Felmondták a bérleti szerződéseket, bontják a pavilonokat két pályaudvaron

Felmondták a bérleti szerződéseket, bontják a pavilonokat két pályaudvaron

Elkezdődik a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztése, aminek része a koncepcióba nem illő pavilonok elbontása.

A MÁV közleménye szerint első lépésként a Nyugati pályaudvari aluljáró bérleti szerződéseit felmondták, és elkezdték az úgynevezett keresztfolyosó rendbehozatalát.

Második lépésként a Keleti pályaudvaron az állomás látképét romboló vagy nem megfelelő színvonalú szolgáltatásokat nyújtó, tizenkét bérlő bérleti szerződését mondták fel.

A Keletiben továbbra is maradnak olyan üzlethelyiségek, ahol ételt, italt, újságot is tudnak vásárolni vagy pénzt tudnak váltani az utasok.

A későbbiekben tervezik a Keletiben egy utascentrum kialakítását, valamint az utasforgalmi területek felújítását.

Hírdetés

A MÁV kiemelt figyelmet kíván fordítani az állomásokon az utasforgalom korábbiaknál magasabb színvonalú kiszolgálására, ennek érdekében elkezdődik a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztése, a koncepcióba nem illő pavilonok elbontása, valamint az elkövetkezendő években ötven helyszínen hajt végre utaskomfort-javító intézkedéseket a vasúttársaság.

A közlemény szerint elindult a kiemelt, legnagyobb utasforgalmat lebonyolító és más felújítással nem érintett állomások felújítási projektje is, egy ötven helyszínt érintő állomásfejlesztési csomag részeként. Ezekhez kapcsolódóan az állomási funkciók, szolgáltatások felülvizsgálata is megtörténik idén.

A fejlesztési terv első ütemében 2019-ben részben megújul:

  • Bicske alsó;
  • Alsógöd;
  • Felsőgöd;
  • Nagymaros-Visegrád;
  • Szob;
  • Sződ-Sződliget,
  • Albertirsa megállóhely.

A Rákospalota-Újpest állomáson tavasszal lebontják a raktárépületet és nyáron elvégzik a vágányhálózat karbantartását, Dunakeszi-Gyártelep állomáson pedig P+R parkoló épül az önkormányzattal közösen.

A beavatkozások alapvető célja az adott helyszínek utasforgalom számára meghatározó arculatának javítása, lehetőség szerint közösségi közlekedési csomópont feltételeinek megteremtése és javítása. A helyszínek mindegyikén vizsgálják az állomás, illetve megállóhely területén elhelyezkedő épületek és építmények állapotát és kihasználtságát.

A rossz állagú, nem hasznosítható, az arculatot rontó épületek, illetve építményeket a lehetőségeknek megfelelően elbontják. Azokon a helyszíneken, ahol az épületek és építmények kihasználtsága megfelelő, indokolt esetben karbantartás, illetve felújítás várható.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »