Habár a robotporszívók között is van különbség abban a tekintetben, hogy milyen jól takarítják ki a lakást, általánosságban elmondható, hogy még a legjobbak sem olyan hatékonyak, mint a „klasszikus” társaik. Létjogosultságuk a függetlenségben és a rendszerességben rejlik, ami segít egy általános tisztasági szint fenntartásában ott, ahol a papok táncolnak. Már elérhető idei robotporszívó terméktesztünk, melyből kiderül, melyik a leghatékonyabb típus porszívózás, illetve felmosás terén.
Milyen robotporszívókat teszteltünk?
Nemzetközi együttműködésben ezúttal 18 márka – Cecotec, Dreame, Dyson, Ecovacs, Eta, Eufy, Ezviz, Hoover, iRobot, Kärcher, Niceboy, Philips, Roborock, Rowenta, Sencor, Tesla, TP-Link, Xiaomi – 77 robotporszívójának teszteredményeit tettük elérhetővé. 74 termék felmosó funkcióval is rendelkezik, 47 modellnek pedig önürítő töltőállomása van.
Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.Mivel elégedettek a vásárlók?
A termékteszthez kapcsolódik egy nemzetközi felmérés is, mely a fogyasztók elégedettségét mérte. 7 európai ország, 58 000 válaszadójának tapasztalataiból állt össze az eredmény. A Tudatos Vásárlók Egyesületének köszönhetően magyar háztartások képviselői is részt vettek a felmérésben, így az eredmények itthoni visszajelzéseket is tartalmaznak.
Mosógépet, kávéfőzőt, porszívót, hűtőt, air fryert vennél? Több ezer terméket hasonlítottunk össze, hogy Neked ne kelljen. Segítünk jól választani!Teszteredmények a Tudatos VásárlónHa jót szeretnénk, érdemes a drágábbat választani?
A robotporszívó nem egy olcsó műfaj. A tesztelt 77 termék átlagára a teszt publikálásakor 32 000 Ft és 634 000 Ft között mozgott. A legolcsóbb tesztelt Cecotec Conga 999 Map Genesis 40%-os eredménnyel végzett összesítésben, míg a legdrágább tesztelt Ecovacs Deebot X2 OMNI 41%-ot ért el. Hogyan lehetséges ez?
„Gyakran tapasztaljuk a vásárlók körében, hogy bíznak abban, hogy több pénzért többet is kapnak. Akár minőségben, funkcionalitásban, vagy teljesítményben. Ami valóban jogos elvárás is lenne. A 20 évnyi terméktesztelésünk eredményei alapján azonban azt kell mondjuk, ez sajnos sokszor nem így van a gyakorlatban.”
Füves Eszter, a terméktesztek projekt vezetője
Ebben csak az meglepő, hogy a legdrágább termék, ilyen gyenge eredményt ért el a többi tesztelt termékhez képest – gondolhatnánk. Ugyanakkor a legolcsóbb említett termék sem utolsó lett a sorban. 200-300 000 Ft-os termékek is követték. Illetve, mindkét említett márkának tesztelték más típusú robotporszívóit is, melyek a drágánál jobb, az olcsóbbnál pedig gyengébb eredményt értek el. Fontos, hogy ne csak márka és ár alapján döntsünk.
A konkrét termék valós teljesítményéről és képességeiről győződjünk meg, ha nem szeretnénk megbánni, hogy mire költöttünk el egy rakás pénzt.
Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.Vásárlás előtt érdemes tájékozódni!
Az említett felmérés robotporszívókra vonatkozó részéből kiderült például, hogy
a kitöltők 24,2%-a azért vett új robotporszívót, mert egy újabb modellt szeretett volna például több funkcióval, más jellemzőkkel.
Ami sajnos azt a tényt erősíti, hogy vásárlás előtt nem gondolták végig, hogy mire is van szükségük valójában, vagy, hogy a kiválasztott termék rendelkezik-e mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyekre szükségük volna.
A termékteszt legfőbb tanulságai:A legtöbb robotporszívó erőssége továbbra is a keménypadlóról való porszívózás. Ha szőnyegünk is van bőven, néhány termékre számíthatunk csak. Ugyanaz vonatkozik a felmosás funkcióra is.
Előbbire jó példa a Dyson 360 Vis Nav – annyi, hogy legyünk rá felkészülve, hogy nem kiemelkedő a navigációs képessége a tesztelők tapasztalati szerint. Illetve, ez felmosó funkcióval nem rendelkező típus. Utóbbira pedig az iRobot Roomba Plus 505 Combo N185040-t érdemes például megemlíteni, amelyik az egyik legjobb eredményt érte el a felmosási szempontok szerint. Emellett jó, ha azt is tudjuk róla, hogy egyben az egyik leghangosabb is a tesztelt termékek közül.
Ha fontos számunkra, hogy mennyire hangos, mert például jó, ha nem zümmög nagyon, miközben home office-ban éppen egy Zoom hívásban vagyuk, akkor ezt a szempontot is érdemes figyelembe venni.
A tesztelés során mért zajszint a következő skálákon mozgott:
Működés közben: 54,2 – 71,9 dB
Önürítés közben: 63,1 – 79,8 dB
Az a tapasztalat, hogy az energiafogyasztási szempont sajnos nem lehet elsődleges, mert a legtöbb esetben akkor le kell mondjunk a megfelelő porszívózásról, felmosásról.
Viszonyításképpen, ilyen skálán mozognak a mért értékek, ha energiafogyasztásról van szó:
Töltés alatt: 30 -135 W
Stand by módban, csatlakoztatva: 0,87 – 5,91 W/h
Stand by módban, csatlakoztatás nélkül: 0,29 – 5,95 W/h
Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.
Összesítésben az első 5 helyen, Dreame, Dyson, iRobot, Roborock, Xiaomi robotporszívók végeztek. A legkedvezőbb átlagárú közülük 105 000 Ft volt a teszt publikálásakor. Akármennyit is szánunk egy ilyen termék vásárlására mindenképpen érdemes utánajárnunk, hogy az egyes termékeknek, melyek az erősségei és melyek a gyengeségei, hogy a saját prioritásainknak megfelelő típust tudjunk választani. Ebben segítenek a gyártóktól független terméktesztjeink.
Miért érdemes fizetni a teszteredményért?Ingyenes tesztoldalakat könnyű találni az interneten. Sokszor azonban ezeket az oldalakat a termék mögött álló gyártók, forgalmazók támogatják, és nem kell túl alaposnak vagy tudományosnak lenniük ahhoz, hogy magukat tesztnek nevezzék. Ezek az értékelések inkább bújtatott reklámnak tekinthetők.A Tudatos Vásárlók terméktesztjei pártatlanok, tudományosak, alaposak és sajnos sok pénzbe kerül az elkészítésük.Tesztjeinkben több tízmillió Ft összértékű, anonim módon vásárolt gépeket vizsgálunk.A mi tesztjeink mindig függetlenek a gyártóktól és a forgalmazóktól, a saját pénzünkön tesztelünk – ezért kérjük a hozzájárulásodat.
Ez a poszt Felmosnak, de nem súrolnak – mit várhatunk el a robotporszívóktól? Tesztösszefoglaló először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.
Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »


