Az orvosok és a szakszemélyzet munkáját is könnyítheti a mesterséges intelligencia.
A napokban megkezdte az Országos Kórházi Főigazgatóság az adatgyűjtést azzal kapcsolatban, hogy hány magyarországi kórházban használják a mesterséges intelligenciát – mondta el Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádióban.
Hozzátette, a kórházak saját hatáskörben döntenek az ilyen fejlesztésekről, a tapasztalatok szerint jellemzően az egyetemi klinikákon alkalmazzák az AI-t. A Pécsi Tudományegyetemnél például „nagyon komoly fejlesztésük van” a készletgazdálkodásra, a Debreceni Egyetemnél pedig hasonló elvek alapján működő laborkomplexum jött létre.
A gyógyászatban elsősorban a képalkotó diagnosztikában használják a mesterséges intelligenciát, illetve egyéni kezelési tervek összeállításánál is használják.
Amikor ritkábban előforduló betegségeket tapasztalnak, akkor a mesterséges intelligencián keresztül meg lehet nézni, hogy az ilyen betegeket hogyan, miként kezelték, és kinek mik voltak a tapasztalatai.
szinten ugyanis nem mindig fordul elő a praxisban nagy segítség, hogy megtalálják azt az irányt, amely a beteg számára minél kisebb terheléssel és minél kevesebb esetleges szövődménnyel jár – magyarázta Tóth Gábor.
Az elnök arról is beszélt, hogy a mesterséges intelligencia az orvosok és a szakszemélyzet munkáját is könnyítheti, kiválthatja az időigényes vagy sok adminisztrációval járó munkafolyamatokat. Az itthoni kórházakban elterjedésének nem a pénzhiány az oka, hanem az idegenkedés, illetve az, hogy az igazgatóknak nincs elegendő ismerete a technológiáról. Úgy látja, a hazai egészségügy nincsen lemaradva ezen a téren, a régiós országokban sincsen még központi irányelv, illetve stratégia az AI orvosi alkalmazására.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


