhZ2Vfc29vbiI6IjxwIHN0eWxlPVxcXCJ0ZXh0LWFsaWduOiBjZW50ZXI7XFxcIj5UaGUgcG9sbCB3aWxsIGJlIGF2YWlsYWJsZSBzb29uITxcL3A+XG4iLCJ2b3RlX3JlYXNvbiI6MCwic2hvd19yZXN1bHRfdmlldyI6InN0YW5kYXJ0IiwiYWN0aXZlX2RhdGVfY2hlY2siOiIiLCJlbmFibGVfcmVzdGFydF9idXR0b24iOjAsImVuYWJsZV92b3RlX2J0biI6MSwic2hvd192b3Rlc19jb3VudCI6MSwiYXR0ZW1wdHNfY291bnQiOiIxIiwiYWxsb3dfYW5vbnltaXR5IjowLCJzaG93X2NyZWF0ZV9kYXRlIjowLCJzaG93X2F1dGhvciI6MCwic2hvd19yZXNfcGVyY2VudCI6MSwic2hvd19yZXN1bHRfYnRuX3NjaGVkdWxlIjowLCJheXNfcG9sbF9zaG93X3RpbWVyIjowLCJheXNfc2hvd190aW1lcl90eXBlIjoiY291bnRkb3duIiwic2hvd19sb2dpbl9mb3JtIjoib2ZmIiwidXNlcl9hZGRfYW5zd2VyIjowLCJhZGRfYW5zd2VyX3Nob3dfdXAiOjEsInZlcnN1c19pY29uX3R5cGUiOiJkZWZhdWx0IiwidmVyc3VzX2ljb25fcG9zaXRpb24iOiJjZW50ZXIiLCJ2ZXJzdXNfYW5zd2Vyc19sYWJlbCI6MCwicmVzdWx0X2luX3JnYmEiOjAsImVuYWJsZV9tYWlsY2hpbXAiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfYmFja2dyb3VuZF9ncmFkaWVudCI6Im9mZiIsImJhY2tncm91bmRfZ3JhZGllbnRfY29sb3JfMSI6IiMxMDMyNTEiLCJiYWNrZ3JvdW5kX2dyYWRpZW50X2NvbG9yXzIiOiIjNjA3NTkzIiwicG9sbF9ncmFkaWVudF9kaXJlY3Rpb24iOiJ2ZXJ0aWNhbCIsInJlZGlyZWN0X2FmdGVyX3N1Ym1pdCI6MCwibWFpbGNoaW1wX2xpc3QiOiIiLCJwb2xsX2RpcmVjdGlvbiI6Imx0ciIsImFsbG93X211bHRpdm90ZSI6Im9mZiIsIm11bHRpdm90ZV9hbnN3ZXJfbWluX2NvdW50IjoiMSIsIm11bHRpdm90ZV9hbnN3ZXJfY291bnQiOiIxIiwibW9uaXRvcl9saXN0IjoiIiwiZW5hYmxlX21vbml0b3IiOiJvZmYiLCJzbGFja19jb252ZXJzYXRpb24iOiIiLCJlbmFibGVfc2xhY2siOiJvZmYiLCJhY3RpdmVfY2FtcF9saXN0IjoiIiwiYWN0aXZlX2NhbXBfYXV0b21hdGlvbiI6IiIsImVuYWJsZV9hY3RpdmVfY2FtcCI6Im9mZiIsImVuYWJsZV96YXBpZXIiOiJvZmYiLCJyYW5kb21pemVfYW5zd2VycyI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9hc253ZXJzX3NvdW5kIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3Bhc3N3b3JkIjoib2ZmIiwicGFzc3dvcmRfcG9sbCI6IiIsInBvbGxfcGFzc3dvcmRfbWVzc2FnZSI6IlBsZWFzZSBlbnRlciBwYXNzd29yZCIsInBvbGxfZW5hYmxlX3Bhc3N3b3JkX3Zpc2liaWxpdHkiOiJvZmYiLCJiYWNrZ3JvdW5kX3NpemUiOiJjb3ZlciIsImRpc2FibGVfYW5zd2VyX2hvdmVyIjowLCJjdXN0b21fY2xhc3MiOiIiLCJlbmFibGVfcG9sbF90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvdyI6Im9mZiIsInBvbGxfdGl0bGVfdGV4dF9zaGFkb3ciOiJyZ2JhKDI1NSwyNTUsMjU1LDApIiwicG9sbF90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvd194X29mZnNldCI6MiwicG9sbF90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvd195X29mZnNldCI6MiwicG9sbF90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvd196X29mZnNldCI6MCwicG9sbF9iZ19pbWFnZV9wb3NpdGlvbiI6ImNlbnRlciBjZW50ZXIiLCJwb2xsX2JnX2ltZ19pbl9maW5pc2hfcGFnZSI6Im9mZiIsImF5c19hZGRfcG9zdF9mb3JfcG9sbCI6Im9mZiIsInNob3dfYW5zd2VyX21lc3NhZ2UiOiJvZmYiLCJzaG93X2Fuc3dlcnNfY2FwdGlvbiI6Im9uIiwiZW5hYmxlX3ZvdGVfbGltaXRhdGlvbiI6Im9mZiIsInZvdGVfbGltaXRhdGlvbiI6IiIsImxpbWl0YXRpb25fdGltZV9wZXJpb2QiOiJtaW51dGUiLCJlbmFibGVfdGFja2Vyc19jb3VudCI6Im9mZiIsInRhY2tlcnNfY291bnQiOiIiLCJheXNfZW5hYmxlX21haWxfdXNlciI6Im9mZiIsInNob3dfYW5zd2Vyc19pY29uIjoib2ZmIiwiYW5zd2Vyc19pY29uIjoicmFkaW8iLCJidXR0b25zX3NpemUiOiJtZWRpdW0iLCJidXR0b25zX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE3IiwicG9sbF9idXR0b25zX21vYmlsZV9mb250X3NpemUiOiIxNyIsImJ1dHRvbnNfbGVmdF9yaWdodF9wYWRkaW5nIjoiMjAiLCJidXR0b25zX3RvcF9ib3R0b21fcGFkZGluZyI6IjEwIiwiYnV0dG9uc19ib3JkZXJfcmFkaXVzIjoiMyIsInJlZGlyZWN0X2FmdGVyX3N1Ym1pdF9kcnBkd24iOjAsInVzZXJfYWRkX2Fuc3dlcl9kcm9wZG93biI6MCwiZW5hYmxlX2dvb2dsZV9zaGVldHMiOiJvZmYiLCJzcHJlYWRzaGVldF9pZCI6IiIsImVuYWJsZV92aWV3X21vcmVfYnV0dG9uIjoib2ZmIiwicG9sbF92aWV3X21vcmVfYnV0dG9uX2NvdW50IjowLCJwb2xsX21pbl9oZWlnaHQiOiIiLCJhbnN3ZXJfc29ydF90eXBlIjoiZGVmYXVsdCIsImFuc3dlcl9mb250X3NpemUiOiIxNiIsInBvbGxfYW5zd2VyX2ZvbnRfc2l6ZV9tb2JpbGUiOiIxNiIsInNob3dfcGFzc2VkX3VzZXJzIjoib2ZmIiwibG9nb19pbWFnZSI6IiIsImFsbG93X2NvbGxlY3RfdXNlcl9pbmZvIjoib2ZmIiwicG9sbF9zZW5kX21haWxfdHlwZSI6ImN1c3RvbSIsInBvbGxfc2VuZGdyaWRfdGVtcGxhdGVfaWQiOiIiLCJlbmFibGVfbGltaXRfYnlfY291bnRyeSI6Im9mZiIsImxpbWl0X2NvdW50cnkiOiJBRCIsInNob3dfdm90ZXNfYmVmb3JlX3ZvdGluZyI6Im9mZiIsInNob3dfdm90ZXNfYmVmb3JlX3ZvdGluZ19ieSI6ImJ5X2NvdW50IiwiZmFrZV92b3RlcyI6Im9mZiIsImRvbnRfc2hvd19wb2xsX2NvbnQiOiJvZmYiLCJzZWVfcmVzdWx0X2J1dHRvbiI6Im9uIiwic2VlX3Jlc3VsdF9yYWRpbyI6ImF5c19zZWVfcmVzdWx0X2J1dHRvbiIsImxvYWRlcl9mb250X3NpemUiOiIiLCJzaG93X2Fuc3dlcnNfbnVtYmVyaW5nIjoibm9uZSIsImVmZmVjdF9tZXNzYWdlIjoiIiwiZW5hYmxlX21hZF9taW1pIjoib2ZmIiwibWFkX21pbWlfbGlzdCI6IiIsInBvbGxfc2hvd19wYXNzZWRfdXNlcnNfY291bnQiOjMsInF1ZXN0aW9uX2ZvbnRfc2l6ZSI6MTgsInF1ZXN0aW9uX2ZvbnRfc2l6ZV9tb2JpbGUiOjE2LCJwb2xsX3F1ZXN0aW9uX2ltYWdlX2hlaWdodCI6IiIsInBvbGxfbW9iaWxlX21heF93aWR0aCI6IiIsInBvbGxfdGl0bGVfZm9udF9zaXplIjoiMTgiLCJwb2xsX3RpdGxlX2FsaWdubWVudCI6ImNlbnRlciIsInBvbGxfZW5hYmxlX2Fuc3dlcl9pbWFnZV9hZnRlcl92b3RpbmciOiJvZmYiLCJwb2xsX3RleHRfdHlwZV9sZW5ndGhfZW5hYmxlIjoib2ZmIiwicG9sbF90ZXh0X3R5cGVfbGltaXRfdHlwZSI6ImNoYXJhY3RlcnMiLCJwb2xsX3RleHRfdHlwZV9saW1pdF9sZW5ndGgiOiIiLCJwb2xsX3RleHRfdHlwZV9saW1pdF9tZXNzYWdlIjoib2ZmIiwicG9sbF90ZXh0X3R5cGVfcGxhY2Vob2xkZXIiOiJZb3VyIGFuc3dlciIsInBvbGxfdGV4dF90eXBlX3dpZHRoIjoiIiwicG9sbF90ZXh0X3R5cGVfd2lkdGhfdHlwZSI6InBlcmNlbnQiLCJhbnN3ZXJzX3BhZGRpbmciOjEwLCJhbnN3ZXJzX21hcmdpbiI6MTAsImFuc3dlcnNfYm9yZGVyIjoib24iLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl93aWR0aCI6MSwiYW5zd2Vyc19ib3JkZXJfc3R5bGUiOiJzb2xpZCIsImFuc3dlcnNfYm9yZGVyX2NvbG9yIjoiIzQ0NCIsImFuc3dlcnNfYm94X3NoYWRvdyI6Im9mZiIsImFuc3dlcnNfYm94X3NoYWRvd19jb2xvciI6IiMwMDAiLCJwb2xsX2Fuc3dlcl9ib3hfc2hhZG93X3hfb2Zmc2V0IjowLCJwb2xsX2Fuc3dlcl9ib3hfc2hhZG93X3lfb2Zmc2V0IjowLCJwb2xsX2Fuc3dlcl9ib3hfc2hhZG93X3pfb2Zmc2V0IjoxMCwiYW5zX2ltZ19oZWlnaHQiOjE1MCwicG9sbF9hbnN3ZXJfaW1hZ2VfaGVpZ2h0X2Zvcl9tb2JpbGUiOiIxNTAiLCJhbnNfaW1nX2NhcHRpb25fc3R5bGUiOiJvdXRzaWRlIiwiYW5zX2ltZ19jYXB0aW9uX3Bvc2l0aW9uIjoiYm90dG9tIiwiYW5zd2Vyc19mb250X3NpemUiOjIwLCJhbnN3ZXJzX29iamVjdF9maXQiOiJjb3ZlciIsImFuc3dlcnNfZ3JpZF9jb2x1bW4iOjIsImFuc3dlcnNfYm9yZGVyX3JhZGl1cyI6MCwiZW5hYmxlX2dldFJlc3BvbnNlIjoib2ZmIiwiZ2V0UmVzcG9uc2VfbGlzdCI6IiIsImVuYWJsZV9jb252ZXJ0S2l0Ijoib2ZmIiwicG9sbF9jb252ZXJ0S2l0X2Zvcm1faWQiOiIiLCJwb2xsX2xvZ29fdXJsIjoiIiwicG9sbF9lbmFibGVfbG9nb191cmwiOiJvZmYiLCJwb2xsX3NlbmRfbWFpbF90b19zaXRlX2FkbWluIjoib24iLCJwb2xsX2VuYWJsZV9hbmltYXRpb25fdG9wIjoib24iLCJpZCI6IjMiLCJhdXRob3JfaWQiOiI1IiwicG9zdF9pZCI6bnVsbCwidGl0bGUiOiJLXHUwMGU5cHZcdTAwZTFsYXN6dFx1MDBmM3MgMSB2ZWd5c3plcm1lbnRlc1x1MDBlZHRcdTAwZTlzIiwiZGVzY3JpcHRpb24iOiJEZWZhdWx0IGNob29zaW5nIHR5cGUiLCJxdWVzdGlvbiI6IjxoMiBjbGFzcz1cXFwidy10aXRsZSB3LWNhcmRfX3ctdGl0bGUgY3NzLWFwaS1jYXJkLWhlYWRlcl9fdGl0bGVcXFwiPlNlZ1x1MDBlZHRldHRcdTAwZmNuayB2ZWd5c3plcm1lbnRlc1x1MDBlZHRlbmkgYXogb3R0aG9ub2RhdD8gTWliZW4gdlx1MDBlMWx0b3p0YXRzeiBvdHRob25pIHN6b2tcdTAwZTFzYWlkb24/PFwvaDI+XG48cD5BIHZcdTAwZTlsZW1cdTAwZTlueWVkIHNlZ1x1MDBlZHQgbmVrXHUwMGZjbmsgYWJiYW4sIGhvZ3kgbWVndGFsXHUwMGUxbGp1ayBheiB1dGF0IG90dGhvbm90b2sgelx1MDBmNmxkXHUwMGVkdFx1MDBlOXNcdTAwZTloZXosIGV6XHUwMGU5cnQga1x1MDBlOXJcdTAwZmNuaywgc3pcdTAwZTFuaiBpZFx1MDE1MXQgZWd5IGthdHRpbnRcdTAwZTFzcmEuPFwvcD5cbiIsInR5cGUiOiJjaG9vc2luZyIsInZpZXdfdHlwZSI6Imxpc3QiLCJjYXRlZ29yaWVzIjpbIjEiXSwiaW1hZ2UiOiIiLCJzaG93X3RpdGxlIjoiMCIsImN1c3RvbV9jc3MiOiIiLCJ0aGVtZV9pZCI6IjEiLCJhbnN3ZXJfbWVzc2FnZSI6IntcIjExXCI6e1wiYW5zd2VyXCI6XCJcIixcImFuc3dlcl9pbWFnZVwiOlwiXCJ9LFwiMTJcIjp7XCJhbnN3ZXJcIjpcIlwiLFwiYW5zd2VyX2ltYWdlXCI6XCJcIn0sXCIxM1wiOntcImFuc3dlclwiOlwiXCIsXCJhbnN3ZXJfaW1hZ2VcIjpcIlwifSxcIjE0XCI6e1wiYW5zd2VyXCI6XCJcIixcImFuc3dlcl9pbWFnZVwiOlwiXCJ9fSIsImFuc3dlcnMiOlt7ImlkIjoiMTEiLCJwb2xsX2lkIjoiMyIsImFuc3dlciI6IktldmVzZWJiIHZlZ3lzemVycmUgdlx1MDBlMWx0b2suIiwidm90ZXMiOiI3NCIsImFuc3dlcl9pbWciOiJodHRwczpcL1wvdHVkYXRvc3Zhc2FybG8uaHVcL3dwLWNvbnRlbnRcL3VwbG9hZHNcLzFvcm9zemxhbi53ZWJwIiwib3JkZXJpbmciOiIxIiwicmVkaXJlY3QiOm51bGwsInVzZXJfYWRkZWQiOiIwIiwic2hvd191c2VyX2FkZGVkIjoiMSIsImZha2Vfdm90ZXMiOiIwIn0seyJpZCI6IjEyIiwicG9sbF9pZCI6IjMiLCJhbnN3ZXIiOiJaXHUwMGY2bGRlYmIgc3plcmVrcmUgdlx1MDBlMWx0b2suIiwidm90ZXMiOiIxMDYiLCJhbnN3ZXJfaW1nIjoiaHR0cHM6XC9cL3R1ZGF0b3N2YXNhcmxvLmh1XC93cC1jb250ZW50XC91cGxvYWRzXC8yYmFsbmEud2VicCIsIm9yZGVyaW5nIjoiMiIsInJlZGlyZWN0IjpudWxsLCJ1c2VyX2FkZGVkIjoiMCIsInNob3dfdXNlcl9hZGRlZCI6IjEiLCJmYWtlX3ZvdGVzIjoiMCJ9LHsiaWQiOiIxMyIsInBvbGxfaWQiOiIzIiwiYW5zd2VyIjoiTlx1MDBlOXplbSBhIHZlc3pcdTAwZTlseWVzc1x1MDBlOWdpIGplbGVrZXQuIiwidm90ZXMiOiI1IiwiYW5zd2VyX2ltZyI6Imh0dHBzOlwvXC90dWRhdG9zdmFzYXJsby5odVwvd3AtY29udGVudFwvdXBsb2Fkc1wvM2t1dHlhLndlYnAiLCJvcmRlcmluZyI6IjMiLCJyZWRpcmVjdCI6bnVsbCwidXNlcl9hZGRlZCI6IjAiLCJzaG93X3VzZXJfYWRkZWQiOiIxIiwiZmFrZV92b3RlcyI6IjAifSx7ImlkIjoiMTQiLCJwb2xsX2lkIjoiMyIsImFuc3dlciI6Ilx1MDBjOW4gbWFyYWRvayBhIGJvbHRpIHN6ZXJlaW1uXHUwMGU5bC4iLCJ2b3RlcyI6IjQiLCJhbnN3ZXJfaW1nIjoiaHR0cHM6XC9cL3R1ZGF0b3N2YXNhcmxvLmh1XC93cC1jb250ZW50XC91cGxvYWRzXC80bWFjc2thLmpwZyIsIm9yZGVyaW5nIjoiNCIsInJlZGlyZWN0IjpudWxsLCJ1c2VyX2FkZGVkIjoiMCIsInNob3dfdXNlcl9hZGRlZCI6IjEiLCJmYWtlX3ZvdGVzIjoiMCJ9XSwiYW5zd2VyX3ZvdGVzIjp7IjExIjo3NCwiMTIiOjEwNiwiMTMiOjUsIjE0Ijo0fSwiYW5zd2VyX3ZvdGVzX3N1bSI6MTg5fQ==’; Képek: canva.com

Ez a tartalom az Energiaügyi Minisztérium és a Nyugat-Balkáni  Zöld Központ Nonprofit Kft. támogatásával valósult meg. A Green&Safe LIFE-styles projektet az Európai Unió LIFE alapja támogatja. Azonosító: ENV GIE HU000622

Ez a poszt Felnőttek az újszülött körül, helyes kézmosás. Babaápolás természetesen először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.


Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »