Felmentés után feketeleves: négy kiemelkedő sportoló kapott súlyos büntetést

Felmentés után feketeleves: négy kiemelkedő sportoló kapott súlyos büntetést

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy kiemelkedő grúz sportolót – két súlyemelőt és két birkózót – négy évre eltiltott a versenyzéstől, mivel bizonyítottnak látta, hogy doppingoltak.

A CAS fegyelmi ítéletéről beszámolva az insidethegames.biz portál kiemelte, hogy a jogi testület ezzel hatályon kívül helyezte azt a helyi ítéletet, amellyel – még 2024 júniusában – Tbiliszi városi bírósága azt mondta ki: a sportolók doppingolás áldozatai lettek.

Hírdetés

A polgári bírósági ítélet alapján a Grúz Doppingellenes Ügynökség is arra a megállapításra jutott, hogy a két súlyemelő – a világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok Revaz Davitadze és az U23-as Eb-aranyérmes Gurami Giorbelidze –, továbbá a két szabadfogású birkózó – a vb- és Eb-bronzérmes Nika Kencsadze, s Dato Piruzasvili – nem vétkesek, s felmentette őket a doppingvád alól.

A CAS mostani döntésében viszont hamisnak ítélte a tbiliszi érvelést, amely szerint a válogatottak edzőtáborában valaki a négy érintett ivópoharába csempészte volna az osztarin nevű doppingszert. A sportdöntőbíróság határozata szerint „tudományosan bizonyított, hogy az osztarin nem oldódik vízben”, s a sportolók nem tudták bizonyítani, hogy a gyógyszerhasználatuk nem volt szándékos. Négyéves eltiltásuk 2025. szeptember 30-tól hatályos.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »