Felmérés: már az EP-választáson mandátumot szerezhet Toroczkaiék új pártja

Felmérés: már az EP-választáson mandátumot szerezhet Toroczkaiék új pártja

Erősen megosztottak a Jobbik szimpatizánsai a párt elmúlt években véghezvitt néppárti fordulata kapcsán – derült ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített legfrissebb kutatásából. A felmérés alapján kijelenthető: egy Toroczkai László által létrehozandó új politikai erő, a Mi Hazánk Mozgalom az egykori radikális párt szavazótáborának felét is elcsábíthatja – írja a lap.

A Nézőpont elemzői szerint a Jobbik néppártosodása törésvonalat eredményezett a párt szimpatizánsainak körében. A párt szavazóinak 43 százaléka tartja pozitívnak a néppártosodást, míg a szimpatizánsok kicsivel kevesebb mint fele, 49 százaléka gondolkodik úgy, hogy a Jobbiknak maradnia kellett volna a radikális irányvonal mellett.

A Jobbikra ezenkívül más veszély is leselkedhet: a párt támogatóinak több mint egyharmada, pontosan 35 százaléka szavazna egy Toroczkai László által alapított pártra, míg a szimpatizánsok csaknem háromtizede még nem alakított ki véleményt a kérdésben. A számok alapján kijelenthető: az új jobbikos vezetés a tábornak csak az egyharmadára számíthat biztosan.

Hírdetés

A jelenlegi állás szerint tehát a Toroczkai-párt – ha elvégzi az ehhez feltétlenül szükséges politikai aprómunkát – megfelezheti a Jobbik jelenlegi táborát. Mindezzel az ásotthalmi polgármester esélyessé válhat akár még a mandátumszerzésre is a jövő évi európai parlamenti választáson. Mindemellett az újonnan alakult politikai formáció megnehezítheti az anyapárt önkormányzati választási felkészülését is a települési alapszervezetek átcsábításával – erről tanúskodnak az adatok.

További problémát jelenthet a párt számára, hogy Dúró Dóra és Toroczkai László kilépésével, illetve kizárásával a második és a harmadik legismertebb és ezzel együtt legnépszerűbb politikusukat veszíthetik el. A felmérés szerint őket a pártot szintén erősen kritizáló Novák Előd követi az ismertség terén.

A Jobbikot negatívan érintheti az is, hogy újonnan megválasztott pártelnöküket, Sneider Tamást a teljes népességen belül csupán 41 százaléknyian ismerik. Vona Gáborról ezzel szemben a lakosság majdnem 90 százaléka hallott már.

Ezzel együtt a Sneider mellett egyértelműen kiálló Mirkóczki Ádám és Gyöngyösi Márton is viszonylag ismeretlennek számít Magyarországon – állapította meg a Nézőpont Intézet.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »