A dolgozók közel 40 százaléka elégedett a munkájával, míg körülbelül 14 százalékuk negatívan értékeli a munkahelyét. A szlovákiaik csaknem fele ellenben érzelemmentesen viszonyul a munkájához – elmondásuk szerint egyszerűen elvégzik a feladataikat, és nem foglalkoznak különösebben a munkájukkal – derült ki a Grafton munkaerő-közvetítő cég felméréséből.
Hogy ki mennyire elégedett vagy épp elégedetlen, az szakmánként és generációnként is változik.
„Az IT és az üzleti szolgáltatások területén dolgozók általában azért elégedettek, mert élvezik a munkájukat, és jó a csapat, amelyben dolgoznak. Ezekben az ágazatokban a dolgozók a legelégedettebbek közé tartoznak.”
– közölte Jitka Kouba, az ügynökség marketingigazgatója. A legkevésbé elégedettek a termelésben, a kereskedelemben és a marketingben dolgozók. A gyártásban elsősorban az alacsony fizetés, a kereskedelemben és marketingben pedig a fáradtság és a stressz rontja a munkához való viszonyt.
A legidősebbek jellemzően nem bonyolódnak bele túlzottan a munkahelyi problémába, inkább lojálisak, és az összes korosztály közül ők értékelik leginkább a munkahelyi stabilitást. Ezzel szemben az X és Y generációs munkavállalók már tapasztaltabbak, felismerik a munkahelyi hiányosságokat, és gyakran nyíltan ki is mondják azokat. Ha a munkaadó nem reagál a kritikákra, akkor általában elkezdenek új állást keresni.
A leggyakoribb elégedetlenségi ok a fizetés és a stressz. Ezek a tényezők egyben gyakran vezetnek munkahelyváltáshoz. A fizetés mellett azonban más tényezők is befolyásolják a munkahelyi elégedettséget és a felmondási szándékot – például a munkahelyi kapcsolatok és a vezető személyisége. Az idősebb munkavállalók számára a visszajelzés is fontos. Ennek hiánya könnyen frusztrációhoz vezethet.A negyvenes éveikben járó dolgozóknál gyakran az előrelépési lehetőségek hiánya is a munkahely feladásához vezethet.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »