Félmillió forint a migránsjegy Magyarországra

Félmillió forint a migránsjegy Magyarországra

Habár a balkáni útvonalat elvileg márciusban lezárták, ez korántsem jelenti azt, hogy megszűnt volna a menekültáradat ezen a területen. 1500 euróért Belgrádból egyenesen Bécsig lehet jutni – hazánkon keresztül.

Továbbra is virágzik az embercsempészet a balkáni útvonalon – derül ki a szerb Vesti cikksorozatából. A lap munkatársai ellátogattak a belgrádi befogadópontokra, ahol az önkéntesek és a migránsok nyíltan beszéltek arról, hogyan találják meg őket a csempészek és mennyit kell nekik fizetni az útért.

Ez az egyetlen megoldás

A belgrádi buszpályaudvarnál lévő Infoparknál naponta 800 adag ételt osztanak az önkéntesek. A Belgrádi Egyetem közgazdasági kara melletti területen pedig – amit a migránsok csak afgán parknak neveznek – továbbra is gyülekeznek a menekültek. Többségük a görög–macedón határról érkezik ide, de olyanok is vannak, akik Bulgárián keresztül jöttek, természetesen az embercsempészek segítségével.

A lap által megszólaltatott önkéntes, Braniszlava Gyonin elmondta: az embercsempészek itt ezer vagy ennél is több eurót kérnek a szolgálataikért, de sokszor azok is bekapcsolódnak ebbe a bűncselekménybe, akiknek elfogyott a pénzük, hiszen csak így tudják folytatni az útjukat.

Jó pénzt keresnek vele

Hasonlóan látja a helyzetet Rados Gyurovics, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ vezetője is, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az év eleje óta 130 ezer migráns haladt át az országon, akik közül csak 2500-an kértek menedéket Szerbiában. Információi szerint Görögországból ezer euróért csempészik át a migránsokat, Szerbiából Bécsbe azonban fejenként kétezer euróba (vagyis 620 ezer forintba) kerül az út.

Hírdetés

A szakember kiemelte: a mostani rendszer szó szoros értelemben az embercsempészek kezébe tolja a migránsokat, akik ha nem kérnek menedéket, előbb-utóbb a csempészeknél kötnek ki. Hozzátette: olyan migránsokról is tudnak, akik közvetítőként dolgoznak a helyi bűnözők és a menekültek között.

Telefonszám a befogadópont falán

A balkáni al-Dzsazíra is felfigyelt arra, hogy az embercsempészek napjainkra célba vették a migránsokat Belgrádban. A szíriai Homszból származó Muhamed a hírcsatornának elmondta: tőle az egyikük 200 eurót kért azért, hogy elvigye a magyar határig, de olyan is volt, aki 1400 euróért (vagyis 435 ezer forintért) Magyarországra hozta volna. Azonban neki elfogyott a pénze, így már hetek óta Belgrádban van.

Mégsem kell félteni az embercsempészek megélhetését, mert a szerbiai civil szervezetek szerint naponta több száz migráns érkezik az országba. Őket a parkokban környékezik meg, azonban arra is van példa, hogy egyenesen a befogadóközpontokig mennek hozzájuk. Lana Radovanovics, a Miksaliste befogadóközpont dolgozója így beszámolt egy esetről, ami egy nappal azután történt, hogy új helyre költöztek. Az önkéntesek észrevették, hogy a falra felírtak egy telefonszámot, amiről rövidesen kiderült, hogy egy embercsempészé volt.

A nemzetközi hálózatok is bekapcsolódtak

A szerb menekültügyi hivatal szerint ennek a gyakorlatnak a terjedése egyenes következménye annak, hogy lezárták a menekültútvonalakat. Ivan Gerginov szerb menekültügyi segédbiztos így hangsúlyozta: március 8. óta, miután lezárták a migránsútvonalat, az embercsempészet virágzik. Véleménye szerint a történelemben ez már többször is előfordult, például az amerikai–mexikói fal vagy a hasonló kerítések megépítése után azonnal megugrottak az árak, amiket az embercsempészek kértek a szolgálataikért.

A hazánk felé irányuló embercsempészet kapcsán portálunk felkereste Varga Tibort, a Kelet-Európa Misszió szabadkai irodájának vezetőjét is, aki úgy látja, hogy az ide érkező migránsok többsége már nem is horgosi a tranzitzónához megy, hanem inkább illegálisan lépné át a magyar határt. Ő úgy tudja, hogy a nemzetközi embercsempészek is megjelentek a környéken, akik Szabadkáról 2000 euróért viszik tovább a migránsokat egyenesen Németországba, ahová a menekültek egyébként is igyekeznek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »