Felmérés: minden harmadik magyar még egyszer sem oltakozott, és nem is tervezi

Felmérés: minden harmadik magyar még egyszer sem oltakozott, és nem is tervezi

A magyarok 19 százaléka az első adandó alkalommal felvenné a harmadik oltást, 20 százalék ezt még az idén tervezi – derült ki a Pulzus Kutató és a Napi.hu közös, reprezentatív, ezer főt megkérdező felméréséből.

A közvéleménykutatás rámutatott:

31 százalék továbbra sem akar oltást, egyet sem.

Mint ismert, a harmadik oltás felvételére augusztus elsejétől van lehetőség, az újabb adagra, az „emlékeztető oltásra” főleg két ok miatt van szükség: egyrészt azért, mert úgy néz ki, hogy nyakunkon a negyedik hullám és a delta variáns, másrészt számos beoltott honfitársunknak nincs elég antitestje – ez főként a 60 év fölötti Sinopharm vakcinát felvevőkre igaz.

Magyarországon az átoltottság jelenleg 66,4 százalék, vagyis ennyien vettek fel legalább egy dózist valamely vakcinából.

Hírdetés

További érdekes adatok a felmérésből:

  • 8 százalék csak jövőre érzi szükségesnek a harmadik oltást,
  • 22 százalék szerint harmadik oltásra nem lesz szüksége.
  • A férfiak valamivel elfogadóbbak a vakcinával, mint a nők:

  • a nők 32 százaléka elzárkózik,
  • a férfiaknál viszont ez 29 százalék.
  • Mint azt korábbi kutazások is igazolták, a fővárosiak oltáspártibbak, mint a vidékiek: a budapestiek 33 százaléka oltatná magát újra, miközben a községekben 15, a városokban 12 , a megyeszékhelyeken pedig csupán 17 százalék.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »