Felmentették az autista palesztin fiatalt agyonlövő izraeli rendőrt

Felmentették az autista palesztin fiatalt agyonlövő izraeli rendőrt

2023. 07. 06.

A körzeti bíróság első fokon felmentette a gondatlan emberölés vádja alól az autista palesztin férfit agyonlövő izraeli határőr-rendőrt – jelentette a Háárec című izraeli hírportál csütörtökön.

A határőr-rendőr 2020-ban Jeruzsálem óvárosában úgy vélte, hogy az autista fiatalember kezében szerinte gyanús, fegyvernek tűnő tárgyat tartott és terrormerényletre készül. Felszólította a 32 éves Ijjad al-Hallakot, hogy álljon meg, mire ő megijedt és futni kezdett. Ekkor a nyomába eredt, majd lelőtte a szeméttároló mögé menekülő fiatalt.

A bíróság tévedésnek minősítette az esetet, úgy vélte, hogy a rendfenntartó jóhiszeműen járt el, és elfogadta a rendőr önvédelemre való hivatkozását, s hogy nem tudta, “hogy Ijjad ártatlan, különleges szükségletekkel élő ember”.

“Szégyen. Külön igazságuk van a zsidóknak, és külön az araboknak” – mondta a megölt fiatal édesapja az ítélet után.

Hírdetés

A rendőrség nyomozó főosztálya szerint az általa lefolytatott nyomozás során az derült ki, hogy a megvádolt rendőr meggondolatlanul, a tűzparanccsal és a terepen adott utasításokkal ellentétesen cselekedett. “Szeretnénk alaposan áttanulmányozni az ítéletet és mérlegelni álláspontunkat” – mondták csütörtökön.

A családot képviselő ügyvéd szerint az ítélet “szégyen az izraeli jogra és szégyen a bíróságok igazságszolgáltatási képességére”. Csütörtök estére Jeruzsálembe tüntetést hirdettek az ítélettel szemben.

Amir Cohen, a határőr-rendőrség vezetője és Kobi Sabtáj rendőrfőkapitány is üdvözölte az ítéletet, s kiemelték, hogy az eljárás teljes időtartama alatt támogatták a megvádolt rendőrt, akit néhány héten belül visszahelyeznek alakulatához, és parancsnoki tanfolyamra küldenek.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »