Felnőtté válás a járvány és a konspirációs elméletek idején

Felnőtté válás a járvány és a konspirációs elméletek idején

A 18 és 25 év közötti időszak meghatározó jelentőséggel bír a karrierrel, életstílussal és önfejlesztéssel kapcsolatos nézetek kialakulása és megszilárdulása szempontjából – derül ki a IUVENTA (Szlovák Ifjúsági Intézet) szakértőnek kutatásából, melyben azt vizsgálták, hogyan élik meg a fiatalok a felnőtté válást, s milyen hatással van jóllétükre a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos konspirációs elméletek terjedése.

A reprezentatív felmérés ezer 18 és 29 év közötti fiatal bevonásával készült. A kutatás kidolgozói a tanulmány bevezetőjében emlékeztetnek, az elmúlt évtizedek során tapasztalt társadalmi, illetve gazdasági változások hozzájárultak a felnövés folyamatának kitolódásához – míg régebben a fiatalok már a húszas éveik elején felvették a „felnőtt társadalmi szerepeket”, és beléptek a felnőttek világába, a mai huszonévesek fokozatosan, 25–29 éves korukig vállalják a felnőtt szerepeket, így az előző generációkhoz képest tovább folytatják a serdülőkorra jellemző pszichoszociális fejlődést. A szakértők kiemelték, a járvány idején a fiatalokra nemcsak a megerősített információn alapuló vélemények lehetnek hatással, hanem könnyedén bedőlhetnek a megalapozatlan állításoknak, valamint a konspirációs elméletekből származó nézeteknek.

Az oktatási minisztérium honlapján közölt összefoglalóban a szakértők rámutattak: „Az összeesküvés-elméletek a véleményük, attitűdjük és értékrendjük alapjává válhatnak, amelyek alapján a mindennapi kérdésekben, a társadalmi életben, valamint az életmódban és a karrierben is döntést hoznak, ami pedig utólag tükröződhet a szubjektív jóllétükben” – figyelmeztetnek arra, hogyan hatnak a konspirációs elméletek a fiatal felnőttekre. Leszögezték, a világjárvány kitörése óta sok fiatal nagyobb bizonytalanságot, magányt és kényelmetlenséget tapasztal, ami negatív hatással lehet arra, hogy egyre inkább vevők a megalapozatlan állításokra, s ezáltal csökken az állami hatóságokba és intézményekbe vetett bizalmuk.

Hírdetés

A kutatásból megtudtuk, ebben az életszakaszban a fiatalok több mint kétharmada arra keresi a választ, ki ő valójában. „Különböző szituációkban ismerik meg önmagukat, különböző feladatokat látnak el, amelyek többé-kevésbé elvezetik őket a felnőttkori feladatok átvételéhez” – írják, majd hozzáteszik, a résztvevők kétharmada jellemzően ebben az időszakban függetlenedik szüleitől, sokak számára pedig az önálló gondolkodás elsajátításának kezdetét jelenti. Az intézet munkatársai szerint anyagi szempontból és a lakhatást tekintve sokan még mindig nem tudnak elszakadni a szülőktől, akik továbbra is fontos szerepet töltenek be a fiatalok véleménye, illetve döntései terén, de már fokozatosan megkezdődik a leválás. A „fizikai” és anyagi függetlenedésnél fontosabbnak tűnik az önálló gondolkodás kialakítása. Ide tartozik például a saját értékek és nézetek felfedezése is. A szakértők elsősorban az vizsgálták, miként reagálnak a fiatalok a konspirációs elméletekre, valamint az áltudományra.

A legfőbb megállapítások közt szerepel: A válaszadók 37%-a úgy véli, a vitaminok helyes kombinációjával gyógyítható a koronavírus-fertőzés. Hasonló arányban tartják veszélyesnek az idősek és a gyerekek maszkviselését. A megkérdezettek negyede szerint a szájmaszk viselése mérgező szén-dioxid-fertőzésnek teszi ki az embert. A koronavírus-tesztet a résztvevők 16%-a tartja veszélyesnek, a válaszadók ötöde pedig az alternatív gyógykezelést tartja az egyik leghatékonyabb módszernek a fertőzés kezelésére.

Az intézet korábban már kiadott egy elemzést, melyben a középiskolásokat célozták. A kutatásból kiderült, a legfontosabb egy stabil pont kialakítása a fiatalok számára, hogy ne érezzék magukat egyedül. A fiatalok megkérdezésével készült tanulmány eredményeiből a következő tanulságot vonták le: fontos a fiatalok identitáskutatásának támogatása – munka az ifjúsággal, nem formális oktatás, önfejlesztő tanfolyamok által. Mindemellett teret kell adni a szakmai tanácsadás igénybevételének, különböző beavatkozási programokat kell létrehozni és fontos a kritikai gondolkodás fejlesztésének hangsúlyozása.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »